Az elkövetkező tizenkét hónapot átívelő közös gondolkodásunk az erőforrásaink, lelki tartalékaink és a mindig megújulásra váró energiáink témái körül forog majd.

A január hónap új kezdetet is jelent(het), sokféle döntést kell meghoznunk, újra megtalálnunk a motivációt a munkához, vagy éppen a családi élet menedzseléséhez, miközben lehet, energiakészletünk éppen lemerülőben van.

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológust kérdeztük arról, hogyan lehet természetes módon belevágnunk az új év kihívásaiba, és hányféle erőforrás szegélyezheti utunkat, ha jól körülnézünk.

A decemberig tartó időszak a folyamatos ingerelárasztásról és a még többet, még gyorsabban, ugorj fejest az ünnepekbe szlogenjeiről szól. Aztán jön a januári sivárság, a puffanás, hogy vége az ünnepeknek, de sebaj, itt az idő lefogyni, sportolni, nyelvet tanulni. Hogy látod, miként lehet mégis megtalálni eközött a sok ellentmondás között valamiféle személyre szabott és normalitást nyújtó utat? Gondolok itt arra, hogy nyilván nem lehet, és nem is kell ennyi szempontnak megfelelni, mégis tapasztalom, hogy a január tele van egy csomó szorongással, aggodalommal és néha üresség érzésével is.

Az ünnepek körüli időszak mindig felfokozott érzelmi állapottal jár, így ami utána következik, értelemszerűen csak nyomottabb, csendesebb lehet. Ezt sokan sivárságként, ürességként élik meg. Ez hasonló állapot, mint amiről a színészek szoktak egy-egy intenzív próbafolyamat után beszámolni. Fontos, milyen elnevezést használunk az érzéseinkre, hiszen a címkék maguk is befolyásolják az érzéseinket. Ha üresség helyett elcsendesedést, ha unalom helyett nyugalmat mondunk, máris pozitívabb a helyzet megítélése és megélése is.

Általános szabály, hogy nem csak a megterhelő, intenzív időszakokra, hanem az azokat követő periódusokra is fel kell készülnünk, hogy ne érezzük magunkat úgy, mint egy leeresztett lufi. Akár pontosan meg kell tervezni a következő napokat, kitalálni a menetrendet. Én a nagy fogadkozásokban, hangzatos életmódváltoztatásokban nem hiszek, szerintem kár ezzel frusztrálni magunkat. Sokkal szerencsésebb, ha apró, de állhatatos lépéseket tervezünk meg, és hajtunk végre.

Nagyon sokat használjuk az erőforrás szót, és sajnos néha olyan kontextusban is megjelenik, amiben éppen a lényege vész el. Te hogyan írnád körül ezt a fogalmat?

Az erőforrás olyan külső vagy belső tényező, ami segít egy cél elérésében, egy probléma megoldásában vagy egy pszichés kihívást jelentő életesemény elviselésében. Erőforrás lehet egy tulajdonságunk, a tapasztalataink, az egzisztenciális helyzetünk, de a körülöttünk lévő kapcsolati hálónk, a barátaink, a családunk is. Hasonlóan a hit, a remény is kapaszkodót jelenthet, amikor kihívásokkal terhes időket élünk.

A köznevelésben tanévben mérjük az időt, és eszerint az időszámítás szerint januárra eltelik a közös munkából, ami a gyerekkel és a szüleikkel történik, a fele. Mindkét oldalon megjelenik a számvetés igénye, a hova jutottunk idáig kérdésköre, és bizony azzal is szembe kell nézni, hogy a gyermekük eltérően fejlődik, állapota lassan változik, fejlődése más úton halad. Mit tanácsolsz nekünk, korai fejlesztésben dolgozó szakembereknek, milyen erőforrásokat tudunk mozgósítani annak érdekében, hogy ebben az időszakban jól segítsük a családokat?

Az rendben van, hogy szeretnénk felmérni, honnan hova jutottunk, ám szülőnek és fejlesztő szakembernek is fontos tudatosítani, amikor a számvetést végzi, hogy minden gyerek csak önmagához mérhető. Sokszor látom, hogy óhatatlanul is egy elképzelt ideált állítunk mércéül, ezért frusztrálónak, elégtelennek tűnik az elért eredmény. Arról nem is beszélve, hogy legtöbbször csupán a számszerűsíthető teljesítményt vesszük figyelembe, miközben egy ember életminősége sokszor nem azon múlik. Érdemes segíteni a szülőknek a szorongásaik csillapításában, hiszen egy szorongó szülő maga lesz a gyermeke fejlődésének gátja.

A segítő szakemberek életében elengedhetetlen a lelki öngondoskodás gyakorlása. Én ezt „napi jónak” hívom.

Minden nap teszek valamit a belső egyensúlyom helyreállításáért, hogy valódi támasza lehessek a hozzám fordulóknak.

Ez lehet egy tempós séta, relaxáció, sport vagy pár perc légzőgyakorlat. Azt hiszem, az is nagyon fontos, hogy időnként eltávolodjunk az „itt és most” helyzetektől és kicsit távolabbról nézzünk rá, hogy mi történik. Ez önmagában is felszabadító érzés lehet. 

A közösség erejét szintén nem lehet elégszer hangsúlyozni. Fontos, hogy a munkahelyen alakítsunk ki úgynevezett „ventillációs szeánszokat”, amikor egyszerűen csak ki tudjuk beszélni a minket bántó, foglalkoztató, nyugtalanító eseteket, anélkül, hogy bárkinek feladata lenne okos megoldásokkal előállnia.  

Sok hozzánk járó kisgyermek ilyenkor januárban kezdi a bölcsődét. A beszoktatás a gyerekeknek és a szüleiknek is igen komoly igénybevételt jelent. Hogy látod, melyek lehetnek azok a szempontok, amelyek biztosan segítenek könnyebbé tenni ezt az időszakot?

Minden élethelyzetváltozás kihívást jelent – ha már ez elhangzik, sokat könnyül a szülők lelke. Én azt látom, az emberek megijednek még a legtermészetesebb érzéseiktől is, ezért szükségük van arra, hogy a szakember érvényesítse számukra azokat. Egy picit bölcsibe, oviba adni nagy lépés a család életében, ami úgynevezett normatív krízist eredményezhet. Jó, ha lehet beszélni a megjelenő kételyekről, szorongásokról, bizonytalanságokról. A legfontosabb kérdés általában így hangzik: Kinek a legnehezebb az elválás. Általában kiderül, hogy a szülőnek, a gyermek pedig „csak” átveszi a szülő érzéseit. Ha ezt sikerül tudatosítani, a beszoktatás is könnyebben megy majd.

Nemrégiben volt arra lehetőség, hogy az ünnepek alatt, a téli szünet idejében pihenni lehessen, és ilyenkor felmerül, mit lehetne átmenteni a dolgos hétköznapokba ebből az időszakból? Szerinted mit jelent a pihenés, és hogyan lehet szünettől, szabadságtól függetlenül is megteremteni ennek a lehetőségét?

A szünetek azért nagyon hasznosak mert elhatárolják egymástól a teljesítmény időszakait. Ezt azonban kicsiben is meg lehet valósítani, akár egyetlen napon belül, mondjuk úgy, hogy az ebédszünetben járunk egyet a tömb körül vagy ha erre nem lenne idő, néhány mélyebb lélegzetvétel erejéig kilépünk az udvarra. A lényeg, hogy iktassunk be a napi, heti menetrendbe a tevékenységeket elválasztó szakaszokat, vagyis a munka ne váljon egy egybefüggő folyammá.

Minden olyan aktivitás pihenést jelenthet, ami eltér az egész napos tevékenység jellegétől. Ha szellemi munkát végzünk, akkor a fizikai igénybevétel jelent pihenést a szervezetünk számára, ha fizikai munkát, akkor pedig bármilyen szellemi elfoglaltság. A rendszerességet a pihenéssel kapcsolatban sem szabad figyelmen kívül hagynunk. A kampányjellegű pihenés vagy alvás nem képes pótolni a hosszan nélkülözött kikapcsolódást. Vigyázzunk magunkra, mert más nem fog!

Udvarnoky Zsófia