Interjút készítettünk Bata Timi gyógypedagógus-tiflopedagógus kollégánkkal, aki a látással és láttatással egészen széleskörűen foglalkozik. Hivatásának állomásairól, a pedagógiai vizsgálatokról, tanításról és önismeretről is beszélgettünk.

Szerintem a gyógypedagógia területén belül a látássérültek pedagógia szakirány kuriózumnak számít. Hogyan indultál éppen ebbe az irányba?

Nálunk a családban nincsenek gyógypedagógusok és pedagógusok sem, viszont mindig is érdekelt, hogyan működik az ember elméje és a lelke. A humán terület tehát adta magát, a segítés pedig mindig erős motiváció volt az életemben. Az, hogy gyógypedagógus lettem, azt az élet rendezte így. Az egyszakos képzésben szereztem meg a diplomámat, alapvetően logopédus akartam lenni, és aztán intuitív módon választottam a látássérültek pedagógia szakirányt. Az biztos, hogy vonzott a terület különlegessége, és egyébként ehhez a területhez társul is egyfajta misztikum. Sok hiedelem kapcsolódik ahhoz, hogy a látássérült emberek hogyan élnek és gondolkodnak.

Számomra az egyik legelbűvölőbb dolog az emberi szervezet működésében az az, hogyan nyerünk információt a környezetünkből vizuális úton és hogyan működik a látásunk.

Egyértelmű volt, hogy a legkoraibb időszakkal fogsz foglalkozni?

Szerencsésnek mondhatom magamat, mert így, hogy egyszakos voltam, nagyon sok hasznos és elmélyülésre lehetőséget adó szaktantárgyam volt. A korai fejlesztés alapjait is meg tudtam tanulni a Főiskolán (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar- szerk.). Szeretem a korai életkort, egészen más a legkoraibb időszakban lévő kisgyerekek gondolkodása, éppen ezért teljesen másfajta ráhangolódást jelent, mint mondjuk az iskoláskorúakkal való foglalkozás.

Előbb integrációt segítő utazó gyógypedagógus voltam, óvodásokkal és kisiskolásokkal foglalkoztam, ez egyébként sok önbizalmat adott, hogy lássam, hova tud egy látássérült kisgyerek eljutni nagyobb korában, és mit kell a korai életkorban nagyon megalapozni. Majd a Látásvizsgálóban nagy erőkkel belevetettem magamat a vizsgálatokba (FPSZ, Székhely Szakértői Bizottság, Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Látásvizsgáló, Gyógypedagógiai Tanácsadó, Korai Fejlesztő, Oktató és Gondozó Tagintézménye- szerk.), egészen 0 és 18 éves kor közötti életkorú gyerekek pedagógiai látásvizsgálatát végeztem. Itt kezdtem el a korai fejlesztést is először. Rengeteget tanultam az ott dolgozó kollégáktól, akikkel a mai napig nagyon összetartunk.

Mit jelent a pedagógiai látásvizsgálat?

Fontos, hogy már egy szakorvosi lelettel érkeznek a gyerekek, hogy lássuk, van-e bármilyen neurológiai vagy szemészeti eltérés. A pedagógiai látásvizsgálat nem dolgozik klasszikus szemészeti vizsgálóeszközökkel, de optimális esetben szemész is van a Látásvizsgálóban. A cél az, hogy oldottabb és életközelibb körülmények között ellenőrizzük, például egy játékhelyzetben, hogy a gyerekek hogyan tudják használni a látásukat.

Ellenőrzünk vizuális alapfunkciókat, látásélességet, kontrasztérzékenységet, látóteret és színlátást, de a hétköznapi működésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Például arra, hogy különböző fényviszonyok között hogyan tud egy gyerek a látására támaszkodni, kell-e plusz megvilágítás vagy épp árnyékolni kell, mert fényérzékeny.

Azaz, hogy meg tudjuk azt mondani, annak az adott gyereknek az óvodai vagy iskolai közegben milyen plusz támogatásra van szüksége.

Ilyenekre gondolok, hogy például ültessék előre a gyereket, a táblán megmutatott szemléltető eszközök mérete milyen legyen, vagy hogy használhassanak nagyobb vonalazású füzetet. Ugyanígy az is része ennek a vizsgálatnak, hogy a szülőket támogatjuk abban, hogy a hétköznapokban hogyan tudnak jól segíteni a gyermeküknek, hogy a legkevesebb hátrány érje őt a látássérülése miatt.

A CVI, azaz az agyi eredetű látássérülés egyre nagyobb számban fordul elő. Te mit tapasztalsz ezzel kapcsolatban?

Azt tapasztaljuk, hogy az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre inkább nő a koraszülött gyermekek életbenmaradási esélye, és emiatt jelentkezik egy eltolódás a vezető szemészeti megbetegedések terén. A koraszülöttséggel gyakran jár együtt a ROP (retinopathia praematurorum, koraszülöttek ideghártya károsodása – szerk.), mint szemészeti megbetegedés, de szerencsére ezt már a legtöbb magyarországi településen egy fejlett egészségügyi protokollal tudják szűrni, hamar kezelni.

Az agyi eredetű látássérülés viszont nagyon magas számban jelenik meg, az extrém koraszülött gyermekek születésekor vagy születése után bekövetkező agyvérzésből, és egyéb agyi károsodásokból is eredeztethetően. Egyre ritkábban találkozom olyan klasszikusabbnak mondható látássérüléssel, mint a szürkehályog vagy glaucoma. Sajnos az oktatási rendszer nincsen még felkészülve erre a problémakörre. Engem ez a terület érdekel a legjobban, és látom, hogy mennyire másfajta hozzáállásra lenne szükség mind társadalmi szinten, mind pedig az ellátásban. Például a CVI már témája a főiskolai képzésnek, bár a vizsgálati protokollja hazánkban még sajnos kiforratlan.

Úgy tudom, hogy egy darabig tanítottál is. Mit adott ez hozzá a gyakorlati munkádhoz?

Az biztos, hogy az ember azáltal tanul a legtöbbet, ha elkezd tanítani másokat. Sok munka volt, hogy a saját tudásomat egyrészt rendszerezzem, másrészt megújítsam. Rengeteg hasznos szakirodalmat gyűjtöttem, ami azon túl, hogy a hallgatókat segítette, hogy a legfrissebb eredményekről olvashassanak, az én tudásomat is tovább alapozta. Abba is izgalmas volt belelátni, hogy milyen a mostani hallgatók világa, vagy hogy milyen most a főiskolai élet, miközben mindez épp a covid idejére esett. Azaz a képernyőn keresztül kellett „megfogni” őket.

És ami a legfontosabb, hogy az oktatói létforma ad egyfajta szabadságot is, és teret annak, hogy átgondoljam, milyen szakember vagyok, hogyan dolgozom, hogyan vagyok együtt a családokkal, szóval ez önismeret is egyben. Azaz szembe kell nézni a gyengeségekkel is.

Több mint egy éve már, hogy megszületett az Egymese projekt, azaz az akadálymentes mesék nem csak speciális igényű gyerekeknek. Ennek te vagy az egyik oszlopos tagja.

Egy családdal való közös munkából indult el ennek az alapgondolata, amikor is a covid idején egy mikulás videón törtük a fejünket a Koraiban, és rájöttünk, nem minden hozzánk járó családot tudunk megszólítani. Itt különösen azokra a gyerekekre gondolok, akiknek az idegrendszere nagyobb mértékben érintett, és akik jó pár esemény megéléséből kimaradnak, mert a környezet nem tud eléggé akadálymentesen tervezni. Kevés olyan vizuális anyag áll rendelkezésünkre, és itt a könyves mesékre is gondolok, amelyeket egyrészt jó érzéssel tudunk ajánlani ezeknek a gyerekeknek, másrészt akár fejlesztő hatásúak is.

A vizualitás befogadhatóságán túl lényeges, hogy a történetek egyszerűek legyenek, illetve, hogy azok a tárgyak, játékok, amelyek előfordulnak benne, azok ismerősek, otthon fellelhetőek és valósághűek legyenek. Úgy gondoljuk, hogy fontos, hogy megteremtődjön a közös meseélmény, hogy a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt élvezetesek legyenek a videóink. Az élményt pedig játékba tudják fordítani, hiszen ezek a tárgyak, amik a meséinkben előfordulnak, nagy valószínűséggel vannak otthon. 

A jövőben már a grafikai megjelenítés irányába is elindulunk, szóval izgalmas terveink vannak. Ehhez egy pályázat keretében, a LÁRESZ Egyesülettel együttműködve, meg is nyertük az E.ON Hungária támogatását, melynek köszönhetően lehetőségünk nyílik kifejezetten látásfejlesztő meséket is készíteni.

Fotózol is, és már nem csak a magad kedvére, hanem az Egymese meséihez is. Olyan jó, hogy te ennyire sokféle módon tudsz kapcsolódni a szakmádhoz.

Nagyon nagy szükségünk van erre a szabadságra, hogy teremtő-alkotó munkát is végezzünk a hivatásunkhoz kapcsolódóan.

Mindannyiunknak fontosnak lenne, hogy teremtsünk ilyen lehetőségeket, hogy tovább tudjuk gondolni a saját munkánkat, az eszköztárunkat, és hogy hogyan tudunk alkalmazkodni ehhez a nagyon gyorsan változó világhoz.

Olyan skilleket, ismereteket és rugalmasságot elsajátítani, melyek birtokában a gyerekekhez is másként tudunk szólni.

Udvarnoky Zsófia