Skip to content

Esetmegbeszélő csoportok, kiscsoportos szakmai konzultációk

CÉLCSOPORT

A tanfolyamaink témáiban meghirdetett kiscsoportokban lehetőséget szeretnénk adni arra, hogy a tanult tartalmakat a gyakorlatba ágyazzuk. A mindennapokban felmerülő helyzetek mindannyiunkat újabb kérdések megfogalmazására sarkallnak, igényünk merül fel egy-egy téma elmélyültebb átgondolására. Időnként jó rátekinteni eddigi eredményeinkre is olyan alkalmakon, amikor számíthatunk a kiscsoport szakmai tapasztalatára, támogatására.

A képzéseinken részt vett szakemberektől régóta érkezik felénk az az igény, hogy a képzést követően is szeretnének szakmai kapcsolatot ápolni a képzőkkel és az Intézménnyel. Erre reflektálva szervezzük meg első lépésként azokat az alkalmakat, melyeken esetmegbeszélő csoportok*, illetve kiscsoportos szakmai konzultációk** során a szakmai kapcsolódások újra megélhetők lehetnek. Minden jelenlegi képzésünkhöz tartozóan több képzőnk is vállalkozik ilyen kiscsoportok vezetésére a saját témájának megfelelő tartalommal és tematikával meghirdetett alkalmakon.

A KÉPZÉS CÉLJA

Az esetmegbeszélő és szakmai konzultációs kiscsoportok minimum létszáma 5, maximum 8 fő. Egy alkalom 5 óra, mely során a résztvevőknek alkalmuk nyílik a témában a személyes szakmai kérdéseiket feltenni, megvitatni a csoporttal és a csoport vezetőjével majd közösen gondolkodni a megoldáson, előre lépésen. 

Választáskor képzőt és témát választ, aki jelentkezni szeretne egy alkalomra. A képző neve mellett megtalálható, hogy milyen kérdések, vagy esetek megbeszélése várható az általa meghirdetett időpontban, és mit kell előzetesen elküldeni, amennyiben az szükséges. 

Tematikus esetmegbeszélő csoportok és szakmai konzultációk elérhetők az alábbi témakörökben:

 

Autizmus-specifikus komplex korai intervenció és Autizmussal élő gyermekek a bölcsődei és óvodai közösségben című képzésekhez

Duzmath Zsófia: Mindennapok rutinosan – Ezen az alkalmon a résztvevőknek lehetőségük van az önszabályozás egy-egy konkrét szeletét (szobatisztaság, étkezés, önellátás, érzelemszabályozás), illetve a napi rutinhelyzetekbe ágyazható fejlesztési célok kérdéskörét saját eset vagy hozott problémakör mentén áttekinteni. A csoportban lehetőség van saját téma nélkül, a kollégák kérdéseihez kapcsolódva is csatlakozni a közös gondolkodáshoz. A hozott téma kapcsán hangsúlyt fektetünk a szülők, gondozók kísérésének lehetőségeire is.

Duzmath Zsófia: Mondjam vagy mutassam? – Ezen az alkalmon a résztvevőknek lehetőségük van az autizmus-specifikus akadálymentes környezet kialakításával/fenntartásával kapcsolatos kérdéseik megvitatására. A csoportban saját eset vagy egy hozott aktuális problémakör mentén dolgozunk, illetve lehetőség van saját téma nélkül, a kollégák kérdéseihez kapcsolódva is csatlakozni a közös gondolkodáshoz. A protetikus környezet és a vizuális támogatás személyre szabott alkalmazása kiemelten fontos a gyermekek kiegyensúlyozott életvitelének megteremtésében. A szakmai konzultáció során a gyermekek támogató szociális közegére is hangsúlyt fektetünk mind a szülők kísérésének, mind pedig a befogadó közösség (gyermekek, felnőttek, pedagógusok) támogatásának lehetőségeire rátekintve.

Szabó Mariann: Esetismertetések mindkét képzéshez – Ezen alkalommal a résztvevőkkel hozott esetismertetések kapcsán, a még nem beszélő, magas támogatást igénylő kisgyerekek társas kommunikáció fejlesztésére fókuszálnánk a következő témakörökben: AAK használata a korai életkorban. A kommunikáció támogatása a foglalkozásokon és azon is túl, tér- és tevékenységszervezés kialakítása a kommunikáció támogatásához. A szülők, gondozók hatékony támogatásának lehetőségei.  Másik esetben a résztvevőkkel, magasan funkcionáló gyerekek különböző játéktevékenységbe ágyazott lehetséges  fejlesztési technikáiról, módszereiről és az eltérő munkaformák adta lehetőségeinek alkalmazásairól beszélgetnénk, a következő témákra fókuszálva: Mintha- és szerepjátékba ágyazott fejlesztési célkitűzések komprehenzív szemléletben. Hogyan készüljünk fel és tervezzük meg a játékhelyzeteket? Milyen technikák, szakirodalmak, módszerek segíthetik a munkánkat? Továbbá, hogyan segítsük, hogy a szülőknek, gondozóknak sikerélményeik legyenek a közös játék során?

BKFK-SEED Fejlődési Skála képzéshez

Hajtó Krisztina: Kiscsoportos szakmai konzultáció a BKFK-SEED Fejlődési Skála használata kapcsán. Ezen belül csecsemők gyógypedagógiai és mozgásvizsgálata, mozgáskorlátozott és értelmileg akadályozott gyermekek gyógypedagógiai vizsgálata fókusszal. A jelentkezők egy-egy vizsgálati esettel készülnek, annak tapasztalatairól és a felmerülő kérdésektől előzetes írásos anyag megküldésével, valamint a szülők engedélyével rövid felvétel levetítése a találkozás alkalmával. 

Hatvani Dorottya: Mozgásvizsgálati esetmegbeszélő alkalomra hívlak Benneteket, melyen a résztvevők által hozott eseteket dolgozzuk fel. Az eseteket a BKFK SEED Fejlődési Skála motoros területének vizsgálata kapcsán várom. Rövid esetismertetés és vizsgálati videó bemutatása után a résztvevők közösen beszélgetnek a felmerülő kérdésről, diagnosztikai dilemmáról.

Hatvani Dorottya: Szakmai konzultációra hívlak Benneteket, melynek fókuszában a mozgásvizsgálat lesz. A konzultációra a BKFK SEED Fejlődési Skálával mozgásvizsgálatot (is) végző szakembereket várom. A szakmai konzultáció célja a mozgásvizsgálatokban történő elmélyedés, a tudás rendszerezése, a megfigyelési szempontok kiterjesztése és a véleményalkotás kérdéseinek átbeszélése a jelen lévő kollégák aktív részvételével.. A konzultáción való részvételnek nem feltétele a mozgásos előképzettség. 

Tóth Anikó: Csecsemők vizsgálatával kapcsolatban esetmegbeszélő kiscsoportra várok szeretettel érdeklődőket. Lehetőség lesz az alkalmon saját vizsgálati esetet hozni, vagy kapcsolódni ezekhez egy-egy általánosabb szakmai kérdéssel a legkisebbek vizsgálatáról. Rátekintünk, hogy pontosan mit vizsgálunk az adott helyzetben, milyen következtetéseket vonunk le a megfigyeltekből és ezek a csecsemők fejlődésében hogyan szövődnek össze.

Udvardi Gabriella: Várom azokat a kollégákat, aki szeretnének még több jártasságot szerezni a BKFK SEED vizsgáló eljárásban. Áttekintjük, hogy a vizsgáló eszközök mit mérnek, a kiértékelés során mire figyeljenek, milyen tágabb összefüggéseket keressenek. A kérdéseket közösen beszéljük át, rövid esetbemutatás, esetleg videó megtekintése után. 

JóLenni, etetési és evészavarok komplex korai terápiája című képzéshez

Siba Mónika:  Esetmegbeszélő csoport: A csoportos konzultációra evés fókuszú ellátásban résztvevő kollégák jelentkezését várom, elsősorban olyan csecsemők és kisgyermekek evési nehézségeivel kapcsolatban, ahol a probléma hátterében nem az autizmus vagy súlyos halmozott sérülés áll. A résztvevők eseteket hozhatnak, a saját munkájukból, melyekről közösen gondolkodunk, és találjuk meg az intervenciós lehetőségeket.

Siba Mónika: A Szakmai konzultáció  témája a csecsemők és kisgyermekek táplálkozási zavarainak és kezelésének részletesebb megismerése a chatoori felosztás alapján. A konzultáción a leggyakrabban előforduló táplálkozási zavarokról és az intervenciós lehetőségekről beszélgetünk gyakorlati tapasztalatok alapján. A konzultációra evés fókuszú ellátásban résztvevő kollégák jelentkezését várom.

Szabó Mariann: Autizmussal élő gyerekek étkezéssel, táplálással kapcsolatos kihívásai a korai életkorban – Konkrét, hozott esetek kapcsán, az autizmussal élő gyerekek evéssel, táplálással, étkezési helyzetek körüli nehézségeinek az azonosításával és rövid távú célkitűzéseiről beszélgetnénk. Milyen módszerek, technikák, pedagógia felmérések javasoltak. Hogyan és mit figyeljek meg? Milyen célkitűzések férnek bele az ambuláns fejlesztésbe és mikor indokolt az evés fókuszú beavatkozás? Milyen informális felmérések, kérdőívek állnak rendelkezésünkre? Mikor, melyik technikát, módszert alkalmazzuk?

Váró Anna: Esetmegbeszélő alkalmaimra elsősorban azon szakemberek jelentkezését várom, akik evés kapcsán olyan gyermekekkel dolgoznak akiknek organikus eredetű evési nehézségei vannak, például mozgássérült, CP-s, valamilyen szindrómával született (Rett, Cri du chat stb.) halmozottan sérült gyermekek esetén, vagy szonda táplált gyermekkel dolgozik. Az esetmegbeszélések során általatok hozott esetekkel fogunk dolgozni. Bátran jelentkezzetek ha úgy érzitek elakadtatok egy gyermek kapcsán, vagy csak szívesen megosztanátok tapasztalataitokat más szakemberekkel.

*) Esetmegbeszélő csoport egy tematikus alkalom, mely során a résztvevők, mint esethozók a saját gyakorlati munkájukból tárnak elő aktuális helyzeteket, melyről szeretnének közösen gondolkodni a csoport vezetőjével és a csoporttagokkal. Menete általában úgy épül fel, hogy az eset bemutatása után kulcspontok megfogalmazása mentén kérdések és ötletek segítségével támogatják az esethozót a csoporttagok a megoldás felé való lépései megtalálásában.

**) Szakmai konzultáció szerveződhet például egy módszertan alaposabb megbeszélése, egy eszköz használati lépéseinek tisztázása vagy egy érdekes szakmai téma köré. Ekkor a résztvevők nem esetet hoznak (bár a feldolgozás során előkerülhetnek gyakorlati tapasztalatok), hanem kérdéseket és felkészülést az adott témával kapcsolatban, a csoportvezető pedig a téma szakértőjeként vezeti és moderálja a szakmai egyeztetést. 

Nincs esemény erre a dátumra

Képzés helyszíne

Budapesti Korai Fejlesztő Központ és EGYMI.
1115 Budapest, Bártfai utca 34/a

A képzés szakmai felelőse

Tóth Anikó

A képzési program óraszáma

5 óra

Jelentkezési határidő

A konzultációt megelőző hét péntek 9:00