Skip to content

Autizmus-specifikus komplex korai intervenció – elméleti és gyakorlati alapismeretek

CÉLCSOPORT

Az autista gyermekekkel és családjaikkal foglalkozó szakemberek a probléma jellegéből adódóan az átlagosnál is nagyobb kihívások előtt állnak. A legkorábbi életkorban olyan élet eseményekben kell segítséget nyújtani a családoknak, mint a gyermekük problémájának a felismerése, a diagnózissal való szembesülés.

A továbbképzés azoknak a szakembereknek szól, akik a korai életkorban találkoznak a családokkal és még nem rendelkeznek autizmus alapismeretekkel, vagy van alapismeretük, de még nincsen gyakorlati tapasztalatuk a 2-6 éves életkor kihívásaival kapcsolatban.

A KÉPZÉS CÉLJA

Célunk, hogy olyan alapszintű elméleti és gyakorlati képzést nyújtsunk autizmussal élő gyermekeket ellátó pedagógusok számára, melyek birtokában növekszik e szakterületükkel kapcsolatos kompetenciájuk, elfogadják és ismerik az autizmussal élő gyermek eltérő, speciális szükségleteit, és képesek lesznek nevelő-fejlesztő munkájukat ennek megfelelően, és egyénre szabott módon, családközpontú szemléletben adaptálni. A továbbképzéssel várhatóan tovább bővíthető a szakszerű segítséget nyújtó, befogadó pedagógiai intézmények száma, ezzel növelve az autizmussal élő gyermekek esélyét arra, hogy  – folyamatos és sérülés-specifikus ellátást kapva – egyenlő eséllyel vehessenek részt a köznevelésben, képességeiket kibontakoztathassák és mind a gyermekek, mind pedig családjaik életminősége javuljon.

pzési program megnevezése: Autizmus-specifikus komplex korai intervenció – elméleti és gyakorlati alapismeretek
A pedagógus-továbbképzési program alapítási engedélyének nyilvántartási száma: 243/10/2022
A tanfolyam pedagógusok részére a 277/1997. (XII.22.) számú Kormányrendeletben foglaltak szerint elszámolhatók, amennyiben a pedagógus munkáltatója a továbbképzést a rendeletben meghatározottak szerint elfogadja.

Az autista gyermekek és családjaikkal foglakozó szakemberek a probléma jellegéből adódóan az átlagosnál is nagyobb kihívások előtt állnak. A legkorábbi életkorban olyan élet eseményekben kell segítséget nyújtani a családoknak, mint a gyermekük problémájának a felismerése, megfogalmazása, majd a diagnózisra várás időszaka, illetve végül a diagnózissal való szembesülés. Az autista gyermekek korai, komplex segítésének a része, hogy a szülők minél jobban megértsék gyermekük problémáját, azok hátterét és a lehetséges beavatkozási, megoldási módszereket.
 
Célunk, hogy olyan alapszintű elméleti és gyakorlati képzést nyújtsunk autizmussal élő gyermekeket ellátó pedagógusok számára, melyek birtokában növekszik e szakterülettel kapcsolatos kompetenciájuk, elfogadják és ismerik az autizmussal élő gyermek eltérő, speciális szükségleteit, és képesek lesznek nevelő-fejlesztő munkájukat ennek megfelelően, és egyénre szabott módon adaptálni.  A továbbképzéssel várhatóan tovább bővíthető a szakszerű segítséget nyújtó, befogadó pedagógiai intézmények száma, ezzel növelve az autizmussal élő gyerekek esélyét arra, hogy – folyamatos és sérülés-specifikus ellátást kapva – egyenlő eséllyel vehessenek részt a közoktatásban, képességeiket kibontakoztathassák és mind a gyermekek, mind pedig családjaik életminősége javuljon.
 
A továbbképzés azoknak a szakembereknek, elsősorban gyógypedagógusoknak, konduktoroknak, fejlesztő pedagógusoknak, pszichológusoknak, logopédusoknak és szociálpedagógusoknak szól, akik a korai életkorban találkoznak a családokkal és még nem rendelkeznek autizmus alapismeretekkel vagy már van autizmus alapismeretük, de nincsen gyakorlati tapasztalatuk a korai életkor kihívásaival. A továbbképzés kifejezetten a korai életkorú (2-7 éves) autizmussal élő gyermekek és családjaik segítését célozza meg. Részletesen tárgyalja a világ megértését segítő személyi és tárgyi környezet akadálymentesítését, különösen nagy hangsúlyt fektet az életkor megismerési sajátosságára, a játékra. Rengeteg gyakorlati ötlettel segíti a résztvevő szakembereket abban, hogy hogyan tudnak majd a szülőnek segíteni abban, hogy a gyermekükkel játszani tudjanak, és hogy a gyermek más gyermekkel is kapcsolatba tudjon kerülni.
 
A képzés gyakorlati ismeretekkel kívánja segíteni az alvás, az étkezés, a szobatisztaság és az önellátás során felmerülő nehézségeket.

A képzési program óraszáma: 60 óra

A képzésen való részvételhez előírt feltételek

  1. Főiskolai/egyetemi iskolai végzettség: gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, pszichológus, szociálpedagógus, logopédus, konduktor szakképzettség

A megszerezhető képesítés

Az akkreditált pedagógus továbbképzés sikeres elvégzését igazoló TANÚSÍTVÁNY

A tanúsítvány alapján a tanfolyam pedagógusok és/vagy nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben dolgozók részére a 277/1997. (XII.22.) számú Kormányrendeletben foglaltak szerint elszámolható.

Képzés

A képzés összefoglaló jellegű tematikája

  • Bevezetés. A szakmai gondolkodás fázisai, a kérdésfelvetések. Diagnosztikai anyagok értelmezése, pedagógiai jellemzések. A tipikus fejlődésről az ASZ tükrében. Szerződéskötés, találkozás a családdal
  • Autizmus spektrum zavar – elméleti alapok. Autizmus a mindennapi gyakorlatban
  • Az autizmus spektrum zavarban érintett gyermekek útja a hazai ellátórendszerben
  • Autizmus specifikus kora gyermekkori intervenció, módszertani alapok
  • A gyermek és a család megismerése, megfigyelése, tervezés, bevezetés.
  • Szociális kommunikáció fejlesztésének elméleti és gyakorlati alapjai. A játék, mint a beavatkozás eszköze a korai életkorban
  • A kommunikáció fejlesztése
  • Szociális készségek, egyéni, csoportos és közösségi fejlesztése
  • Kihívást jelentő viselkedések megközelítése és kezelésének módja
  • A fejlesztési célkitűzések megjelenése a hétköznapi rutinhelyzetben, az önállóság támogatása. Tanácsadás.
  • A kiegészítő terápiák/beavatkozások helye az autizmus-specifikus beavatkozásban a korai életkorban
  • A képzésen elsajátított ismeretek rendszerezése, integrálása a gyakorlatban. A kölcsönös támogatás módszertana, szakmai tanulságok. Saját élményű feldolgozás. 

A továbbképzés teljesítésének formai és tartalmi követelményei

  • Írásbeli vizsga: Feleletválasztós 10 kérdésből álló a tanulási folyamatot ellenőrző /önellenőrző teszt minimum 50%-os teljesítése.
  • Esettanulmány: Minimum 3, maximum 5 oldal terjedelemben esetismertetés készítése megadott szempontok alapján, mely felöleli egy adott gyermek bemutatását, képességeinek, készségeinek pontosabb megismertetését, konkrét nevelési (fejlesztési) célok kitűzését, nevelési, megsegítési stratégiák kidolgozását.
A résztvevők számára kötelező szakirodalom jegyzéke:
  • Fred R. Volkmar, Lisa A. Wiesner: Az autizmus kézikönyve
  • Uta Frith: Autizmus- Rövid bevezetés
  • Rácz Zsuzsanna – Akadálymentes környezet
  • Mózes Eszter, Rácz Zsuzsanna, Szabó Mariann – Modellprogram az autizmussal élő gyerekek óvodai integrációjának elősegítéséhez
  • Kathleen Ann Quill – Tedd-Nézd-Hallgasd-Mondd
  • Havasi Á. és Őszi Tamásné – Babzsák Fejlesztő Program: Felmérési és tervezési kézikönyv, autizmus-specifikus kiscsoportos szociális-kommunikációs fejlesztő foglalkozáshoz
  • Gery B. Mesibov, Victoris Shea, Eric Schopler – Autizmus spektrum zavarok TEACCH szemléletű megközelítése
  • Kereki J., Futó G.,Altorjai P., Baranyai I., Csepregi A., Kardos R., Kiss E., Szegedi T., Szvatkó A. – Gyermekút Módszertani kézikönyv
  • Dr. Eve Fleming – Szobatisztaság és autizmus
  • Danis I., Németh T., Prónay B., Góczán-Szabó I., Hédervári-Heller É. – A kora gyermekkori lelki egészség támogatásának elmélete és gyakorlata
  • EMMI Egészségügyi Szakmai Kollégium – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyi Szakmai Kollégium egészségügyi szakmai irányelve az autizmusról/autizmus spektrum zavarokról

A vizsga

Értékelési szempontok  

A gyermek jellemzésében mennyiben fogalmazódnak meg a specifikus ás általános nehézségek, az erősségek és gyengeségek. A kitűzött nevelési, fejlesztési célok összhangban vannak-e a jellemzésben leírtakkal és a környezeti feltételekkel. A stratégiák kidolgozása tükrözi-e a megszerzett elméleti tudást, a megoldási stratégiák összhangban vannak-e a gyermek adottságaival, erősségeivel, gyengeségeivel és a környezeti feltételekkel, ismeri-e a hallgató a további segítségkérés lehetőségeit, forrásait.

A minősítés fokozatai: megfelelt, jól megfelelt, kiválóan megfelelt. Képzési tanúsítványt csak azon résztvevő számára adhatunk ki, aki eleget tesz a formai követelményeknek és a képzés minimum 90% – án jelen volt.

A szakvizsgába történő beszámítás lehetősége nincs.

A program sikeres elvégzéséért a pedagógusok és/vagy nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben dolgozó felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők a 277/1997. (XII.22.) számú Kormányrendeletben előírt tanúsítvány kapnak, amivel igazolják, hogy 60 tanórai foglalkozásban pedagógus-továbbképzésen vettek részt.

A sikertelen teljesítés következményei
„Nem felelt meg” minősítés esetén egyszer megismételhető az írásbeli dolgozat elkészítése.
A javítóvizsga költségeit – 5000 FT-ot – a résztvevőt terhelik, és azt a javítóvizsgára való jelentkezéskor köteles a vizsgát szervező részére egy összegben megfizetni.

A programból való kimaradás, illetve visszalépés jogkövetkezményei
A befizetett képzési díj visszatérítésére nincs mód, továbbá Résztvevő vizsgára nem bocsátható, a képzés elvégzéséről tanúsítványt nem kaphat.

március 2025

2025k04márc(márc 4)00:00szo12ápr(ápr 12)00:00Autizmus-specifikus komplex korai intervenció – elméleti és gyakorlati alapismeretek

Képzés helyszíne

Budapesti Korai Fejlesztő Központ és EGYMI.
1115 Budapest, Bártfai utca 34/a

A képzés szakmai felelőse

Szabó Mariann (a képzés szakmai felelőse), Mózes Eszter, Dr. Pécsi Ilona, Károly Fruzsina, Duzmath Zsófia, Katonáné Iványi Edit

A képzési program óraszáma

60 óra

Tervezett időpontok

2025. március 04 - 2025. április 12.

Jelentkezési határidő

2025. február 09.

Képzés díja: 110,000 Ft/fő

Ez az összeg tartalmazza az oktatás, vizsgáztatás és a helyszín költségeit, a képzési anyagokat