Sorossy Ágnes gyógypedagógust, a Pikler Ház munkatársát kérdeztem arról, hogy a szobatisztaság és a fürdetés témájában milyen szemléletben gondolkoznak a szülőkkel. Az interjú különlegessége az is, hogy Ági korábban a Koraiban kollégám volt, és bár most nem dolgozunk együtt, szívesen kapcsolódtunk össze ebben a beszélgetésben, s gondolkodtunk közösen. 

Sokszínű szellemi centrum a Pikler-ház, kérlek mutasd be!

Három szervezeti egység alkotja, két civil szervezet, a Magyarországi Pikler-Lóczy Társaság és a Lóczy Alapítvány a Gyermekekért, hasonló tevékenységgel és szakmai együttműködéssel. Valamint ugyanitt a Lóczy Lajos utcában működik egy bölcsőde három csoporttal, amit a két civil szervezet támogat szakmailag, módszertanilag. Ez ugyanaz a helyszín, ahol annak idején Pikler Emmi a csecsemőotthont megnyitotta és működtette igen sokáig.

A főbb feladatok egyrészt, hogy a bölcsőde a pikleri szemlélet szerint tudjon működni, valamint a közösségbe még nem járó gyerekek számára JátékTér csoportokat szervezünk. A csoportok lehetőséget adnak a gyermek játék-és mozgásfejlődésének kibontakoztatására társas térben, és szüleiknek arra, hogy a megfigyeljék őket ebben a térben. Ez a koncepció már több mint húsz éve létezik, és körülbelül száz család veszi igénybe egyszerre.

Ezekhez kapcsolódóan havi rendszerességgel tematikus műhelybeszélgetésekkel várjuk a szülőket személyesen, a kisgyermekek nevelésével kapcsolatos legfontosabb témák közös átgondolására.

Mindezek mellett pedig magyar és nemzetközi, kisgyermekekkel foglalkozó szakmabeliek továbbképzése is része a tevékenységeinknek, valamint a könyvkiadás és értékesítés is.

Te hol vagy elérhető ebben a rendszerben?

JátékTér csoportokat és műhelybeszélgetéseket vezetek, valamint most kezdek becsatlakozni a szakemberek képzési programjába is. A Magyarországi Pikler-Lóczy Társaság ügyvezetőjeként is működöm egy ideje, így mind a gyógypedagógus, mind pedig a közgazdász tudásomat is kamatoztathatom itt. Azaz egyszerre tudok a gyerekekkel és a szüleikkel foglalkozni, egy erős szakmai közösségnek a része lenni, rengeteget tanulni, és a szervező, pénzügyi-közgazdász énemet is bele tudom tenni ebbe, ez nagyon feltöltő.

Említetted, hogy a műhelybeszélgetések során a leggyakoribb kisgyermekek nevelésével kapcsolatos témákkal foglalkoztok. A szobatisztaság kapcsán milyen szempontokat tartotok fontosnak képviselni?

Sokat gondolkodunk azon, milyen szóval tudnánk jól leírni ezt a folyamatot, mert a magyar nyelvben a szobatisztaság szó nem szerencsés kifejezés erre. Azt feltételezi, hogy minden, ami az önálló wc használat előtt történik, nem eléggé tiszta a felnőtt világ számára, valamint nem jelenik meg benne a gyermek önállóságra való törekvésének igen hosszú folyamata.

Tipikusan fejlődő gyermekek esetében a tréningre vagy a szoktatásra nincsen szükség, a pelenka elhagyása a kisgyermekek érési folyamatának természetes része. Fiziológiai, idegrendszeri és szocio-emocionális érési folyamat együtt. Azaz a kisgyermek érti és érzi, hogy ami a testével történik, azt ő képes uralni, és eljut oda is, hogy szeretne a felnőttre hasonlítani, és a wc-be üríteni.

Vagyis történik vele valami nagyon fontos az érzelmi érésben is?

A kisgyermek részéről ez egy lemondás is, hogy a szükségleteit nem tudja azonnal kielégíteni, vállalja azt a kényelmetlenséget, ami az öltözéssel és vetkőzéssel jár, hogy meg kell szakítania egy kellemes (játék)tevékenységet, annak érdekében, hogy ne a pelenkába, hanem a bilibe vagy a wc-be pisiljen, kakiljon.

A felnőtt abban tudja őt segíteni, hogy támogatja, a szükséges eszközöket beszerzi, készenlétbe helyezi és megfigyeli a gyermekét. Amikor a gyermek észreveszi, mi történik a testével, azaz képes lesz már befelé is figyelni, akkor tud a szülő vele beszélgetni arról, hogy akár használhatja a bilit, a wc szűkítőt, és tud már nem csak a pelenkájába üríteni. A felnőtt megajánlja ezeket az eszközöket, de a gyerekre bízza az irányítást. Azaz bízik abban, hogy megtörténik ez a folyamat anélkül, hogy erőltetni kellene.

Azt szoktuk javasolni a szülőknek, a nyár jó alkalom arra, hogy elkezdjenek ismerkedni a szobatisztasággal. Erről mit gondolsz?

A nyár jó alkalom lehet arra, hogy ez a folyamat kapjon egy kezdeti lendületet, de ez megint a gyereken múlik. Attól, hogy nyár van, nem biztos, hogy az érési folyamatokban ott tart, hogy már minden szempontból készen álljon erre a kihívásra. Ne fűzzünk nagy reményeket a nyárhoz, csak azért, mert ez látszólag adná magát, hogy keresztülvigyük a tervünket. Abból a szempontból viszont jó alkalom, hogy kevesebb a ruha, és a gyermek kis segítséggel tudja megoldani ezt a folyamatot, azaz az önállóságát e téren jobban meg tudja élni. Fontos az is, hogy önmagát jobban meg tudja figyelni, és felfedezni a testén az eddig elfedett részeket.  Könnyen előfordulhat, hogy a nyári szabadság-élményben elengedik a gyerekek a pisit, de ez még nem a szobatisztaság, és ahogy megint több réteget kell magukra venniük, lehet ebben visszaesés, de ez természetes.

Mi a teendő akkor, ha nem tipikus fejlődésű gyermek pelenka elhagyását szeretnénk támogatni?

Az erőltetés egyik esetben sem szabad, hogy jelen legyen, ne kerüljön szembe egymással a szülő és a gyerek. Az viszont segítség lehet, ha ezeket az alkalmakat bizonyos helyzetekhez, rutinokhoz kötjük. Például ébredés után vagy étkezés előtt, azaz ismétlődő, kiszámítható és természetes helyzetekhez kötötten. Itt is fontos, hogy megfigyelésen alapuljon ez a rendszer, azaz, ha a gyermek ébredés után ürít a pelenkájába, akkor érdemes ezekben a szituációkban felajánlani számára a bilit vagy a wc-t. Itt a felnőtt átveheti a kezdeményezést, de lényeges, hogy a gyermek is megélhesse a döntést, hogy ő ezt akarja vagy nem.

Szerinted mikorra várható reálisan, hogy egy kisgyermek megérkezik a pelenka elhagyásának önállóságához?

Valamiért a 2-2,5 éves kort tartják a szülők alkalmasnak arra, hogy a gyermekük szobatisztaságával foglalkozzanak, pedig azt látjuk, hogy ez inkább a 3-4 éves kor közötti időszakra érik meg. Ebben a 2-2,5 éves kor körüli időszakban egyébként is sok témában kerülhet szembe egymással a gyermek és a felnőtt, ahogy a gyermek önállósága, akarata erősebben megnyilvánul, nem érdemes ezt a szobatisztaság erőltetésével is megnehezíteni.

Nagy valószínűséggel ez egy nyomás inkább az óvodai elvárások kapcsán alakulhatott így. A gyerekeket egyébként tényleg korábban elkezdi érdekelni ez a téma, de ez nem jelenti azt, hogy az elhatározás is megszületik bennük.

A pikleri szakirodalmakban a gondozási műveletek kapcsán megjelenik a „gondozás művészete” kifejezés, ez mit jelent?

Még korábban a csecsemőotthoni gondozók, és a mostani kisgyermeknevelők valóban szinte művészi szinten vannak jelen a gondozási helyzetekben, precízen, gondosan tervezik meg a körülményeket, nyugodtan mégis magabiztosan, jól átgondolt mozdulatokkal nyúlnak a gyermekekhez, úgy, hogy az egésznek a középpontjában az áll, a gyermek szempontjai a legfontosabbak, hogy neki jó legyen, biztonságos és komfortos.

A gondozási helyzetek (azaz az étkezés, pelenkázás, öltözés, fürdés – szerk.) kiváló lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekünkkel kapcsolatba kerüljünk, kommunikáljunk, és nem utolsó sorban abban segítsük, hogy a testképével jó viszonyban legyen.

Az, hogy hogyan érintjük meg a csecsemőt, illetve milyen módon segítjük őt abban, hogy ő is aktív alakítója legyen a gondozási helyzetnek, megalapozza azt, hogy később ő miként viszonyul a testéhez.

A fürdetés akkor az egyik legkülönlegesebb művészeti ág.

Igen, ez a leghosszabb gondozási művelet, mert van benne vetkőzés, pelenka levétel, tisztogatás, fürdetés, majd pelenkázás és öltözés. A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy odafigyeléssel, lassan, egymásra hangolódva történjen a fürdetés, és vegyük észre, hogy ez egy nagyon jó lehetőség a kommunikációra, az együttműködés megalapozására.

A néhány hónapos csecsemőtől is elkérem a karját, hogy nyújtsa oda, és kivárom, amíg legalább elindít egy mozdulatot abba az irányba. Azaz ebben együtt vagyunk benne, kölcsönösen alakítjuk ezt a helyzetet is. Fontos még, hogy közben mondjuk is el a gyermeknek, mi következik, mi történik vele, egyrészt felkészítjük őt arra, ami történni fog, másrészt a testképét, önmagához viszonyulást támogatjuk ezzel.

Azaz például egy fürdetési helyzetben a kompetencia élményt is el tudjuk mélyíteni.

Bizony, megint a szülő megfigyelése lendíti előre a gyermeket azzal, hogy követi, hol tart a gyermek az önállósodásban, mi az, amire már képes lehet, és hogyan tudja ebben támogatni, megadni számára azt, hogy egy-egy mozzanatot már ő szervezzen, ő indítson el, és élje meg, hogy az az ő teste, ő tudja, mi az, ami igazán jó neki. Nem elvárással vagyunk, hanem kivárással.

Nehéz azért szülőként, pláne sokszor jó minta nélkül, ennyire bízni az ösztönökben.

Egyetértek, a mai szülők helyzete egyáltalán nem könnyű. Mégis, talán az tud minket átlendíteni a szorongáson, ha merünk abban bízni, hogy a gyerekünk a saját fejlődésének legtöbb területén kompetens, tud autonóm módon játszani, mozogni, pelenkát elhagyni. A saját tempójában, magától képes lesz a maga idejében szobatisztává válni, és ha ehhez sikerül olyan intézményi struktúrát is találni, ami ebben támogatja, akkor azt is megláthatja a szülő, hogy nem kell minden felelősséget magára vállalnia. Lehet abban bízni, tipikus esetben gyermekünk fejlődése magától és jól alakul.

Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus