Fejlesztő gondozás- számtalan lehetőség a tanulásra

„Olyan kevés időm van foglalkozni, játszani ezzel a gyerekkel, mert egész nap csak etetek, pelenkázom őt… és akkor még tornáztatni, fejleszteni is kellene itthon?!” hallhatjuk ezt olykor halmozottan sérült kisgyermeket nevelő szülőktől.

Hogyan tudjuk ezeket a helyzeteket élvezetesebbé tenni? Mit tehetünk azért, hogy a gondozással töltött idő esetleg lecsökkenhessen?

A halmozott sérülés a gyermekek többségénél a mozgás, a beszéd és az értelmi képességek elmaradásával jár, de érintett lehet a látás és a hallás is. Nagyon különböző kombinációkban jelenhet meg mindez, általában mégis két területen biztosan minden halmozottan sérült gyermeknek szüksége van a fejlesztésre: a gondozás és a kommunikáció.

Az, hogy a gyermek ezeken a területeken mit ér el, ez fogja meghatározni, hogy nagyobb korában milyen minőségű életet tud majd élni, az önállóságnak milyen fokán áll, illetve, milyen mértékű támogatásra, segítségre lesz szüksége.

A fejlesztés, tanulás és nevelés ideálisan az egész napot átszövi. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztőcélú foglalkozások nem érnek véget a csoportos, vagy egyéni fejlesztő foglalkozások befejeztével. Tízórai, ebéd, fogmosás, pelenkázás, mind-mind olyan terület, ahol tovább gyakorolhatók, kibővíthetők, sőt értelmet nyernek a különböző fejlesztések során megtanult részképességek. A gondozási szituációk olyan kétszemélyes bizalmi helyzetek, melyben a szülő és a gyermek (vagy szakember és gyermek) igazán egymásra tud figyelni. Ezt a meghitt együttlétet és figyelmi erőteret érdemes kihasználni a gyermek fejlődése érdekében, a figyelem, a mozgás, az önellátás, a kommunikáció és az önrendelkezés terén. A gyermekek ilyenkor kerülnek talán a legközelebb a szülőhöz, vagy segítőjükhöz, így megfigyelhetik egymást, egymás reakcióit, ezáltal mélyülhet a kapcsolatuk is.

Halmozott sérülés esetén gyakran apró lépésekben való, lassú haladásra számíthatunk. Tudjuk, hogy tanulás/fejlődés kulcsa a szinte szünet nélküli gyakorlásban, a megfelelő ismétlésszámban és a kommunikációs beágyazottságban rejlik.

Aki sérült gyermeket nevel, tapasztalja nap, mint nap, hogy mennyi időt, energiát kell fordítani a gondozási helyzetekre: étkezésre, pelenkázásra, tisztálkodásra. És milyen gyakran ismétlődik…

Ezekben a helyzetekben pont a gyakoriság és az ismétlésszám miatt is számíthatunk változásokra, eredményre.

Hogyan néz ki ez a gyakorlatban?

A legfontosabb, hogy megismerve a gyermekek jelzéseit és igényeit, ezekre építve és ezeket tiszteletben tartva végezzük a gondozási tevékenységeket.

Eleinte minden tevékenységet állandó sorrendben, azonos lépések mentén végzünk, hogy a helyzet ismerőssé váljon. Ehhez persze intenzív párbeszédre van szükség a szülők és szakemberek között, illetve a gyermeket gondozó minden segítő között. Erre részletes, konkrét feladatokra lebontott tervet is ajánlott készíteni, így jobban látni majd az elért eredményeket is.

A gyerekek idővel a helyzet aktív résztvevőivé válnak, akik jelzéseikkel, mozdulataikkal hatással vannak/ lehetnek a folyamatokra. Sokszor az alábbiakhoz hasonló apró mozdulatokat, reakciókat várjuk el első lépésként: pl. pelenkacserénél egy oldalra fordulást, fogmosásnál szájnyitást, nyúlást a fogkefe felé, vagy csak egy egyszerű fintort amikor megérzi a fogkrém illatát. Ez minden gyermeknél más és más lehet.

Célunk, hogy a gyermekek az önállóság minél magasabb fokát elérjék, illetve, hogy a gondozási helyzetek együttműködésen alapuljanak és komfortos legyen mindkét fél számára.

A súlyos mozgásállapotú gyermekeknél a fókusz az együttműködésre, önrendelkezésre tevődik át, ilyenkor a kommunikáció gyakorlása, önkifejezés fejlesztése lesz a fő cél, hogy idővel a gyermekek saját gondozásuk irányítóivá válhassanak. Gondolhatunk arra, hogy ki tudják-e fejezni jó, vagy rossz érzéseiket: pl. éhes vagyok, jóllaktam…; dönthessenek például az események sorrendjéről: ma először fürödjünk, utána mossunk fogat…

A beszéd gyakori hiánya miatt az AAK (Augmentatív és Alternatív Kommunikáció) adta lehetőségeket, módszereket használjuk: gesztusokat, tárgyjeleket, tárgyak és tevékenységek képeit, ill. már elvontabb, szimbolikus (pl. PCS) képeket.

Miben tud tanácsot adni a gyógypedagógus, mozgásfejlesztő szakember?

A fejlesztő gondozás céljainak, technikáinak és lépéseinek megtervezéséhez kérhetjük a kérdésben jártas szakemberek közreműködését.

A felmerülő kérdéskörök:

Kommunikáció:

• Hogyan jelezzem a gyermekem számára, mi fog következni?  Mit tehetek, hogy ne ijedjen meg a tevékenységváltásoktól?

• Hogyan tudom oldani az olyan helyzeteket, melyeket gyermekem esetleg nem szeret? Milyen mondókákkal, énekekkel?

• Milyen választási helyzetek, lehetőségek vannak gondozás közben, melyekben gyermekem gyakorolhatja a választást, a helyzet aktív résztvevője lehet?

Önállóság:

• Mi a legideálisabb testhelyzet az étkezéshez?  Milyen eszközt használjuk az ültetéshez a megfelelő pozícióhoz? Megfelelő-e az éppen használt etetőszék?

• Milyen eszközöket használjak az étkezéshez, mi lenne a számára megfelelő kanál, tányér, vagy pohár,

• Mi lesz a következő lépés (pl. mit próbáljak ki a cumisüveg után)?

• A pelenkázást milyen mozdulatokkal érdemes végezni, mi az a mozdulat, mozgássor, amiben a gyermekem is együtt tud majd működni? Hogyan kell állva pelenkát cserélni?

• Mikor kezdjem el a szobatisztaságra nevelést? Hogyan? Ehhez milyen eszközöket javasol?

• A fogmosást hogyan kezdjük el? Mit csináljak, ha gyermekem elutasítja azt? Milyen fogkefét érdemes/lehet használni?

Mint látjuk igen sok kérdés merülhet fel a gondozási szituációk kapcsán. Érdemes ezt olykor a szakemberekkel való beszélgetések fókuszába helyezni, tanácsot kérni, közösen gondolkozni. A fejlesztő gondozás egy jól megragadható lehetőség a mindennapokban arra, hogy a gyermekek  élvezzék ezeket a tevékenységeket, sőt még alakítói és résztvevői is lehessenek, esetleg valamilyen mértékű önállóságot is elérhessenek.

Kapronyi Ágnes, gyógypedagógus

A fotókat Hegedűs Evelin készítette.