„Olyan pici, törékeny és gyenge, vajon mi lesz belőle, ha felnő?”
Ezt a kérdést biztosan minden édesanya és édesapa felteszi, mikor a várva várt gyermekük korábban érkezik a világra. Sok-sok család számára jelent kihívást az az élethelyzet, mikor a pici idő előtt hagyja el a biztonságot jelentő anyaméhet. Bárhol élnek is a világban, ugyanaz a gondolat foglalkoztatja őket: hogyan lehet ekkora apró kis élet majd erős, magabiztos felnőtt.
A tapasztalatok, a nemzetközi és hazai hosszú távú nyomon követő kutatások is egyre megnyugtatóbb választ adnak erre a kérdésre. Bár a koraszülöttség ténye rizikót jelent az élet kezdetén, ma már jó eséllyel érik utol kortársaikat a második év körül ezek a kicsik, felnőtt korukra sokan közülük már semmilyen módon sem különböznek a többiektől.
Az esély függ attól is, hogy mennyivel korábban érkezik a baba, milyen súllyal, illetve milyen más nehézséggel, betegséggel kell még megküzdenie az élete indulásakor.
Mit jelent a koraszülöttség? Mikor koraszülött a baba?
A 40 hét méhen belüli tartózkodás helyett azok a babák, akik a 37-nél korábbi várandóssági héten jönnek a világra, koraszülöttek.
Koraszülöttnek tekinthető az a pici is, aki időre, vagy majdnem időre érkezik, de súlya nem éri el az abban az időszakban átlagosan várt mennyiséget, vagyis kissúlyú újszülött.
A születési időt és a súlyt tekintve tovább csoportosítják a kicsiket.
A születés ideje szerint vannak azok a babák, akik közel a 37. várandóssági héthez születnek (33-36. hét), a 28. és 32. hét között világra jöttek, valamint az extrém korán érkezők, akik a 28. hét előtt születnek. Mindemellett a súly szerint kissúlyú a 2500 gr alatt, igen kissúlyú az 1500 gr alatt, és extrém kissúlyú újszülöttek, akik 1000 gr alatti súllyal születnek.
A kutatásokból tudjuk, hogy a koraszülöttek életkilátásai alapvetően a születési idő és súly mentén valószínűsíthető, de az éretlen szervezetet ért más betegségek is befolyásolják azt. Ilyen lehet a tüdő éretlenségéből adódó krónikus tüdőbetegség (BPD – bronchopulmonalis dysplasia), az agyvérzés (IVH), az oxigénhiány miatt átélt agyi trauma (PVL – periventrikuláris leukomolácia) és a retina részleges vagy teljes leválása (ROP).
Milyen rizikót jelent, ha nagyon korán érkezik a baba?
Az idő előtti megszületés rizikója abban rejlik, hogy még éretlen a baba idegrendszere és éretlenek a szervei is, így a világrajövetel pillanatában a hirtelen megváltozó környezeti ingerekre nincs még felkészülve.
A méhen belül egyenletes meleg, puha helyen a magzatvíz ölelte körül, tompított fényeket és hangokat hallott, izmai mozogtak miközben a magzatvíz segítette erőfeszítéseiben.
A megszületés után azonban erős fények és hangos zajok fogadják, amely az érzékszerveken keresztül az idegrendszerét is megterheli a babának. Hirtelen önállóan kell lélegeznie és kitetté válik a hőmérséklet ingadozásának, a testét ért különböző érintéseknek. Érett újszülöttet is megpróbáló helyzet ez, a koraszülöttek pedig védtelenebbek. Az említett társuló betegségek jelzik a megküzdés nehézségét, a légzést, az agyi működést és a látást érintik.
Hogyan fejlődik egy koraszülött kisbaba?
Tudta-e, hogy bár a mozgásfejlődés mérföldköveinek megjelenése a látványosan követhető a csecsemők fejlődése során, a koraszülött babák esetében mégis inkább a figyelem szervezése, az alvás-ébrenlét, az indulatok szabályozása okozza a legtöbb nehézséget? Miért van ez így?
Azért, mert az éretlen idegrendszer számára a legnagyobb kihívást a külvilágból érkező ingerek (hangok, látvány, szag, íz, hőmérsékletváltozás stb.) hatásaira adott megfelelő válasz jelenti.
Nehéz szelektálni az ingerek között, ezért nehéz a babának a figyelmét egy dolog felé irányítani. Nehéz az érzetek között különbséget tennie, így kevésbé tudja, mikor éhes, mikor álmos, és ezt kevésbé tudja finoman, pontosan jelezni a környezete felé. Mindebben erősen rászorul az őt gondozó felnőttekre, családtagjaira.
Mit tehetnek a szülők koraszülött kisbabájukért?
Őrizzék az álmát!
Alvás közben olyan fontos biokémiai folyamatok zajlanak szervezetében, amelyek a növekedését, gyarapodását, idegrendszeri érését támogatják. Az alvás-ébrenlét szabályozását is úgy képesek elsajátítani, ha azt nem kizárólag csak kívülről kapja, hanem lehetősége van megérezni szervezetének szükségleteit.
Tartsák! Hordozzák! Ringassák!
A babáknak, így a koraszülött kisbabáknak még inkább szükségük van a biztonságra. Elemi szükséglet az evésen alváson túl az ölben, ringatva biztonságban lenni szükséglete. A kisbaba számára ezt leginkább a szeretett gondozói képesek megadni. Ebben a szoros testi kapcsolódásban tanulják meg együtt, hogy egymás számára milyen jelzések a fontosak, hogy megértsék egymást és ezt a tudást viszi tovább majd a baba amikor képes lesz az önállóbb időtöltésre.
Beszéljenek hozzá!
Már méhen belül hallják a babák szeretteik hangját, képesek őket a megszületésük után ezer közül is felismerni. Anya, apa, testvér hangját ismerik és megnyugtatja őket! Az éneklés, dúdolás a legnagyobb bajban is gyógyírt jelenthet. Biztonságosabban érzik magukat, ha beszélnek hozzájuk, elmondják nekik, mi fog történni velük, mert ez a szívükhöz szól. Azt jelzi számukra „Itt vagyok veled!”.
Kik tudnak még segíteni?
Amíg az élet kezdetén az éretlen szervezet szorul támogatásra, addig a kórházakban működő PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztályon látják el a kicsiket. Ezt követően is fontos még a szoros orvosi nyomon követés, hogy a későbbi növekedéshez, fejlődéshez és tanuláshoz szükséges biológiai akadályokat leküzdhessék a gyermekek. Később azonban a korábban már említett figyelmi szerveződés és szabályozási funkciók érésének támogatása érdekében érdemes felkeresni olyan intézményt, ahol nem csak a motoros képességek alakulásával foglalkoznak a szakemberek, hanem a család egészének adnak olyan elsősorban pedagógiai, pszichológiai támpontokat, melyek segítenek a koraszülött csöppség fejlődésének támogatásában.
Mivel minden baba más, egyéni szükségletei vannak. Fontos, hogy pontosan neki és a családjának szóljanak a tanácsok arról, hogy neki hogyan jó ha etetik, neki mivel jó játszani, neki hogyan javasolt szervezni a szokásrendjét stb.
Mi is szívesen állunk Önök mellé!
Koraszülött Prevenciós Programunk munkatársai minden koraszülött babát nevelő családot várnak, akik Budapesten, vagy vonzáskörzetében élnek.
Tóth Anikó, gyógypedagógus