Februárban tízezrek vonultak utcára a kegyelmi botrány és a magyarországi gyermekvédelem állapota miatt. Utóbbi rendszer hibáit most a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója, dr. Gyurkó Szilvia magyarázza el nekünk.

Az alábbi cikk 2024.02.28-i Nők Lapjában jelent meg, a 10-11.oldalon

Nem tudom, hogy az emberek egyáltalán látnak-e engem. Néha azt érzem, csak átnéznek rajtam. Észre se veszik, hogy ott vagyok. Máskor meg azt látom a szemükben, hogy eleve elkönyvelnek problémásnak. Olyannak, akivel csak a baj van. Pedig nekem is járna az esély – ezeket a mondatokat egy lakásotthonban élő, tizenhat éves lány mondta, miközben a gyámhivatali ügyintézőre vártunk egy szűk folyosón. Úgy érzetem, teljesen igaza van. Minden gyermeknek jár a figyelem, a gondoskodás és az esély egy jobb életre. Főleg, ha a gyerekkora nem volt zökkenőmentes, ha otthon nem bántka jól vele, ha bántották és elhanyagolták – ahogy őt is. Azoknak a gyerekeknek, akiknek nehezebben indult az életük, még több kellene hogy járjon, mint a többieknek. Még sincs így. Gyakran látjuk, hogy a kezdeti családon belüli problémákat továbbiak követik az állami rendszerekben.

Normális tünet, abnormális gyerekkor

Újabb és újabb gyermekjogi jogsértések történnek, aminek egyik fő oka, hogy a gyermekvédelmi törvény 1997-es elfogadása óta soha nem álltak rendelkezésre azok az anyagi, tárgyi, személyi erőforrások, amelyek a végrehajtáshoz valóban szükségesek lennének. A másik fő ok talán még ennél is szomorúbb: sokak szemében az „intézetis gyerekek” nem számítanak. Ami velük történik, az rejtve, következmények nélkül marad, és az sem ritka, hogy a traumatizált, súlyos bántalmazásokkal és ártalmas gyermekkori élményekkel nehezített élettörténetekkel boldogulni próbáló gyerekek tüneteit, viselkedését a környezet félreérti, őket hibáztatja. Könnyű a szökésekben, lógásokban, rossz magaviseletben, kisebb-nagyobb kihágásokban meglátni a problémát – de nehéz felismerni, hogy ezek mind normális tünetei, következményei az abnormális gyerekkornak.  Nem szabadna megbélyegezni a gyerekeket, hanem értő figyelemmel kellene fordulni feléjük, és kapcsolódni hozzájuk – hiszen mindannyian kapcsolatokban sérülünk és kapcsolatokban gyógyulunk. Az utóbbi azonban jelenleg (és egyre romló mértékben már évtizedek óta) nem biztosított.

Kevesebb szakember, több gyerek

A 2022. évi adatok alapján minden tizedik szakember hiányzik az alapellátásból, és sok olyan szakmai pozíció van, amelyet nem megfelelően képzett és felkészített kollégák töltenek be. Nincs elég támogatás és segítségnyújtási lehetőség azoknak a családoknak a megerősítésére, amelyekben a gyerekek még ott élnek, de már felmerült a veszélyeztetettség gyanúja, és esetleg a családból való kiemelés lehetősége is. Részben ennek, részben a szociális, családmegerősítő és egyéb támogató szolgáltatások hiányának vagy a kudarcának a következménye, részben pedig az emberi természet sajátossága, hogy vannak szülők és családok, akik és amelyek egyszerűen nem tudnak felelősen és jól gondoskodni a gyerekeikről. Ilyen esetekre a jogszabályok azt írják elő, hogy gyereket a vér szerinti családjából kiemelni csak a gyerek érdekében lehet, azonban sok esetben mégsem ez történik. Például nem lenne szabad gyerekeket pusztán anyagi okok (lakhatási problémák vagy rendezetlen jövedelmi viszonyok) miatt kiemelni a családból, a számok mégis azt mutatják, hogy a legtöbb esetben alacsony társadalmi státuszú családok kerülnek a gyermekvédelem látóterébe. Ha egy jól szituált családban fordul elő bántalmazás, erőszak, elhanyagolás, alkoholizmus, vagy itt válik a gyerek családon belüli erőszak tanújává, sokkal kisebb az esélye, hogy a gyermekvédelem tudomást szerez a problémáról, és fel tud lépni a gyerek érdekében. Gyermekvédelmi rendszerünk diszkriminál is – és nem csak társadalmi osztályok szerint. Kutatási adatok támasztják alá, hogy a roma származású gyerekek felülreprezentáltak a rendszerben, ha veszélyeztetettek és a családból kiemelt, állami gondoskodásban élők között is.  Ez utóbbi kör jelenti a gyermekvédelem másik nagy részét, a szakellátás rendszerét, melyben jelenleg több mint huszonháromezer gyerek él, és nagyságrendileg minden hetedik szakember hiányzik. Adva van tehát egy rendszer, amelyben az egyik oldalon a szükségesnél kevesebb a szakember, a másik oldalon pedig folyamatosan súlyos problémákkal küzdő gyerekek lépnek be. Őket a jogszabályi előírások szerint a szükségleteik szerint kellene elhelyezni, a testvéreikkel együtt, a vér szerinti családjukhoz közel, hogy kapcsolatot tarthassanak egymással (hiszen a cél az lenne, hogy minél hamarabb visszakerülhessenek a családjukba).

Teljes rendszert kell erősíteni

A törvények is előírják, hogy tizenkét éven aluli gyerekeket nevelőszülőnél kell elhelyezni. Ezek az előírások valójában soha nem teljesültek. A gyerekeket nem szükségleteik szerint helyezik el, hanem ott, ahol férőhely van. Nevelőszülőkből pedig olyan nagy a hiány, hogy még kisbabák közül is több száz kerül csecsemőotthonba, a családi elhelyezés helyett. A gyerekek szükségleteit figyelmen kívül hagyó elhelyezési kényszer pedig további problémákhoz vezet. Könnyű elképzelni, micsoda gondot okoz, ha egy helyen él a hétéves, akit bántalmazás miatt emeltek ki a családjából; a tizenegyéves, akiről nem gondoskodtak a szülei, és súlyosan elhanyagolták; a másik tizenéves, aki büntetendő cselekményeket követett el; meg a tizennégy éves kamasz, akivel „nem bírt a családja”. Ők olyan gyerekek, akiknek a legkülönbözőbb a történetük, és akiknek egyénileg is extra figyelemre lenne szükségük ahhoz, hogy feldolgozzák, amin keresztülmentek. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy egy átlagos nevelőszülő elmúlt ötven éves, és három-négy gyereket nevel, egy átlagos gyermekotthoni nevelő pedig nincs felkészítve arra, hogy traumatizált gyerekkel dolgozzon, még jobban érthetővé válik, milyen van annyi konfliktus, bántalmazási ügy meg szökés a rendszeren belül. Ebből a szempontból a nevelőszülők sem kivételek. 2020-2023-ban azoknak az eseteknek a kétharmada, amikor olyan súlyos veszélynek volt kitéve a gyerek, hogy a gyámnak azonnal el kellett hoznia a gondozási helyről, nevelőszülőknél történt.  Az utóbbi években a gyermekvédelem társadalmi megbecsültsége, az ott dolgozó szakemberek elismerése sokat romlott, ami részben oka, részben következménye a rendszerszintű problémáknak, és kódolja, hogy a jövőben is lesznek majd botrányos esetek. Nem kérdés, hogy ezen a helyzeten változtatni kell. 1,6 millió gyerek él Magyarországon. Mindegyiküknek joga van az egészséges, biztonságos és elég jó gyerekkorhoz. Ehhez pedig meg kell erősíteni a gyermekvédelem teljes rendszerét. Ez nem egyik pillanatról a másikra menni, de ha nem most, akkor mikor? Ha nem mi, akkor ki fogja ezt megtenni?

Gyurkó Szilvia

A cikk a 2024.02.28-án jelent meg Nők Lapjában.