Ebben a tanévben először, negyedévente élménypedagógiai hetet szerveztünk a Koraiban, a Fa csoportban. Ismeritek a Fa óvodánkat? Olvassátok el az óvoda vezetőjével, Vigh Zsuzsi gyógypedagógus kolléganőnkkel készült interjúnkat.
Hogyan vezetett az utad a Koraiba?
Eredetileg közgazdászként dolgoztam, majd idővel úgy döntöttem, hogy inkább gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Még a főiskola (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar -szerk.) alatt önkéntesnek jelentkeztem a Koraiba, és onnan a Fa csoportba (gyógypedagógiai óvoda, súlyosan és halmozottan sérült kisgyermekek számára – szerk.) irányítottak. Én akkor még egyáltalán nem tudtam, hova is megyek. Az első alkalom nagyon nehéz érzéseket keltett bennem, egyáltalán nem tudtam hova tenni azt, amit tapasztaltam, és megfordult a fejemben, hogy bele sem vágok. Ehhez az is hozzátartozik, hogy vendégként az első pár alkalommal szigorú szabályokat kell betartani, nem szabad a gyerekekhez hozzáérni, sem szólni, csak figyelni. A második alkalom viszont vízválasztó volt, ott fordult meg bennem az egész, pláne miután már kapcsolódni lehetett a gyerekekhez. Megnyugodtak a hangomra és az érintésemre, hamar megtaláltam hozzájuk az utat, beleszerettem ebbe az egészbe. Teljesen más területen képzeltem el a gyógypedagógiai munkámat, és végül itt találtam meg magamat.
Jól érzem, hogy megérintődtél ebben a helyzetben? Hogy talán éppen ez, az érintés, amin keresztül a legtöbb kommunikáció zajlik köztetek a gyerekekkel?
Igen, teljes mértékben! Megláttam a gyermekekben azt, amit a halmozott akadályozottságuk miatt nehéz lehet észrevenni. A gyermeket, az egyéniséget. Ők is szeretnek játszani, igénylik azt, hogy foglalkozzunk velük, mosolyognak, nevetnek, kacagnak, boldogságot sugároznak, kíváncsiak, nyitottak a világra, hasonlóképpen, mint a többi óvodáskorú társuk. Az érintés az a csatorna, ahol egymáshoz tudnak kapcsolódni a gyermekek és a felnőttek. Erre kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk az óvodában, mert ez az alapja, hogy ők biztonságban érezzék magukat velünk.
Miben más ez a gyógypedagógiai munka?
Sokkal több időnk van a gyerekekkel lenni, mint az ambuláns ellátásban, ahol heti egyszer találkozunk a velük. Többször neki tudunk futni egy helyzetnek, addig kísérletezni, ameddig a lehető legjobb utat megtaláljuk az adott gyerekhez. Ráadásul egy napon belül is nagyon sokféle tevékenység során tudjuk ugyanazokat a fejlesztési helyzeteket megteremteni a gyerekek számára. Fontos, hogy ne megoldandó feladatot lássuk a gyermekben, hanem magát a gyermeket, aki szereti, ha játszanak vele és ettől jól érzi magát. Ha a gyermek lelkére is odafigyelünk, akkor még hatékonyabb a munkánk, mert a gyermekeknél sokkal eredményesebben épülnek be azok az információk, tapasztalatok, amikhez pozitív érzelmek kapcsolódnak. Ezért érdemes az élményre, a játékosságra helyezni a hangsúlyt.
Hogyan tudtok segíteni a szülőknek abban, hogy szép fokozatosan rátok bízzák a gyerekeiket ebben a csoportban?
A beszoktatás nagyon lassú, egyéni és finoman építkezős folyamat nálunk. Egy héten keresztül biztosan bent van a szülő reggel nyolctól délután négy óráig. Utána pedig addig maradhat bent az óvodában, amíg azt szükségesnek tartja. Van idejük és terük arra, hogy a saját ritmusukban távolodjanak el a gyerekeiktől. Meg kell találni azt az egyensúlyt és bizalmat, amelyben a szülő életében először át meri adni egy másik felnőttnek a gyermekével kapcsolatos felelősséget, napi nyolc órára.
Hány gyerek jár az óvodába?
Összesen tíz gyermek jár az oviba két öt fős csoportba. Kor szerint vannak szétválasztva, a kicsik jönnek a kiscsoportba, és az idősebbek a nagycsoportba. Minden gyereknek van saját gyógypedagógusa, aki felelősen átlátja az adott gyermek összes egyéni sajátosságát és fejlesztési céljait. Az ő feladata, hogy a gyermeket minél jobban megismerve, őt képviselje, mind a szülőkonzultáción, mind a team megbeszéléseken.
Milyen szakemberek dolgoznak ebben a csapatban?
Gyógytornász, mozgás, látás és értelmileg akadályozott szakon végzett gyógypedagógusok, és gyógypedagógiai asszisztensek, akik heti több megbeszélést tartanak, a szakmailag egységes és harmonikus közös munka érdekében. A gyermek fejlesztésével, nevelésével kapcsolatos kérdésekben a szülő is megfogalmazza vágyait, elképzeléseit, hogy miben vár fejlődést gyermekénél, és mihez kér segítséget az óvoda dolgozóitól. Ennek alapján a teamünk elkészíti az adott tanévre szóló fejlesztési programot. Minden gyermekkel a programjában kitűzött célok és előírt feladatok szerint haladunk a tanév során.
Rengeteg feladatot fogalmazhattok meg, és teljesen érthető az is, hogy a szülők részéről is nagy a nyomás. Te hogy látod?
Nehéz kérdés, mert a nap teljes egészét átszövik a tanulási helyzetek. Bármit is teszünk, az önrendelkezés megélése, a kommunikáció fejlesztés és a lehető legnagyobb önállóság kialakítása, mint fő cél, ott lebeg a szemünk előtt, és a gyerekeknek újra is újra azt tanítjuk, van választásuk. Például dönthetnek tevékenységek sorrendjéről, kiválaszthatják milyen játékkal szeretnének játszani, vagy kérhetik egy játéktevékenység ismétlését. Ez tőlük sokszor hihetetlen nagy koncentrációt és sok energiát igényel, hogy egyáltalán hangot adjanak, vagy mozgással reagáljanak. Való igaz, hogy a hozzánk járó gyermekek az akadályozottságukból adódóan nem tudnak önállóan döntést hozni, játszani, választani, ezért mi teremtünk olyan helyzeteket, melyben mindezt megtapasztalhatják. Viszont bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk elég spontán módon, természetesen megoldani, hanem kihasználva a közös játékot megakasztjuk azt, és feladathelyzetet teremtünk a gyermek számára.
Az természetes, hogy a gyermekek testi és szellemi fejlődése érdekében a szülők is elvárják tőlünk – és mi is magunktól –, hogy a gyermekük a lehető legintenzívebb és legösszetettebb fejlesztést kapják meg az óvodában. Bár folyamatos kérdésként merül fel bennem, hogyan lehet számukra megvalósítani azt az elvárásoktól mentes környezetet, melyet hasonló módon élhetnek meg, mint a tipikusan fejlődő kortársaik a szabad játék örömét, illetve mikor, meddig és hogyan hagyjuk őket pihenni, mit jelent a számukra a pihenés.
Persze, de nem véletlen az sem, hogy ez a kérdés nem ilyen könnyen eldönthető.
Hogyne, hiszen a gyerekek sérülése olyan, hogy sokszor nagyon nehéz megállapítani, valóban pihenésre van szükségük, vagy éppen be kell avatkozni, és új inger felé megnyitni a figyelmüket, hogy ne maradjanak benne egy monoton helyzetben.
Említetted, hogy egy éve élménypedagógiai heteket tartotok a csoportban. Mesélj erről, kérlek!
Ez egy projekt hét, amikor az egyéni fejlesztések és a csoportos foglalkozások helyett tartunk valami egészen mást. Évente összesen négy ilyen hét van, az évszakokhoz kapcsolódóan, azaz egy télen, egy tavasszal, egy nyár előtt és ősszel. Minden foglalkozáson igyekszünk az adott évszakra jellemző színeket, hangulatokat, érzeteket, illatokat és tapintásos, vagy éppen mozgásos élményeket megragadhatóvá tenni. Ami a legfontosabb, átélhető formában megjeleníteni. A héten minden nap más élménnyel kínáljuk meg a gyerekeket. Ilyen például a zenés foglalkozás és hangszerekkel ismerkedés. Például a cselló és a húros hangszerek számomra nagyon kapcsolódnak az őszhöz. A tél a fémes és éles hangzásokat hívta elő, a tavasz a rezgő hangszereket, például az Orff hangszereket (Carl Orff zeneszerző, zenetanár – szerk.). Az állatasszisztált terápia is része a programunknak, legutóbb Vertigo az amerikai miniló érkezett hozzánk, akit a gyerekek odahívhatnak magukhoz, vagy felfeküdhetnek a hátára. Aztán kutyás foglalkozást is tartunk, ami azért is izgalmas, mert amíg egy ló távoli, elérhetetlen és nagy, addig egy kutya lihegése, szaga és közelsége egészen másfajta kapcsolódásokat tesz lehetővé. Bóta Ildikó (táncművész és oktató, korai mozgásfejlesztő – szerk.) vezetésével mozgás- és táncterápiás adaptációt is kipróbálhatunk, ami azért is különleges, mert ilyen csak nálunk van, és ennek a folyamatnak mi is aktív részesei lehetünk, saját jogunkon is részt veszünk. Az utolsó napon multiszenzoros foglalkozást (Snoezelen multiszenzoros környezet – szerk.) tartunk, ami talán mindenki számára a legnagyobb élmény. Kiemelünk egy-egy az adott évszakra jellemzőbb természeti jelenséget, például ősszel a vizet, és ennek a hangulatát a lehető legkülönfélébb eszközökkel és érzékletes módon jelenítjük meg. Kendőkkel, kék színnel, félig felfújt matraccal a víz hullámzását. Ez az egész azért is nagyon jó, mert mindkét fél nagyon élvezi, a pedagógusok és a gyerekek egyaránt.
Azt mondod, hogy ez olyan elfoglaltság, ami mindenki számára feltöltő. Miben más ez?
Nálunk a legtöbb csoportos foglalkozás az élményekből indul ki, minden, amit meg akarunk nekik tanítani, azt az összes érzékszervük számára igyekszünk minél átadhatóbbá tenni. Azaz hangulatokat, érzeteket, ízeket és szagokat, bőrön keresztül is megtapasztalható élményeket nyújtani. Ugyanakkor ezekben az élménypedagógiai foglalkozásokban mi pedagógusok is saját jogunkon is jelen lehetünk, azaz mi is átadjuk magunkat ezeknek az élményeknek, és közösen osztozunk benne a gyerekekkel. A foglalkozásokon elsősorban a gyerekek segítőjeként vagyunk ott, ráadásul az asszisztenseket is instruáljuk azzal, hogy mit hogyan alakítsanak, hogy az a gyerekek számára komfortos legyen. Amikor az élménypedagógiai heteket tartjuk, akkor a foglalkozásokon sokkal több teret és időt hagyunk arra, hogy az élményeket feldolgozhassák a gyerekek. Lassabban, sokszor csöndesebben, akár kevesebb konkrét és feladatokban megfogalmazható módon, helyet hagyva az önindította cselekvéseknek.
Közeledik a tanév vége, és van, aki elballag az óvodából. Hogyan élitek ezt meg?
Egy édesanya mondta azt még korábban, mi igazából a második családjuk vagyunk. Tulajdonképpen a gyerekek több időt töltenek itt, mint otthon, legalábbis a hétköznapokon. Mi is nagyon szoros kapcsolatba kerülünk a gyerekekkel: “megtanuljuk a nyelvüket”, megismerjük személyiségüket, ezek után nehéz az elválás. A mi gyerekeink számára az iskolába kerülés még mindig nem magától értetődő sokszor, komoly kihívás mindenkinek megfelelő iskolai helyet találni, ez is nehezíti a búcsút. Nagyon örülünk, hogy vannak, akik visszajárnak látogatóba, vagy sokáig küldenek fotót, videót a gyermekükről, illetve továbbra is kikérik a véleményünket, tanácsot várnak tőlünk. És természetes, hogy olyan családok is akadnak, akik lezárják, ami itt történt, és az új helyszínre, élethelyzetre, intézményre koncentrálnak. A tőlünk elballagott gyermekeket még évek után is emlegetjük, és sokat gondolunk rájuk is.
Az interjút készítette: Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus
A képeket Hajtó Krisztina készítette.-
A programot a 2021/2022-es tanévben Újbuda Önkormányzata támogatta.
