A Koraiból néhány kolléga az immáron tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő, séta az autizmussal élőkért rendezvényen vett részt.
Április másodika az autizmus nemzetközi világnapja, és a Cseperedő Alapítvány, amely ebben az évben ünnepli tizenöt éves fennállását, ebből az alkalomból idén is megrendezte az ünnepi sétáját. Az idei április különösen szeszélyes, április 2-án ráadásul nagyon viharos is volt, így 23-án került sor a közös ünneplésre. A rendezvénynek, amely tizenegy éve ismétlődik, komoly hagyományai, rituáléi vannak, és szeretetteljes, családias a hangulat.
Miután kézbe vehettük a séta programját, amelyen fényképek is segítik a programok közötti tájékozódást, pontban 10 órakor szélforgókkal a kezünkben elindultunk a MTA épülete elől a Március 15-e tér irányába. Önkéntesek segítették a csoport egyben tartását, és ahogy szépen-lassan egymásra hangolódtunk, lett egy közös ritmusunk. Igen színes társaság sétált együtt, persze sok ismerőssel és kedves ismeretlennel lehet ilyenkor találkozni. Volt tanítvánnyal és annak családjával, régi kollégával, egy szülővel, aki még évekkel ezelőtt kért szakmai segítséget, és kisgyerekekkel, akik hol előre szaladnak és vissza, duplán megtéve a sétát. A szél finoman pörgette a szélforgókat, és a sok kékbe öltözött sétáló valóban egy ritmusra kezdett lépni.
A Március 15. térre érve egy színpadon már a szervezők terelték egybe a közösséget, buborékfújókat kaptunk kézbe, és közben a fényképekkel illusztrált programra kék pöttyöt tehettünk az új programpont mellé. Idén először szakember mondott beszédet a program nyitányaként, dr. Simó Judit gyermekpszichiáter.
A beszéd egyik kulcsfogalma az együttműködés volt, amely fogalom igen sokféle szempontból került előtérbe. Az autista gyermekek és családjaik támogatásában igen sokszínű azon szakemberek köre, akik a napi gyakorlatban, különféle ellátási rendszerben, eltérő háttértudással, mégis egy cél felé haladva vesznek részt abban, hogy az érintettek jobban érezhessék magukat. Ugyanakkor kevéssé hangsúlyozzuk azt a tényt, hogy ahhoz, hogy ezt a támogatást, kísérést megfelelően végezhessük, előbb magunkkal kell tisztában lennünk. Szó volt a terápiás kapcsolat folyamatáról, ami nem mindig gördülékeny, amiben újra és újra meg kell újulnunk, és ez a rugalmasság és elemzés mindkét fél számára elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezze magát benne, és ezáltal együtt tudjon működni. A szakembernek tehát szüksége van arra, hogy folyamatos önreflexiót gyakoroljon, és ennek keretében azokat a szempontokat, amelyeket nap mint nap tanít a hozzá fordulóknak, azt a saját viselkedésével is képviselje. Legyen egyfajta minta ahhoz például, hogy hogyan lehet nyíltan kommunikálni, meghallgatni a másikat, valóban kíváncsian viszonyulni a másik, adott esetben eltérő gondolatmenetére.
Úgy tűnik, szükségünk lenne arra, hogy valóban meghalljuk és meghallgassuk egymást, ezt pedig először a szakmák közötti valódi párbeszéddel és saját kommunikációnk, társas viselkedésünk elemzésével kell kezdenünk. Ha ez megvalósulna, inspirálóan hathatnánk egymásra, és már nem is csak együttműködésről, hanem együttes közreműködésről beszélnénk.
Simó Judit igen fontos beszéde után meghallgathattuk Szabó T. Anna erre az alkalomra írt Csigaház című versét, amelynek refrénjét – „Nehéz velem? Veled is! Nehéz neked? Nekem is! Én is viszem, te is viszel, csigaházunk cipelni kell” – Kulka János olvasott fel, további versszakait pedig a gyerekek. A vers után Kárász Eszter lépett a színpadra, őt kísérte Darvas Kristóf, Bata István és Nemes Janó. Elhangzott a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal is, melyet ezúttal is együtt énekeltünk, majd pedig egy havazós dal, amelyhez a közönség nyújtotta a „buborékos talpalávalót”.
Még a séta legelején kaphattunk kívánság szalagokat, amelyekre fontos gondolatokat, vágyakat, érzéseket írhattunk fel, és a rendezvény záróakkordjaként egy erre az alkalomra készült fára fel lehetett tűzni őket. A kívánság-fára azok gondolatai is felkerülhettek, akik nem tudtak velünk sétálni, mégis szerettek volna üzenni. A rendezvény végén sokan ennél a fánál fotózkodtak, és a hamuba sült pogácsa után még kedvünkre piknikezhettünk, rajzolhattunk, óriás buborékokat készíthettünk. Erre a pár órára a nap is kisütött, és a közös ritmust is megtaláltuk. „Nehéz velem? Veled is. Nehéz neked? Nekem is. Én is viszem, te is viszel, csigaházunk cipelni kell.”
Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus
A rendezvényen készült fotókat Stelczámer Ágnes készítette.
