Napjaink egyik legnépszerűbb témája a segítő hivatás területén is, az autizmus felismerése és diagnosztikája, terápiás lehetőségei, rendszerszintű megközelítése és mindezek kapcsán a közösségbe kerülés szempontjai. 

A Budapesti Korai Fejlesztő Központban három képzésünk is támpontokat nyújt ezekhez a kérdésekhez, és erről kérdeztük e képzések szakmai felelőseit, dr. Horváth Dóra gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvost és Szabó Mariann fejlesztő tanárt.

Kérlek, hogy meséljétek el, hogy milyen út vezetett az autizmus szakterületére titeket!

Szabó Mariann: Eredetileg gyógytornásznak készültem, nagyon szerettem biológiát, a gyerekeket és a testnevelést. Egy ismerősömön keresztül eljutottam az Autizmus Alapítványig, ahol éppen asszisztenst kerestek. Elmentem, megnéztem, és szerelem volt első látásra, amit ott tapasztaltam, így elkezdtem ott dolgozni. Az autizmussal kapcsolatos tudás alapjait itt szereztem meg.

Pár év után azt is megéreztem, hogy inkább kisebbekkel szeretnék foglalkozni. Egy kolléganőm, Rácz Zsuzsa (gyógypedagógus – szerk.), aki addigra már Simó Judittal (gyermekpszichiáter – szerk.), Rosenberger Tímeával (gyógypedagógus – szerk.) együtt a Koraiban dolgozott, elhívott, hogy az akkor induló autista kisgyereknek szóló óvodai, nappali csoportokban dolgozzunk együtt. A kezdetektől dolgozom a Nemzetközi Cseperedő Alapítványnál fejlesztőként, valamint bölcsődébe és óvodába jártam ki gyerekek integrációját segíteni, így nagyon sok tapasztalatot szereztem az integráció területén, ami a képzés kidolgozásában is sokat segített.

Horváth Dóra: Felnőtt pszichiáter rezidens voltam, amikor gyermekpszichiátriai gyakorlaton vettem részt az I. számú Gyermekklinikán (SE Gyermekgyógyászati Klinika, Bókay utcai részleg – szerk.). Itt találkoztam először autista gyerekekkel és serdülőkkel, és annyira megfogott ez a szakterület, hogy aztán szakképzést váltottam, és gyermekpszichiáter lettem. Aztán első gyerekem megszületése után a GYES-ről már nem a Klinikára, hanem egyből a Koraiba jöttem dolgozni. Rácz Zsuzsa engem is elég hamar behívott a képzésekbe, hogy az orvosi részt tanítsam. Az OFTEX képzés ötletét az a gyerekpszichiátriai alapélmény hozta létre, hogy a Koraiban dolgozva hamar azt tapasztalja az ember, hogy ha erre szükség van, milyen fontos már egészen korai életkorban, bőven három éves kor előtt megadni a speciális támogatást annak a családnak, akinek a gyereke érintett lehet az autizmusban. A képzést Simó Judittal, Rácz Zsuzsával, Mariann-nal és Németh Adrienn-nel (gyermekpszichiáter – szerk.) dolgoztuk ki. 

Mariann, mind az Autizmus-specifikus komplex korai intervenció – elméleti és gyakorlati alapismeretek, mind pedig az Autizmussal élő gyermekek a bölcsődei és óvodai közösségben- integráció a gyakorlatban című képzések szakmai felelőse vagy, kérlek, hogy segíts e két képzés összehasonlításában!

Mariann: Az autizmus alapképzésre olyan gyógypedagógusokat, fejlesztő pedagógusokat, szakembereket várunk, akik autista kisgyerekekkel és családjaikkal foglalkozna a korai életkorban. A két képzés eleje, az elméleti rész, nagyon hasonlít, igyekszünk a képzésen részt vevő szakemberek képzettsége szempontjából, az őket leginkább érdeklő és releváns témákra nagyobb hangsúlyt fektetni.

A gyakorlati részénél a különbség az, hogy az integrációs képzésünkben a kisgyermeknevelők, óvodapedagógusok és gyógypedagógiai asszisztensek számára az autista kisgyerekek integrációjához szorosan hozzátartozó információkat, módszertani tudást adjuk át. Például az akadálymentesítés, a protetikus környezet kialakítása, az együttműködés a gyógypedagógusokkal, szabad játékhelyzet strukturálása témáira gondolva. Ugyanennyire fontos, hogy a képzésen megtapasztalják a team munka lényegességét, hogy ez csökkentse a frusztrációikat és megérezhessék azt, hogy ha egymás között tapasztalatot cserélnek, biztosan valamennyivel könnyebb lesz a hétköznapi terheket vinni. Ahogy az is fontos, milyen kommunikációs technikákkal tudnak más szakterület képviselőivel, másik intézményben dolgozó kollégával együttműködni a gyerek jóllétének érdekében.

Az autizmus alapképzésen a gyógypedagógusokkal és más olyan szakemberekkel, akik autista gyerekek fejlesztését végzik, leginkább azok a témák kapnak több teret, amelyek a legkoraibb életkorú gyerekek fejlesztésének lehetőségeiről szólnak. Valamint rengeteget beszélünk a szülő jelenlétéről a foglalkozásokon, és a szülővel való együttműködés konkrét lehetőségeiről, videókat elemzünk és esetfeldolgozáson keresztül tanítjuk a szülővel való közös munka, célkitűzések hangsúlyosságát. Kevés az idő egyébként ennyi témára.

A képzés során milyen nehézségek merülnek fel a résztvevőkben?

Mariann: Úgy érzik, hogy ennyi mindent nem lehet kivitelezni, megcsinálni, nincs rá idő és nincsenek meg a tárgyi – és személyi feltételeik. Ebben a folyamatban kísérjük őket, hogy nem is kell, lehet egyszerre mindent megcsinálni, de induljanak el az úton. Ott lesz a birtokukban a tudás, ehhez bármikor tudnak nyúlni, és fokozatosan bővíteni az eszköztárukat. Segítünk abban, hogy kicsiben gondolkozzanak, hol lehet elkezdeni az autizmus specifikus támogatást nyújtó segítségadást, tudatos gondolkodást, milyen szemléleti váltás szükséges ahhoz, hogy már egy apró lépés megtételével mindenki, beleértve őket is, jobban érezze magát a csoportban. Tehát azzal, hogy eszközöket kapnak, motiváltabbakká válnak a változtatása.

Minden gyereknek egyéni differenciálására van szüksége, például van olyan gyerek, aki szereti, hogy nagyot köszönnek neki, míg a másiknak időre van szüksége ahhoz, hogy kapcsolódjon a többiekhez, vagy akár fogadja a köszönést. Az integrációs képzésünkben még nagyobb hangsúlyt és óraszám keretet adunk arra, hogy pszichológus segítségével (Mózes Eszter klinikai szakpszichológus és Károly Fruzsina tanácsadó szakpszichológus –szerk.) az integrációval kapcsolatos nehézségeket, érzéseiket, elakadásokat átbeszélhessék a résztvevők. Mindkét képzésünk után egy hónappal később egy hatórás, esetfeldolgozó tréning van még beiktatva a képzési rendszerbe, ami végig gyakorlati orientáltságú.

A vizsgáló szakembereknek szóló, az OFTEX rendszerben akkreditált, autizmussal kapcsolatos képzés a legfrissebb a Korai képzési palettáján. Kérlek Dóri, mutasd be, milyen részekből áll!

Dóri: Elsősorban pszichológusoknak és orvosoknak szól ez a képzés, illetve jöhetnek gyógypedagógusok is, ha részei egy vizsgáló teamnek.

Három részből áll a képzés, az első része kétnapos, önmagában is megállja a helyét, inkább elméleti-alapozó résznek hívjuk, de ezt is a gyakorlat oldaláról közelítjük meg. Azért is nagyon jó, hogy létrejött ez a képzés, mert valódi szakmai párbeszédre is lehetőséget ad. Napjainkat meghatározó alapkérdés, hogy mit gondolunk az autizmusról, mit nevezünk annak, hiszen folyamatosan változik és bővül az erről alkotott tudásunk, és a képzésben résztvevőkkel, különböző szakterület között párbeszéd jön létre. Ahogy az is fontos, hogy rengeteg ajánlás, szakmai irányelv támogatja a diagnosztikus munkánkat, és nagyon izgalmas, hogy a gyakorlattal ütköztetve ezeket az elméleti alapvetéseket ki hogyan tudja alkalmazni, és jó erről egymástól hallani. Éppen ezért nem szeretnénk, ha ez a képzés átkerülne az online térbe.

A második modulokra azokat várjuk, akik elvégezték az elsőt. Az egyik modul a „Mit látunk a nagyító alatt?” című arra helyez nagyobb hangsúlyt, hogy a vizsgálati helyzetben mit figyelünk meg és miért, hogyan vizsgálunk. Sok videót elemzünk, vizsgálati szituációkat analizálunk.

A másik modulban („Együttműködés a szülőkkel az autizmus spektrum zavar korai felismerésében” – szerk.) a szülőkkel való kommunikáció kerül górcső alá, kommunikációelmélettel és saját élményű részekkel vegyítve. A képzésnek mindegyik részében igyekszünk figyelemmel lenni arra is, hogy aktuálisan milyen végzettségű szakemberek vesznek rajta részt, hiszen nagyon különböző autizmussal kapcsolatos háttértudással rendelkeznek a különböző szakterület képviselői. Ez egyben a felhajtóereje is a képzésnek, és például sokkal hitelesebb, ha egy szakszolgálatban dolgozó kolléga mondja el, hogy náluk a vizsgálatok kerete hogyan alakul.

Mik az eddigi tapasztalatok?

Dóri: A kollégák sok új információt is vittek magukkal, de főleg a találkozásokat emelték ki. Hasznos volt megtapasztalniuk azt a szemléletet, ahogyan a Koraiban vizsgálunk, aztán azt is visszajelezték, hogy jó volt, hogy beleláttak a munkánkba, hogy hogyan rendezzük be a vizsgálati tereinket, miként kommunikálunk a szülőkkel. Sokszor megerősítő is volt a résztvevőknek, amikről beszéltünk, hogy például igenis kell külön idő arra, hogy a vizsgálati tapasztalatokat elmondjuk a szülőknek.

Mariann: Sőt, igazán az a legideálisabb, ha a vizsgálat végére a szülő és a szakember is ugyanazt látják a gyerekkel kapcsolatban. Éppen ezért meg kell tanulni azt is, hogy egy vizsgálat során mi az, amit olykor el kell tudnunk engedni annak érdekében, hogy a gyermek nyugodt maradjon. Amikor például kevés időnk van, maradjon a hangsúly azon, ami a vizsgálat egésze szempontjából a leglényegesebb. Például egy kicsi gyereknél alap kiindulás, hogy olyan feltételeket kell teremteni, és őt meg kell próbálni olyan helyzetbe hozni, hogy egyáltalán legyen kedve velünk együttműködni és biztonságban érezhesse magát. Fel kell ismerni azt is, mikor szükséges a vizsgálónak aktívabbnak, passzívabbnak lennie, hogy a gyermekből ki lehessen hozni azt, ami benne van. Mindehhez hozzátartozik, hogy a pszichiáter is úgy kérdezze ki az anamnézist a szülőtől, hogy annak a gyümölcse a vizsgálati megbeszélésen érjen be.

Ti mit visztek el magatokkal a képzésekről?

Dóri: Azt szoktam érezni, hogy ennek van igazán értelme, hogy közösen gondolkodjunk, hogy hogyan tudjunk a legjobban segíteni a családoknak. A kapcsolatokat viszem haza ezekből a képzésekből, és hogy milyen jó, hogy ilyen elkötelezett szakemberek vannak a szakmában. 

Mariann: Ami számomra sokat ad, az az a tudat, hogy a képzés után ezek közül a szakemberek közül mindenki másként fog nézni az autista gyerekekre és a szüleikre. Biztos, hogy valamiben fognak tudni segíteni nekik, akár a környezet akadálymentesítésével, akár azzal, hogy megváltoztatják az interakció stílusukat, hogy megértik mennyire fontos, hogy a kisgyermeknek sikerélményei legyenek a társas interakciók részvételében. S örömmel tölt el az a gondolat, hogy akár egy autista kisgyereken is tudunk segíteni azzal, hogy örömteli legyen számára a szocializáció, a korai fejlesztésben dolgozó gyógypedagógusok pedig közelebb kerülnek a „Korais szemlélethez”.

Udvarnoky Zsófi