A hangot adó tárgyak hónapja kapcsán megkérdeztük néhány kollégánkat, melyik zeneszám a legkedvesebb számára. Íme néhány javaslat, olvassátok és hallgassátok szeretettel!
Czeizel Barbara intézményigazgató kedvence:
“Ebben a dalban benne van az élet, életünk elfogadásának ünnepe, annak a saját magunk által alakítható szépsége és az erre való törekvés értelme.”
Vigh Zsuzsi gyógypedagógus ajánlata:
“Egy kedves volt kolléganőm ajánlotta ezt a hárfa darabot, amikor az esőt, a vizet megidéző zeneszámot kerestem. Egyből beleszerettem. Ez a darab elringat és lebegtet. Becsukom a szemem és érzem a víz csobogását, lágy hullámzását. A dallamok játékossága mosolyt csal az arcomra és jó érzéssel tölt el.”
Varga Rita logopédus számára fontos dallam:
“Weöres Sándor az egyik kedvenc magyar költőm. A Marasztalás című költemény Gryllus-féle megzenésítésben olyan dal számomra, amit nem tudok csak egyszer meghallgatni. Mindig azon kapom magam, hogy az újrajátszás gombot nyomkodom, mert annyira rövid és annyira igaz.”
Keisz Kinga gyógypedagógus ajánlása:
“Chopinre mindig, minden helyzetben nyitott vagyok, ebben is rejlik számomra az univerzalitása. A hangulata vidám, mint a hozzákapcsolódó festmény (Pierre Auguste Renoir – Táncmulatság a Moulin de la Galette-ben). A dallama számomra a tavasz frisseségét és az üdeségét hordozza, így helyzettől függően felpezsdít, vitalizál, vagy éppen ellazít, kikapcsol. Az érzelmeimre is mindig pozitívan hat, így kedélyjavítónak sem utolsó. Mivel vizuális típus vagyok, belső filmszerű képek is színesítik a zenei élményt.”