A Petőfi Irodalmi Múzeum 2022-ben “Testvéreink ők”- kutyák, macskák, madarak írók közelében címmel szervezett egty fotókiállítást, ahol többek között Móricz Zsigmond, Tandori Dezső, Szántó Piroska, Ottlik Géza és Weöres Sándor is látható volt a képeken, kedvenceik társaságában. A Petőfi Irodalmi Múzeum jóváhagyásával és támogatásának köszönhetően ezek közül néhány képet most mi is közzé teszünk oldalunkon.

Déry Tibor kutyájával otthonában, 1950 körül, Ismeretlen felvétele

 „A mérnök türelmesen várt. Amikor a kutya végül is elindult feléje, s Ancsa eldobta a labdát, mely a padlóról, közvetlenül a kutya orra előtt a magasba pattant, Niki egy pillanatig mintha kővé merevedett volna. De egy lélegzetnyi idő múltával éjféli kísértetjárás vette kezdetét a lakásban.

A kályha mellett hatalmas robajjal feldőlt a szék. Mire a mérnök megpillantotta a levegőbe emelkedő négy lábát, Niki már a szoba túlsó sarkában álló varróasztalkáról döntötte le a vázát, s mire ez földet ért, a másik szobában az ablak mellett álló lámpatartó oszlop zuhant a pohárszékre. A labda, melybe a kutya nem tudott beleharapni, mert rugalmasan kicsúszott fogai közül, látszólag a maga erejéből, mint a népmese elvarázsolt gömböce, vadul ide-oda száguldott a lakásban, s minthogy Niki szájától mind nyálasabb lett, s mind gyorsabban csúszott, egyre elérhetetlenebbnek látszott. A lakást színültig megtöltötte a vadászó kutya izgatott csaholása.”

Déry Tibor: Niki – Egy kutya története, 1955 (részlet)

Weöres Sándor egyik macskájával otthonában, 1970-es évek, Moldován Domokos felvétele

„Szívem görcs, vérem szilvalé,
közeledem hetven felé.
Macskánk gyógyítja májamat,
ráborul és meleget ad,
vérrel fűtött kis termofor,
karmos talpakkal megtipor.
Állat-lényének deleje,
akár őserdő ereje.
Mint fűből szűrt tea,
áthat pezsdítő árama.
Tappancstól fülig fekete,
bundája, bajsza, termete,
de arcából süt élesen
kerek két citromszínű szem,
s az élő sötét vánkoson
[…]
Ha lót-fut élettel tele,
én is száguldoznék vele,
feledném annyi évemet
s hogy vissza élni nem lehet.”

Weöres Sándor: Fekete kandúr, 1979, (részlet)

Tandori Dezső és Tandori Ágnes madaraikkal, 1978, Tandori Ágnes felvétele

Tandori Dezső költészetének szerves részét képezték többek között a verebek is. Az utcán talált sérült, szárnyatörött madarakat befogadta otthonába, gondozta, gyógyította őket. Mindezekről részletes leírásokat készített, köteteit önfeláldozó madárbarát versekkel töltötte meg. Ilyen az 1984-es Celsius, az 1988-as Megnyerhető veszteség vagy a 2006-ban megjelent A Legjobb Nap.

Úgy tekintett ezekre a kis madarakra, mintha gyermekei lennének, megszemélyesítette őket, nevet adott nekik. Kölcsönösen hatottak egymásra, ő a madarakra és a madarak őrá. Ez a Négy madár blues című verséből is kiviláglik.

„Van egy madaram, és miatta van, hogy novemberben is sorban járok;
neki én úgy vagyok én, ahogy szegény még nyáron, hogy idekerült, meglátott:
és szétveri magát, ha pantallóba’ lát, mert neki nem és nem kellenek mások.”

A szöveg forrása: https://vershaker.blog.hu/2021/07/23/koltoink_szabadidejukben_tandori_a_madarzsoke

Szántó Piroska macskájával, 1979, Kollár István felvétele

Móricz Zsigmond leányfalusi kertjében kutyájával, 1930-as évek, Ismeretlen felvétele

“Leányfalun bokáigérő sárban gázolok Móricz Zsigmond kúriája felé.
A házigazdát dolgozószobájában találom. Kettő is van belőle, több asztallal és mindegyiken a munka nyomaival, amint alighanem egyiktől a másikig vándorol munkabirodalmának területén. Az egyik szekrény tele az eddig megjelent Móricz-könyvekkel. (Eddig 76.) Fölötte a szentesi határban kiásott, hitelesen árpádkori harcos koponyája. Móricz a gazdálkodó magyar úr térdnadrágos viseletében, szívből érkező mosollyal fogad. Szabadkozik, hogy nem tud cigarettával megkínálni.
— Karácsonykor ugyanis letettem a dohányzásról, húsvétkor a húsevésről, pünkösdkor a tejről és a tojásról. Szóval teljesen lemondtam állattársaimnak és termékeiknek fogyasztásáról. Fűevő lettem.
— Miért, Zsiga bátyám?
— Kiábrándultam belőlük.
— A gyomrod?
— Ezt csak regényben mondhatom meg. De nem a gyomrom, hanem a szívem.

Forrás: Színházi Élet, 1937, Szitnyai Zoltán interjúrészlet.

Udvarnoky Zsófia