Március van, lélekben és gyakorlati szinten is már sok szülő és gyerek készül az óvodai kihívásokra. Interjúnkban Weibli Mónikát, szívünknek kedves volt kollégánkat, jelenleg a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvodájának gyógypedagógusát és szakmai koordinátorát kérdeztük egy példaértékű integrációs gyakorlatról.

Különleges intézményi rendszerben dolgozol, ahol az óvodai integráció megfelelő megvalósulásáért sokat tesznek a szakemberek. Mesélj erről, kérlek!

Nem sok kerület óvodai integrációs gyakorlatára van rálátásom, de abban biztos vagyok, hogy ami a tizenharmadik kerületben megvalósul ezen a téren, egyedülálló. A kerületben tizenhét óvoda van, az egyesített óvoda élén két nagyon innovatív és az integráción, inklúzión folyamatosan gondolkodó szakmai vezető az iránymutató. Minden óvodának külön is van tagóvodavezetője, ezzel az egységes vezetés mellett egyfajta természetes sokféleség is jelen van. Mostanra összesen kilenc gyógypedagógus van a kerületben, akiknek az a feladata, hogy az odajáró eltérő fejlődésű gyerekek óvodai életét, csoportos mindennapjait támogassák. Ezt úgy tudják a leghatékonyabban megtenni, hogy ismeretekkel, információkkal, eszközlehetőségekkel és módszertani tudással támogatják az óvodapedagógusok munkáját.

Az utazó gyógypedagógusok a sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztését látják el. Ez két külön szolgáltatás, és mindkettőre igen nagy szükség van. E nevelési évtől, azaz 2023 szeptembere óta a kerületben minden óvoda fogad autista gyerekeket, éppen ezért változott az én feladatköröm is a rendszerben, és lett egyre nagyobb igény az integrációt segítő team munkára a segítő szakemberekkel. Ez egyébként egy nagyon komoly lépés, és nem kis kihívást, tennivalót jelent mindannyiunk számára.  

Te milyen munkát végzel ebben a rendszerben?

Korábban én is az óvodapedagógusok munkáját segítő, gyerekekkel is foglalkozó szakember voltam, most pedig egyfajta belső utazó gyógypedagógus. Gyerekekkel jelenleg közvetlenül nem foglalkozom, de szeptemberben minden óvodával megvalósult egy együttműködési tervezés és ez alapján most több óvodában különböző formában támogatom az integráció megvalósulását.

A gyógypedagógusokkal havi rendszerességgel találkozunk. Az aktuális kérdések, megoldandó feladatok mellett előre meghatározott szakmai tartalommal is igyekszünk foglalkozni ezeken az alkalmakon. Szakmai projekteken, szakmai ajánlókon is dolgozunk, például minden leendő óvodásnak készítettünk egy ovifüzetet. Bele lehet tenni fényképet az oviról, az óvodapedagógusokról, a gyermek jeléről, a csoportszobáról, mindenről, ami az előzetes ismerkedést segíti.

Létrehoztunk egy belső továbbképzést is, amely heti rendszerességű egy féléven át. Ide bármelyik óvodából jöhetnek óvodapedagógusok, és az autizmus témájához kapcsolódóan tudásmegosztásban vehetnek részt, jelenleg ezt én vezetem.

A kollégáimmal meghatározott keretek között, de minden szinten támogatjuk a szakmai együttműködéseket, és egy gyerek körül az összes ellátó szakembert igyekszünk megszólítani, közös gondolkodást fenntartani.

Igyekszünk bővíteni, formálni a szülőkkel való kapcsolódásokat is. Munkatársaim második éve szervezik a KerekKocka szülői fórumot. Különböző témák mentén előadásokon, beszélgetéseken, gyakorlatias workshopokon vehetnek részt a szülők.

Mi a tapasztalatod azzal kapcsolatban, hogy a gyógypedagógiai szemlélet, amely elsősorban az eltérően fejlődő gyermekek támogatását célozza, miként tud beépülni az óvodapedagógiai gyakorlatba, milyen a szakemberek közötti együttműködés?

A mai napig tanulom, hogy az ötleteim, javaslataim és az óvodai gyakorlat hogyan közelíthető egymáshoz, mi a realitása egy-egy gyakorlati megoldásnak, és nekem is hogyan kell a tudásomat adaptálnom, illesztenem az adott csoport lehetőségeihez, mozgásteréhez.

Nem csak a gyerekek sokfélék, a felnőttek is, és az együttműködések is mindig sajátosan szerveződnek, és bizony sokszor ezeket olyan konkrétumok színezik át, hogy például hány fős egy csoport, milyen a csoportdinamika, van-e plusz egy felnőtt, aki biztosítja az önmagát még megnyugtatni nem tudó, szenzorosan telítődő autista kisgyereknek, hogy egy időre ki tudjon lépni a csoport morajlásából.

Fontos kihangsúlyozni, hogy a plusz munka az óvodapedagógusé, ő az, aki a gyógypedagógus javaslatait, információit megfontolva be tudja építeni a csoport életébe azokat a változtatásokat, eszközöket és szokásokat, amelyek annak az adott gyereknek, aki több figyelmet igényel, segíti az alkalmazkodását, fejlődését és pszichés jóllétét.

Az utóbbi években sajnos tapasztaljuk, hogy egyre több kisgyermek, akinek szüksége lenne rá, nem kap SNI státuszt. Mit gondolsz erről?

A munkánk része az is, hogy azokat a gyerekeket is támogassuk, akik fejlődése eltérően alakul, az okát még nem tudjuk, és el kell kísérni őket a vizsgálatig.  Egyre nehezebben tudok jó érzéssel a szülők szemébe nézni, amikor a sajátos nevelési igényről, mint ellátási kategóriáról kell beszélnem velük, mert vannak rossz tapasztalatok. Sajnos megtörténik, hogy az a gyerek, aki az egészségügyi rendszerben autizmus diagnózist kap, a szakértői bizottsági vizsgálaton mégsem kap SNI státuszt, miközben ez teljesen jogszabály ellenes. Ez felháborító. A szülőket elbizonytalanítja, a szakembereket elkeseríti ez a valódi megsegítést nélkülöző gyakorlat. Ilyenkor az inklúzió minden szereplője nehéz helyzetben van.

Azt szoktam mondani a szülőknek, hogy a legfontosabb nem feltétlenül a státusz, hanem a tisztánlátás, a diagnosztikus út elindítása. Gyereknek, szülőnek, óvodapedagógusnak egyaránt lényeges, hogy tudja, mi áll a fejlődési sajátosság hátterében, és hogy ehhez milyen segítséget és támogatást kell odaállítani a teljes család mellé. Az, hogy milyen úton indul el, hogy a magán szférán belül, alapítványnál veszi igénybe ezeket a támogatásokat, az a szülő és a család döntése. Ezt tiszteletben kell tartani, de az erről való nyílt kommunikáció elengedhetetlen.

Számodra milyen lenne az ideális inklúzió?

Sokkal egyszerűbb és szabadabb környezetet kívánok a gyerekeknek. Az ingerek, a napirend, a környezet és az elvárások szempontjából is. Minden gyereknek szolgálná a fejlődését a nyugalmasabb, lelassultabb környezet, ami az ő jó játékához, tevékenységeihez illeszkedik.

Az is ideális volna, ha kevesebb gyerek járna egy csoportba. Nem csak azért lenne ez segítség, hogy a felnőtteknek könnyebb legyen. Az egyéni figyelem és szükségletek egy ilyen közegben jobban meg tudnak valósulni. Minden gyereknek egyediek a szükségletei, sajátos nevelési igénytől függetlenül!

Olyan életet kívánnék a gyerekeknek, melyben a szabad mozgásuk szervesen, természetesen illeszkedik az életükbe. Nem feltétlenül struktúrában kell megkapniuk ezeket az impulzusokat, hanem például a természetes közegükben, az óvodai csoportban, az udvaron meglévő lehetőségeket használva. Fára mászni, libikókán egyensúlyozni, elesni és felkelni, különböző felületekkel találkozni. Ezek a tapasztalatok elengedhetetlenek, mégis egyre inkább túlbiztosítjuk őket.

Mindezek mellett a pedagógus képzés megreformálása is elengedhetetlen. Rengeteg teher van az óvodapedagógusokon, kivétel nélkül mindannyian találkoznak eltérően fejlődő kisgyerekkel, és muszáj, hogy kapjanak ehhez megfelelő tudást. Ezáltal sem ők, sem a családok nem maradnának egyedül. Emiatt tartjuk szem előtt a team munkát, ami jelenleg is megvalósítható.

Udvarnoky Zsófia