A korai intervenciós rendszerben az eltérően fejlődő gyereket nevelő családok megsegítésének a motorja a team munka. Sosem egy szakember áll a család mellett, és nem is vezet jó irányba, ha egyedül akarunk egy családi rendszert támogatni.

Rácz Zsuzsa gyógypedagógus kollégánk, aki mai napig nagy hatással van a Korai szemléletére és működésére, hitelesen tudott erről mesélni, egy Pest külső kerületének bölcsődei jó gyakorlata alapján.

Különleges intézményi rendszerben dolgozol korai intervenciós gyógypedagógusként, ugyanis nem a szakszolgálat munkatársa vagy, hanem az egyesített bölcsődéké. Hogyan lehetséges ez és milyen feladatokkal jár?

Az eltérő és megkésett fejlődésű, korai életkorú gyerekekkel korábban kizárólag a helyi szakszolgálat gyógypedagógusai foglalkoztak a bölcsődékben. Arra volt már példa korábban is, és ezt a hagyományt szeretnék egyre több kerületben visszaállítani, hogy a gyógypedagógusok elérhetőek legyenek egész nap, legyenek a bölcsődei élet szerves részei.

Az önkormányzatoknak van arra lehetőségük, hogy saját jogukon egy vagy több gyógypedagógiai státuszt biztosítsanak, így kerültem ide én is, és most már Hargitai Rozival együtt (Hargitai Rozália, gyógypedagógus – szerk.) dolgozunk, a kerületi bölcsődékben.

Hogy miben tudunk segíteni és milyen területeken lehet ránk számítani, azt egy ellátási protokoll megírásával foglaltuk össze, amit a kerület bölcsőde vezetőivel megvitattuk, majd azt kértük tőlük, hogy a kisgyermeknevelőkkel ismertessék ennek a tartalmát, hogy világos legyen, milyen esetekben és hogyan fordulhatnak hozzánk. Például lehetőség van arra, hogy ha már a beszoktatás ideje alatt egy kisgyermeknevelőnek kérdése merül fel egy gyerekkel kapcsolatban, kérhesse a segítségünket. Ekkor még nincsen szükség arra, hogy a gyermeket megfigyeljük, de a kisgyereknevelő saját jogán kérheti a támogatásunkat. Egyfajta szupervíziós lehetőség ez, nincs magára hagyva, és biztonságos térben meg tudja osztani a nehézségeit vagy a megfigyeléseit a kérdéses kisgyerek kapcsán.

Milyen más feladataitok adódnak?

Ha egy gyerekkel kapcsolatban jelzést kapunk, és a szülő beleegyezik a megfigyelési folyamatba, akkor részt veszünk annak a gyereknek és családnak a támogatásában. Ebbe beletartozik az is, hogy a tapasztalataink összefoglalása okán közösen ülünk le a szülővel és a kisgyereknevelőkkel, hogy együtt gondolkodjunk a gyerekről. Javasolhatjuk azt is, hogy a család induljon el egy diagnosztikus vizsgálóhely irányába, vagy ameddig nem tudnak plusz támogatást igénybe venni, mi is segíthetjük a gyermek bölcsődei életének könnyebbé tételét, illetve fejlődésének kísérését. Ugyanígy a kisgyereknevelőnek is szempontokat tudunk adni a szülőkkel való beszélgetéshez: hogyan fogalmazzanak, mit mondjanak, mikor problémát érzékelnek a gyermek fejlődésében, alkalmazkodásában.

Az az előnye ennek a jelenlétnek, hogy nagyon rugalmas és változatos tud lenni, a protokoll az útvonalakat, a segítségnyújtás lehetőségeit vázolja, de a támogatás végül mindig nagyon egyénre szabott lesz.  

Nyitottságot látok a közös gondolkodásra, és jó érzés azt tapasztalni, hogy a gyerekek alvás idejében rendszeresen konzultálunk a kisgyermeknevelőkkel és a szülőkkel közösen, vagy csak kötetlenül beszélgetünk a kisgyermeknevelőkkel arról, milyen volt a nap, hogyan ettek a gyerekek, mi volt nehéz, mi az, ami működött.

Nagyon izgalmas ez a sokfelé ágazó feladatkör, amiben egyszerre vagy gyógypedagógus, szupervizor, mediátor. Te hogyan definiálod ezt a sokféle munkakört?

Azt hiszem, hogy a kulcsa ennek a nyitottság, ami mindkét fél oldalán megvan, azaz a vezetőink is motiváltak az együttműködésre, és a kisgyereknevelők is igénylik a közös gondolkodást.

Az is sokszor eszembe jut, hogy korábban Borbély Sjoukje-tól (gyógypedagógus, pszichológus – szerk.) és Mózes Esztertől (klinikai gyermekszakpszichológus – szerk.) sokat tanultam a gyógypedagógiai tanácsadásról, ami szerves része kellene hogy legyen minden gyógypedagógiai ellátásnak.

Ahogy telik az idő, egyre több problémakör merül fel a bölcsődék részéről, hogy még milyen támogatásra lenne igény, így például az egyik bölcsőde dolgozóinak minden hónapban szervezünk eset – illetve témamegbeszélő csoportot. Azt az igényt is az élet hozta, hogy azoknak az eltérő fejlődésű kisgyerekeknek, akik bölcsődéből óvodába mennek, felvesszük a kapcsolatot a leendő óvodapedagógusával. Volt olyan gyógypedagógiai asszisztens, óvodapedagógus, aki eljött a bölcsibe, megfigyelte a kisgyereket, aki majd hozzájuk fog kerülni, és utána egy közös megbeszélést szerveztünk, ahol jelen volt a szülő, a kisgyereknevelő, a leendő óvónő, a gyógypedagógiai asszisztens és én. Volt, hogy a szülővel közösen kerestük fel a leendő óvodapedagógust, hogy beszélgessünk a kisgyerekről, aki szeptembertől már hozzá fog járni.

Szerintem kuriózum, és követendő gyakorlat, hogy évente egyszer létrejön egy tér, ahol jelen van az egyesített bölcsőde és óvoda vezetősége, a szülők, az önkormányzat képviselője, a szakszolgálat korai munkacsoportjának a vezetője, az önkormányzat egyik munkatársa, aki a kiemelt figyelmet igénylő gyerekek szociális referense, és mi. Ez a fórum azért jött létre, hogy a korai fejlesztésre jogosult, eltérő fejlődésű, sajátos nevelési igényű gyerekek megtalálják a számukra megfelelő közösséget, és ha lehet, az ideális óvodai közeget. Ez elképesztő lehetőség.

Azt hiszem, hogy amiket eddig felsoroltál, az a teammunka kánaánja.

Persze, én ezt a szemléletet hozom magammal a Koraiból is, és itt meg egyre több és szerteágazóbb az igény a csapatban gondolkodásra. Ebben a struktúrában éppen a teammunkán van a hangsúly, mert minden szereplő, aki a gyerek körül megfordul, össze kell hogy fogjon a közös ügy érdekében. Látni kell, hogy egyik szereplő nem tud lélegezni a másik nélkül. Igen értékes tapasztalatok gyűlnek fel egy kisgyerekről két vagy három év alatt a bölcsődében, amit muszáj átadni a soron következő intézménynek, aki azt az adott gyereket majd ellátja.

Ami igazán kihívás lehet, az a közös nyelv megteremtése.

Szerintem ez egy közös tanulás, ami folyamatos. Fontos, hogy ítélkezésmentesen és nyitottan hallgassuk meg egymást, próbáljuk megérteni, hogy ki miben van, kinek miért az a szempontja, ami. Ha ez megtörtént, akkor van esély egymás felé közelíteni. Amikor több szereplő van egy gyerek körül, elengedhetetlen, hogy ezek az emberek szóba álljanak egymással. Ehhez térre, nyitottságra, teamunkára van szükség.

Ha emberekkel dolgozol, az nagyon megterhelő feladat, és nem megengedhető, hogy ezt egyedül csináljuk. Olyan impulzusok, tapasztalatok érhetnek bennünket ezekben a kapcsolatokban, amiket ha nem tudunk valakivel átbeszélni, annak nagyon rossz vége lehet.

Ennek a kommunikációs gyakorlata tanítható és tanulható. Azaz, hogy hogyan lehet jól támogatni egymást ezekben a tapasztalatcserékben, közös gondolkodásokban, esetátadásokban és probléma megfogalmazásokban. Alapszabályok, hogy ne minősítsük egymást, ne osszunk kéretlen tanácsokat, hanem hallgassuk meg, hogy mit mond a másik. Erről még van tanulnivalónk, azt hiszem, mindannyiunknak.

Udvarnoky Zsófia