A karácsonyi készülődés időszaka, azaz a decemberi hónap, nem csak a várakozás jól eső izgalmáról szól, hanem az év egyik legfeszültebb, leginkább stresszel teli időszaka is egyben. A felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt, különös tekintettel a neurodiverz kisgyerek számára. Néhány hasznos tanács és gondolat segítségével igyekszünk abban segíteni, hogy az ünnep mégis nyugodtabb és természetesebb maradhasson.

Tippek, trükkök

Az év leghosszabb és legsokszínűbb ünnepe a karácsony, ami négy hétvégén keresztül fokozza a várakozás örömét és feszültségét is. A boltok polcain már jóval hamarabb megjelennek a színes, villódzó, szagos, illatos, emeletes, fokozhatatlan ajándék tömegek, édességek és elárasztó információk. Az áruházakban hangosbemondókon keresztül tájékoztatnak, mindjárt itt a karácsony! Mindjárt, mindjárt, de mikor?

Tervezés, előrejelzés

Míg a felnőttekre sokszor teherként nehezedik az idő múlása, és hogy megfelelő időben minden a helyére kerüljön, a gyerekek számára ez az idő, amíg eljutunk a karácsony estéig, beláthatatlan, megfoghatatlan. Mindenkinek segítség, de a neurodiverz gyerekek számára biztosan kapaszkodót jelent, ha az idő múlását láthatóvá tesszük, és szó szerint vágjuk a centit. Azaz vizuálisan is megfoghatóvá tesszük, mennyit kell aludni, mikor érünk oda az ünnep bekövetkeztéig. Erről egy korábbi cikkünkben beszámoltunk már, itt.

A készülődés azzal is együtt jár, hogy az ünnepi dekorációtól lakásunk megváltozik. A neurodiverz gyerekek szemüvegén keresztül ez olyan érzés lehet, mintha az eddig megszokott tereikbe valami idegen és megfoghatatlan dolog érkezne. A karácsonyfa is lehet furcsa, ahogy világít-vibrál a sötétben, a sokféle illat akár zavaróvá válhat, ahogy anya a konyhában az ünnepi menüt és a vendégváró falatkákat készíti. Semmi sem megszokott, mindenki ideges, és valami bejósolhatatlan dologra kell készülni. Mit tehetünk, hogy ismerőssé és örömtelivé tegyük mindezt?

Vegyük elő a korábbi évek fotóit, videóit, amit az ünnepek alatt készítettünk, és mint egy mesét, idézzük fel ezeket a pillanatokat a gyerekünkkel. A felidézés abban is segít, hogy elmondjuk a karácsony forgatókönyvét, végig vegyük, hogy mit szoktunk csinálni ilyenkor, kik jönnek hozzánk vendégségbe, milyen dekorációval díszítjük a lakást, milyen színű a karácsonyfa és milyen ajándékok kerültek a fa alá. Akár bizonyos elemeket, cselekvéseket, szokásokat és díszítéseket meg is tarthatunk az elmúlt évek gyakorlatából, mert akkor sokkal otthonosabb, tervezhetőbb lesz a karácsonyi ünnepkör.

Ráadásul a karácsony több napos rendezvény, megannyi látogatással, vendégségbe menéssel, eltérő szokással. Egyrészt, ha mi megyünk vendégségbe, az ott várható történéseket, családtagok számát, közös programokat tételesen mondjuk el, egy-egy rajzzal tegyük átélhetőbbé gyerekünk számára. Ha van már képes napirendünk, fényképpel jelezzük, a héten melyik napon, kihez megyünk (vagy kik jönnek hozzánk vendégeskedni), és az életkortól függően emeljük ki a legfontosabb tudnivalókat szóban, akár egy-egy rajzot vagy fényképet is mellékelve hozzá. Valahogy így:

Nagyiékhoz megyünk. Tudod, a cicás nagyihoz. Igeeen, ott lesz miaúúúú is. Majd köszönsz neki? Ki lesz még ott? Papa is, ügyes vagy! Papának van bajusza? Igeeen, szúr egy picit. Meg jön még a Peti és Anna is! Anna hangos egy kicsit. Hangos. Peti szereti a vonatokat. Szoktál vele játszani. A játék után mi lesz? Énekelünk, gyertyát gyújtunk. És aztán? Hűű, lesz ajándék, kibontjuk! Utána eszünk. Mit eszünk? Eszünk levest, nyami! Leves után husit. Legyen süti? Nyammiii, persze. Elvisszük amit együtt csináltunk? Elvisszük.

Túltelítődés ellen

Az ingerelárasztás a karácsonyi marketing fő motorja, ha jobban belegondolunk, mi felnőttek is rosszul tudunk lenni egy túlzsúfolt áruházban, leizzadunk a több rétegnyi ruhában (hiszen irreálisan fűtenek a legtöbb helyen), elveszítjük a józan ítélőképességünket a sorban álláskor, és tompulnak vagy épp irritáltabbakká válnak érzékszerveink. Az eltérő idegrendszeri fejlődésű gyerekek számára még elárasztóbb, még fájdalmasabb és fárasztóbb ez sokféle látható, hallható, tapintható, szagolható inger, ezért a karácsonyi időszakban mindenképp törekedjünk rá, hogy sok pihenős, nyugi-kuckós, tervezetten ingerszegény programmal diétáztassuk szenzorosan túltelített gyermekeinket.

A főszabály az, hogy az egyensúlyra kell törekedni, tehát persze hogy legyenek programok, a karácsony egy családi ünnep, a testvérekre is gondolni kell, és nekünk is sokféle érzés és vágy kapcsolódhat ehhez az ünnephez, tehát nem bezárkózni és önmegtartóztatni kell. Valamiféle egészséges egyensúly lehet a megoldás, például ha van egymás után két nap, amikor vendégségbe megyünk, akkor kell egy nap, amikor nem megyünk sehova, és annyit lehet autót tologatni, ami a csövön kifér, bebújni a sátorba és fényeket nézegetni vagy rizsben turkálni, mert vissza kell tölteni az energiaraktárakat. Egyébként ez mindenkinek igénye (lehet), nagyon megterhelő a karácsonyi rokonlátogatási dömping a család összes tagjának. Arról nem is beszélve, hogy többet eszünk, mint szoktunk, lényegesen nagyobb alkalmazkodást kíván meg tőlünk az állandó vendégségjárás.

Nekünk felnőtteknek is nehéz

Nem tagadhatjuk el, hogy a karácsonyi készülődés felnőttként sok feladatot és kihívást is jelent nekünk. Például több család igényét kell összehangolnunk, sokszor eltérő ünnepi szokásokat, arról nem is beszélve, hogy az év vége a munka szempontjából sem szokott éppen unalmas lenni.

A tágabb családdal való találkozás egy eltérő idegrendszeri fejlődésű, neurodiverz gyerek szüleinek, akik a diagnózis után még bőven az út elején járnak, különösen nehéz. Nem biztos, hogy a szülőknek volt ideje, ereje, érzelmi kapacitása, hogy elkezdjenek megküzdeni ezzel a problémával. Talán a szülők egymás között sem tudtak még eleget beszélgetni arról, hogyan tovább. Vannak családok, ahol a nagyszülőknek, unokatestvéreknek, tágabb családnak el lehetett már mondani, hogy a gyerek másképp fejlődik, másképp gondolkodik, és van, ahol erről nem lehet (még) beszélni. Ami biztos, hogy a karácsonyi ünnepkör rengeteg alkalmazkodást és előre nehezen jelezhető helyzetet tartogat a neurodiverz gyerekeknek (is), ami kifejezetten láthatóvá és hangossá teszi, baj van. Még ott is lehet fennakadás, ahol a tágabb családnak van információja a gyermek nehézségéről, hiszen élesben, egy zsúfolt családi rendezvényen akármilyen elfogadó a család, a gyerek biztosan hamarabb elfárad, és ennek hangot is fog adni. De ott, ahol nem is tudják még, mi állhat az alkalmazkodás nehezítettségének hátterében, és a generációk más témák mentén is gyakran összefeszülnek, mást gondolnak, ott ez azért nehezebb, mert olyan feszült lehet a légkör, amit a gyerek már akkor érez, amikor otthonról el akarunk indulni. Hiszen lássuk be, ki akarja magát kitenni ennek a szomorú és feszítő helyzetnek? Ilyenkor valószínűleg mi is húzzuk az időt, hogy elinduljunk, és érződik, hogy az egészhez semmi de semmi kedvünk.

Először is, ez természetes érzés, és legyünk magunkkal türelmesek és megértőek! Nehéz élethelyzetben vagyunk, mi magunk sem tudjuk még, mit jelent a diagnózis, mire számíthatunk, és mi lesz ezután. Egy ilyen nehéz és kétségekkel teli időszakban a mi alkalmazkodásunk és rugalmasságunk is próbára tevődik, így nekünk is szükségünk van arra, hogy pihenjünk az ingerkavalkádban, hogy felismerjük az érzéseinket, hogy a gyerekünkhöz és a családunkhoz újra kapcsolódni tudjunk. Ez az érzés felvállalható, mondhatunk nemet is programokra, vagy kitalálhatjuk, mi az a kompromisszum, ami számunkra még belefér egy kellemetlen nagycsaládi találkozást illetően. Az is lehet, hogy könnyebb leírnunk előre azoknak a családtagoknak, akiknek szóban ezt nehezebb jeleznünk, mire számítsanak, hol lehet a gyerekünknek több segítségre szüksége, adhatunk nekik tippeket, mivel tudják őt várni a vendégségben, és így mi is kiszámíthatóbbá tehetjük ezeket az eseményeket.

Gondoljunk magunkra is, akik egyszerre nagyon sokféle helyzetben kell, hogy helyt álljunk, nem mindennapi élethelyzetben, különleges gyermeket, gyermekeket nevelve. Kívánom, hogy az ünnepek, amennyire lehet, nyugodtak és egyensúly teremtősek is legyenek.

Az ötleteket és a szakmai szempontokat Rajnik Kata gyógypedagógusnak köszönjük.

Udvarnoky Zsófi