Tizennégy éve működik nagy sikerrel a Nő a tükörben című facebook oldal, ahol minden este egy verssel és egy hozzá tartozó képpel ajándékoz meg minket az oldal szerkesztője az úgynevezett esti szép sorozatában. Bóta Tímea, aki egyszerre pszichológus, gyógypedagógus, család-és párterapeuta úgy definiálja magát, hogy ő a híd, amelyen átsétál a kortárs irodalom az olvasókhoz.

Olyan jó a címe az oldalaidnak, pláne, ha alaposan szemügyre vesszük a beállított profilképet is, ahol egy nőt láthatunk hátulról, ahogy pipiskedve próbálja megnézni magát egy kistükörben. Hogyan indult mindez?

Először a blog született meg 2009-ben, aztán a Facebook oldal egy évvel később, egy nehéz élethelyzetben éreztem, hogy segíthet nekem. Ma már nem ezt a címet adnám neki, viszont semmiképp nem változtatnám meg. Onnan jött a cím, hogy életemben először elmentem egy fitness klubba, és láttam magamat a tükörben, sok másik nővel együtt, és ez olyan szokatlan érzés volt. Egyébként spontán ötlet volt az oldalak beindítása, nem építettem fel előre.  A kép a Fortepan oldalról került a facebook oldalamra, véletlenül egyébként, bár az érdekes, hogy itt a nőnek a háta látszódik csak, és az arcából egy kicsi a tükörben. Egyszer egyébként szembe jött velem ugyanez a nő egy másik képen, de azóta nem lelem, pedig jó volna elölről is, egyben látni. De ez jó, a blog, a Facebook és most már az Instagram oldalaim is pont így alakultak, spontán módon, fokozatosan, természetesen, újabb és újabb jelentéstartalommal gazdagodva.

Mára jelentős követőtáborral rendelkezel, több mint ötvenezren kísérik figyelemmel az oldaladat. Ehhez mit szólsz? Biztosan sok plusz munkával is jár akár csak a reakciók kezelése is.

Én ezt szeretem csinálni, és akár azt is el tudom képzelni, hogy csak magamnak vagy a barátaimnak szerkesztem az oldalt. De most már sokan várják, van, aki azt írta, hogy az „esti szép” sorozat csengeti le a napját. Ha van kedvem csinálni, és magától értetődő, hogy ez része a napnak, akkor csinálom, de akkor, amikor nehéz napom volt, pihentetem. Azaz nem válik teljesítménykényszerré, hanem eleve jó érzés megkeresni azt a verset, ami az aznap este kikerül. Nagyon érdekes egyébként, mindig az talál meg, amire akkor szükség van.

Egyébként én nem tudom átlátni, befogni, hogy mennyi az a sok ember, aki követi az oldalt, de amikor valaki olyasmit fűz hozzá a versekhez, hogy ez őt ma nagyon megérintette, azt nagyon hamar átérzem. Úgy érzem ekkor, hogy megvolt a híd. Ugyanis a magam szerepét hídként értelmezem ebben, átsétál a hátamon a kortárs irodalom azokhoz, akikhez el kell jutnia.

Ha elolvassuk a blogod bemutatkozó részét, megtudhatjuk, hogy tanácsadó szakpszichológus, gyógypedagógus és család-és párterapeuta vagy. Használod a terápiás munkádban az irodalmat?

Olyan tudatosan, mint egy irodalomterapeuta, úgy nem, mert nem ezt tanultam, nem erre a munkamódra szerződök a pácienseimmel. De olyan előfordult, hogy egy terápiás helyzetben egy aktuális kérdéshez nagyon passzoló verset felolvastam a páciensemnek, mert egyrészt odaillett, másrészt olyan volt közöttünk a kapcsolat. Akkor lehet szövegekkel, idézetekkel együtt dolgozni egy terápiás térben, ha erre a másik engedélyt ad. Nagyon sokféle (ellen)érzést kapcsolhat be egy kéretlenül érkező szöveg, amire nekem gondolnom kell. De az is előfordul, hogy aki erre nyitottá válik, egy hasonló élményvilágú írót, költőt talál az ő kérdéseihez, és akkor nagyon szépen, organikusan épül be a közös munkánkba az irodalom.

Mit jelent az, hogy ez egy művészeti, szabad bölcsészeti témájú oldal?

Azt azért tudni kell, hogy a Facebook által felkínált lehetőségek közül kellett kiválasztanom a leginkább hozzám közel álló témát, amely az oldalamra ráillik. Nem azért hoztam létre ezt az oldalt, hogy bizonyos szerzőket reklámozzak, támogassak általa, vagy hogy publikációs felületet biztosítsak, hanem hogy az olvasót megszólítsam. Ugyanakkor az biztos, hogy rengeteg nagyon jó kortárs szerzőt nem ismerünk, és jó érzés, hogy tőlük idézek.

Kérdezték páran, hogy az „esti szép” sorozat versei közül néhány kifejezetten borongós, és akkor miért nevezem szépnek. Azért, mert azt gondolom, hogy az a szép, akihez eljut, aki majd olvassa, az ő lelke szép. Ugyanolyan távolságban vagyok egyébként ezektől a szerzőktől, mint bárki más, én is olvasó vagyok, befogadó.

Rengeteg technikai tanulás is van az oldalaid mögött, elég, ha megnézzük a legújabb videóidat az Instagramon.

Tényleg rengeteg tanulás van benne, és nem is az a lényeg, hogy mi lesz belőle, hanem az a folyamat, amíg elkészül. Büszke vagyok magamra, hogy mindenféle oktató videót megértve megtanultam vágni, kísérletezek képszerkesztő programokkal, és teljesen új dolgokat tanulok meg. Aztán ott a zene kiválasztása, az is nagy izgalom, hallgatgatok ezt-azt a konyhában, már benne van a fejemben, hogy milyen témához kell zenét találnom, és egyszer csak meg is érkezik hozzám. Igazából én ezt a játékot nagyon élvezem, átjárja a napomat.

Ezért is tud az oldal szerkesztése játszótér maradni, és nem válik munkává, mert sok pontján teret hagyok a spontaneitásnak. Tudom, hogy úgyis rám talál az a szöveg, amire aznap éppen szükség van, és biztosan találok hozzá illő zenét is. Nincs tehát egy előre szerkesztett rendszer, amiből lehívom ezeket az alkotásokat, hanem végül mindig valahogy összeáll. Számomra egyébként ez egy alkotás is.

Mit olvasol most, mi az, ami most elöl van?

Napi szinten verset és novellákat olvasok. Ahhoz, hogy nagyobb lélegzetvételű szöveget olvassak, ahhoz több időre és térre lenne szükségem. Illetve sok szakirodalmat is olvasok, különösen kedvelem Yalom-ot, aki számomra egyszerre szak-és szépirodalom.

A napokban egy kliensem kapcsán újból elővettem egy Örkény Egypercest, és azzal a lendülettel, hogy átküldtem neki az egyiket, ott maradt a kezemben a könyv, és elkezdtem újra olvasni. Valahogy így vagyok a szövegekkel, hogy magam köré gyűjtök egy csomó jó és inspiráló tartalmat, könyvet, és aztán impulzus vezérelten kiválasztok egyet.

Van olyan, hogy megtanulsz egy-egy verset?

Olyan nincs, mert nehezen jegyzek meg pontosan dolgokat, inkább érzetek maradnak meg. De olyan vágyam sokszor van, hogy hangosan felolvassam magamnak azt az adott verset. Nyilván ez nem szavalás, hanem az a jó, ahogy kimondom a verset, mert jól esik. Még beljebb kerül. Ezek a versek, amik megjelennek az oldalamon, ezeket sosem csak úgy megtalálom, aztán kiteszem, hanem előtte többféle módon átfolyatom magamon. És gondolok arra is, hogy éppen miben vagyunk, mit sugall egy vers, szabad-e azt abban a szituációban kitenni. Együtt élek velük.

Udvarnoky Zsófi