Gyógypedagógusként a Főiskola évnyitó ünnepségén esküt tettünk arra, hogy tudásunkat a lehető leghatékonyabban az akadályokkal élő emberek szolgálatára fordítjuk. Megismertük és elfogadtuk a munkánkat segítő etikai kódex tartalmát. De vajon mennyire vagyunk tudatosak ezek értelmezésében és használatában?

A Budapesti Korai Fejlesztő Központban a legkisebbekkel és a családjaikkal foglalkozunk. Elengedhetetlen, hogy jól értsük a gyerekekkel és a szüleikkel való párbeszédben milyen szabályok teszik biztonságossá az együttműködésünket.

A gyerekjogokkal kapcsolatos eligazodásban Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember segítségét kértük.

Mit jelent számodra az a szó, hogy szabály?

A szabályok, amiket követek, és amiket például a gyerekekkel kapcsolatos munkában fontosnak tartok, számomra mindig kereteket jelentenek. Olyan kereteket, amiket odafigyeléssel alakítottunk ki, és ami nem csak figyelemmel van a gyerek szükségleteire, igényeire, de ha csak lehet, őt is bevontuk a szabály megalkotásába, megértésébe és elfogadásának folyamatába. Amelyik szabály nem így keletkezik, és nem ezt jelenti, az számomra gyakran üres, így betartanom (meg betartatnom) is nehéz.

Sokat gondolkozom azon, hogy gyógypedagógusként hogyan tudom egy korai életkorú gyerek önrendelkezését tiszteletben tartva bevonni őt a terápiás ellátásba. Természetesen a szülei tudnak dönteni arról, hogy kérik az intézmény által felkínált ellátást, mégis úgy érzem, hogy attól is engedélyt kell kérnünk, életkorának megfelelően persze, akivel ez a folyamat a legintenzívebben történni fog. Fontosnak tartom, hogy rend legyen ezzel kapcsolatban a fejünkben, és minden más korai életkorú gyereket ellátásba vonó szakember fejében. Ha ez így van, akkor megtaláljuk a jó mondatokat is.

Segíts nekünk kérlek, hogy mire kell a legnagyobb hangsúlyt fektetnünk a tájékoztatásban akkor, amikor egy korai életkorú gyereket szeretnénk bevonni a terápiás folyamatba?

Már önmagában az, hogy ebben gondolkodtok, nagyon fontos. A gyerekek bevonásának kérdése sokszínű probléma, aminek kapcsán az elmúlt években sokat fejlődött minden olyan szakma, ami gyerekekkel dolgozik együtt. Az igazságszolgáltatásban megjelentek a gyerekbarát módszerek (pl. a gyereknyelvű, közvetlenül a gyerekeknek szóló tájékoztatás igénye), és ma már alapelv, hogy a gyerek bevonása az őt érintő ügyekben nem életkor kérdése.

A szenzoros bevonási technikák például most kezdenek megerősödni ezen a területen is, ami azt jelenti, hogy egy egészen kicsi gyereknél a testi érzetekre, az érzésekre vagyunk kíváncsiak, és az azokból gyűjtött információ segíti a döntéshozatalt. Tehát nem az a kérdés, hogy “mit gondol” a gyerek, hiszen ott a belátási és beszámítási képesség óhatatlanul akadályokat képez, hanem hogy “mit érez”. Ez elképesztően fontos fordulópont abban a folyamatban, ami a gyerekek partnerként kezelését, és az inkluzív, bevonáson alapuló technikák elterjedését illeti.

De nem csak az igazságszolgáltatás változott sokat, hanem az oktatási rendszer és az egészségügy is, a maga gyerekbarát módszertanaival és protokolljaival. Viszont az is igaz, hogy hiába áll már rendelkezésre sokféle elméleti tudás és ajánlás, a gyakorlat átalakulásához ez nem elég. Ahhoz hosszabb idő kell, és folyamatos kísérletezés, nincs tehát rövid válaszom a kérdésedre. Gondolataim, ötleteim vannak arra, hogyan tudjátok a gyerekeket partnerként kezelni, de ezeket az általános elképzeléseket mindig az adott gyerek és az adott helyzet konkrét körülményei között kell értelmezni.

Vannak persze hüvelykujj szabályok:

• ne beszélj a gyerek feje felett, (ha ő is ott van, beszélj hozzá, vagy ha a jelenlétében a szülőhöz beszélsz, magyarázd el a gyereknek, hogy ez most miért történik);

• legyél önazonos (ne gügyögj vagy használj olyan szavakat, amiket amúgy nem tennél, azért hogy “gyerekes” legyél – inkább figyelj arra, hogy gyerekbarát módon beszélj, tehát rövid mondatokban, érthetően, kerülve az idegen kifejezéseket, időről-időre visszakérdezve, hogy a gyerek tényleg érti-e);

• adj lehetőséget a gyereknek arra, hogy kontrollálja a vele kapcsolatos dolgokat (kérj tőle engedélyt, adj neki döntési lehetőséget – pl. “Most meg kell fognom a lábadat, és el kell fordítanom ebbe az irányba. Ez lehet, hogy kellemetlen lesz. De figyelek rád.”).

A figyelem, a partnerségre törekvés, a gyerekhez való valódi kapcsolódás mind-mind fontos elemek ebben a kérdésben, miként annak elfogadása is, hogy minden gyerek más, nem lehet mindent mindig megvalósítani (a legjobb szándék mellett sem), miközben érdemes folyamatosan törekedni erre.

Többek között azért is, mert fontos kutatási adatok támasztják alá, hogy a gyerek könnyebben és jobban kooperál – meg persze kevésbé traumatizálódik, ha a közötte és a felnőtt között horizontális a kapcsolat (és nem hierarchikus).

A hozzánk járó gyerekek a helyváltoztatásban, szándékaik megvalósításában és vágyaik kifejezésében is igénylik a felnőtt támaszát, így érintését is. A szülők, amikor bizalmat szavaznak nekünk, ezt az érintéssel kapcsolatos jogkört is megosztják velünk. A legkülönfélébb manuálterápiák is fellelhetőek ellátásunkban, de enélkül is, sokszor érintjük meg a gyerekeket. Itt is elengedhetetlen, hogy ehhez az engedélyüket kérjük. Mire figyeljünk, és hogyan legyünk még tudatosabbak e téren is?

Az érintés fontos, jó, gyógyító, – lelki értelemben is – és az is marad, amíg a gyerek szükségleteiről és érdekeiről szól. Pár napja egy külföldi szervezet munkatársai egy gyerekvédelemi konzultáció során mesélték, hogy ők megtiltották a munkatársaiknak, hogy megöleljék a gyerekeket. Azért döntöttek így, mert a kollégáik elkezdtek félni attól, hogy ha megölelnek egy gyereket, akkor megvádolhatóak azzal, hogy átléptek egy határt. Fájdalmas volt ezt hallani, és utána még sokáig beszélgettünk arról, hogy valójában miről szól egy ilyen szabály (merthogy a gyerekvédelemről biztosan nem), mennyire fontos az átláthatóság (a keretek, szabályok tisztázottsága), és az, hogy azok a felnőttek, akik a gyerekekkel dolgoznak, pontosan tudják hogyan tarthatják tiszteletben egy gyerek testi integritását és érzelmi biztonságát.

Ebben a kérdésben is ugyanazok az alapelvek fontosak, mint amikről korábban beszélgettünk: a felnőtt legyen tudatos abban, hogy a gyereket azért és úgy érinti meg, ahogyan neki szüksége van erre.

A gyerek tudja, hogy mi miért történik (megbeszélték vele, megmutatták neki, egy számára fontos, bizalmi felnőtt – szülő – is jelen volt), és persze hogy a gyerek azt érezze, nem tárgya, hanem alanya az érintésnek, kezelésnek.

Ezt segíti, ha hozhat saját döntéseket, nem kontrollvesztett. Például maga vetkőzhet, a saját tempójában; dönthet arról, ki van még vele, milyen zene szóljon, meggyújtsanak-e egy gyertyát, hova üljön a szülője, milyen jelre kezdődjön a kezelés…látszólag apró dolgok, mégis sokat jelentenek abból a szempontból, hogy egy érintés biztonságos-e a gyerek számára. Szintén fontos, hogy a gyereket soha ne vetkőztessük túl, mindig csak olyan mértékben, amit a kezelés, érintés indokol. 

Előfordul, hogy a gyerek szülei ebben a korai időszakban válnak el, és a fejlesztés ténye, milyensége is a tárgyalás részét képezheti. Mit tanácsolsz, mire figyeljünk ebben az egyébként sem könnyű helyzetben, mi lehet a mi feladatunk?

Amikor a szülők elválnak, akkor is szülőtársak maradnak, legalábbis gyermekjogi szempontból azt mindig fontos kihangsúlyozni, hogy a gyerek számára a válás nem jelentheti a szülő elvesztését. Optimális esetben a szülőknek továbbra is közösen kell felelősséget vállalniuk a gyerekük jóllétéért. Mondom ez úgy, hogy tudom, azokban a válásokban, amikkel ti találkoztok, gyakran pont azért történik a válás, hogy ne kelljen egy megterhelő és fizikailag, érzelmileg meg pénzügyileg is igénybevevő helyzetben benne maradnia a szülőnek.

Ezzel együtt is, az egészségügyi információk, a gyerek fejlesztésével kapcsolatos feladatok mindkét szülőre tartoznak. Amire ti tudtok figyelni, az a válás tényének figyelembevétele a gyerek kezelésekor, hiszen ez egy krízishelyzet. Ha a válás konfliktusos, akkor potenciálisan traumatizáló is, ami kihat a gyerek készségeire, képességeire, terhelhetőségére, stb. Az ilyen helyzetben lévő gyerekek kibillenhetnek az egyensúlyukból, amire fontos lehet felhívni a szülők figyelmét is. 

Az etikai kódexünk mindenre kiterjedően szól arról, hogyan képezzük magunkat, hogy hogyan tegyünk minél többet annak érdekében, hogy jól tudjunk segíteni. Vajon miért marad ki a legfontosabb, azaz, hogy ebben a terápiás kapcsolatban nagyon el lehet fáradni, és lehet, sőt kell pihenni is.

Teljesen egyetértek veled, hogy ez komoly probléma, ahogy az is, hogy nem beszélünk arról, hogy a gyerekek nem tudnak jobban lenni, mint azok a felnőttek, akik gondoskodnak róluk. Ha egy szülő vagy szakember fáradt, túlterhelt, vagy kiégett, akkor nehezebb hozzá kapcsolódni (a gyereknek is, meg a többi felnőttnek is), és az is kérdés, hogy a rutinon túl, vajon tudja-e a munkáját elég jól végezni az, aki ilyen állapotban van. Szerintem amúgy nem, tehát nem önzés, ha megállsz, nem luxus, ha magadra figyelsz, nem felesleges, amikor önmagadról gondoskodsz.

Minden rendszerbe és szervezeti struktúrába be kellene építeni azokat a támogató szolgáltatásokat, amik nem a klienseknek, hanem a munkatársaknak szólnak. Ehhez érdemes még hozzátenni azt is, hogy a leginkább akkor égeti az embert egy munka, ha sokszor egyedül marad benne, tehát a team munka, az egyik legfontosabb prevenciós eszköz. Ez főleg a gyerekvédelemben, gyerek ellátásban dolgozóknál fontos, hiszen hogyan várhatnánk el, hogy egy gyerek szükségleteire, jóllétére figyeljen az, aki azt érzi, hogy az ő saját szükségletei és jólléte nem számít, nem fontos. Rendszerszintű megoldásra van szükség, ahol teljesen természetes, és a munkaidőbe beépített minden, amire a munkatársaknak van szükségük ahhoz, hogy jól legyenek (szupervízió, intervízió, pihenés, stb.).

A segítő szakmában erre tudatosan kell figyelnünk, hiszen itt mindig nagyobb a csábítás arra, hogy az ember akár saját kárára is újabb feladatokat vállaljon, vagy ne figyeljen a saját jóllétére. Ezt én saját tapasztalatból is mondom, és bízom benne, hogy hitelesen tudom képviselni, hogy időről-időre az embernek nem szabad dolgoznia ahhoz, hogy a legjobban tudja végezni a munkáját.

Udvarnoky Zsófia