Az emberi egyedfejlődés egy elképesztő utazás. Amikor egy kisbaba megfogan, már az ivarsejtek egyesülése pillanatában benne van az apró kis sejtekben a teljes ember megformálásának minden információja. A néhány napos embrió pár sejtjéből kifejlődik egy teljes újszülött, egy új ember. Az élet legnagyobb csodája, hogy két sejtből a fejlődés során hogyan alakulnak ki a különböző típusú sejtek annak megfelelően, hogy mi lesz később a feladatuk. Alakulnak bőrsejtek, izomsejtek, kialakulnak a zsigerek és így tovább. És kialakul a test nagy karmestere, az idegrendszer is. Az idegrendszer fejlődése során az idegsejtek is differenciálódnak és specializálódnak az adott feladatra. Az emberi agy és a teljes idegrendszer fantasztikusan összetett gépezet, mely különféle formájú, elhelyezkedésű, méretű és funkciójú idegsejtek millióiból áll, amelyek összehangoltan és tökéletes csapatmunkával végzik a dolgukat.

Az idegrendszeri fejlődésben fontos szerepet kap az úgynevezett kritikus időszak, melyben a fejlődő agy a leginkább képlékeny és a leginkább érzékeny a környezeti hatásokra, illetve ingerekre. Ez a gyermek életének első két évében a legintenzívebb, de természetesen egészen a kamaszkorig elhúzódik. Ez az egyik oka annak, hogy miért kap ilyen fontos szerepet a korai intervenció (beavatkozás), a korai fejlesztés a gyermekek életében. Ebben a korai életkorban hatékonyan és aktívan lehet a gyermeki fejlődés irányát és tempóját befolyásolni a megfelelő fejlesztéssel.  Miről is van szó pontosan? Az újszülött agyban rengeteg idegsejt és kapcsolati lehetőség van. Sokkal-sokkal több, mint amennyi felnőtt korra megmarad. Az intenzíven fejlődő agyterületekben akár az idegsejtek fele is elpusztul, mert a későbbi működtetés során rájuk már nem lesz szükség. Az agyunk nagyon gazdaságosan működik, igyekszik a lehető legkevesebb energiával a legoptimálisabb működést elérni. De akkor miért van a kisbabáknak ennyivel több idegsejtje?  Mert ez az állapot lehetőséget ad a “hibázásra”, téves kapcsolódásokra, mellékutcákra, zsákutcákra anélkül, hogy a fejlődést komolyabban befolyásolná.  Az alábbi egyszerű példával remekül lehet ezt a mechanizmust szemléltetni: Szeretnék megadni valakinek egy telefonszámot, pl. 1-2-3-4-5. Ha az illető akár egyetlen számot is hibásan, vagy olvashatatlanul ír le a sorban, az információ máris elvész és értelmét veszti. Nem fogja elérni a másikat telefonon. Írjuk le telefonszámot most betűkkel a számok helyett: egy-kettő-három-négy-öt. Tegyük fel, hogy az illető ebből a 19 karakterből többet is hibásan ír le: egg-ketto-hrom-négy-ött. Az információ mégsem vész el, igaz? Értelmezhető marad a számsor néhány téves karakterrel együtt is, mert ennyi hibát ki tud küszöbölni a rendszerünk. Valahogy az idegrendszer fejlődése során is ez történik. A példánknál maradva minél többször írjuk le az adott számsort, annál biztosabban marad meg a helyes telefonszámunk. Az idegrendszer megtanulja, és a végén 19 helyett elég lesz 5 karakter is ugyan annak az információnak az átadásához. Tehát az idegrendszernek hosszú távon elég 5 „karakternyi” sejtet és összeköttetést életben tartani a 19 helyett. A többi pedig elvész, azaz elpusztul. Ez igazán gazdaságos megoldás. Az idegrendszernek ezt a tulajdonságát, rugalmasságát nevezzük plaszticitásnak. Szépen párhuzamba állítható mindez a gyermek pszichomotoros fejlődésével is. A kisbabánk cselekszik, tapasztal, érzékel. A próba-szerencse típusú tanulás során sok tévedés lehet, még sokszor nem célravezető megoldást választ. Próbálkozik így, próbálkozik úgy, megfigyeli és megtapasztalja a reakciókat,  környezetének változásait, a fizika törvényszerűségeit. A sok-sok gyakorlásban a tevékenysége egyre kifinomultabb és precízebb lesz, funkcionálisan a legmegfelelőbb, mely egyben az energia felhasználás szempontjából a leggazdaságosabb is.  

Érhetik a fejlődő szervezetet azonban ártó hatások is.  Fejlődő magzatunkat már az anyaméhben is rengeteg inger éri. Az anya különböző betegségei, gyógyszerek, környezeti ártalmak, szennyezett élelmiszerek, pszichés faktorok, majd a születés körülményei, a szülői és gyermeki genetika, a személyiség és sok minden más is hatással lehet a kis emberkére. Annyira összetett az emberi egyedfejlődés folyamata, hogy legtöbbször nehéz megmondani, hogy mi milyen hatással volt, okozott-e bármi kárt vagy sérülést a fejlődő kis agyban. Sokszor nem tudjuk pontosan megmondani, hogy mi áll az eltérő fejlődésmenet hátterében. Sokszor nincs is egy konkrét ok, hanem több tényező együttes hatására vezethető vissza. A fejlesztés hatékonysága természetesen függ a meglévő és kimutatható problémák mértékétől, de mindenképpen korai életkorban érdemes elkezdeni. Amikor egy kisgyermeknél eltérő fejlődésmenetet tapasztalunk, akkor a megfelelő fejlesztéssel többek között az idegrendszer plaszticitását is kihasználjuk. Természetesen emellett sok minden mást is, hiszen komplex és összetett, kölcsönös együttműködésen alapuló munkáról beszélünk. A megfelelő ingerekkel, helyzetekkel, feladatokkal, akár az otthoni környezet máshogyan történő kialakításával is lehetőségünk van jó irányba terelgetni a fejlődést. 

A környezeti ingerek, a mozgás és a (kezdetben próba szerencse típusú) tanulás kulcsfontosságú az optimális idegrendszeri fejlődésben. Nem mindegy mivel és hogyan tölti el a gyerek életének ezt a kritikus időszakát egészséges fejlődésmenet esetén sem. Aki egész nap a lakásban van, a tévé előtt üldögél, vagy kütyüzik, az nem jut elegendő tapasztalathoz, mozgáshoz, tanulási lehetőséghez.  A szabad levegőn történő rendszeres nagymozgás, kirándulás, játszótér, játszóház, egy séta a parkban vagy a Duna-parton mind-mind pozitívan befolyásolja a fejlődő idegrendszert. A fizikai törvényszerűségek saját testen történő megtapasztalása alapozza meg többek között a későbbi téri tájékozódást, térbeli gondolkodást.

Összefoglalva tehát a korai fejlesztés egyik nagy ütőkártyája a fejlődő idegrendszer plaszticitásának és rugalmasságának kihasználása. A tanulási folyamatok, a mozgásos tapasztalatok, a játék és a megfelelő környezeti ingerek egyvelege jó talajt ad a gyermek fejlődéséhez. Ennek alakításában és támogatásában tud sokat segíteni az időben megkezdett fejlesztés, melyben mind a szülők, mind a gyermekek barátságos, biztonságos és elfogadó légkörben tanulhatnak egymásról, egymástól és a terapeutától. 

Hatvani Dorottya, gyógytornász, TSMT terapeuta