Interjú Gönye Lili, konduktorral, a Magyar Zsonglőr Egyesület oktatójával
Húsz éves a Magyar Zsonglőr Egyesület, és ebből az alkalomból egy hiánypótló kiadványt jelentettek meg, a Cirkusz Mindenkié[1] címmel. A kézikönyv a cirkuszpedagógia alkalmazási lehetőségeinek sokszínűségét hivatott bemutatni, mindezt magyar nyelven, többféle szakma területéről szerzett tapasztalattal. Mi Gönye Lilit kérdeztük, aki konduktorként sérült gyerekek, fiatalok fejlesztését, szociális integrációját támogatja ezzel a módszerrel.
Hogyan ismerkedtél meg a cirkuszpedagógiával?
Körülbelül öt évvel ezelőtt ismerkedtem meg a Magyar Zsonglőr Egyesülettel, és Craig Quat-tal, aki egy amerikai zsonglőr és feltaláló. Ő sokat foglalkozik ezzel a témával, és járt utána többek között annak, hogyan lehet a cirkuszi eszközöket adaptálni olyanoknak, akik nem vagy nehezen tanulják meg használni a klasszikus értelemben vett cirkuszi eszközöket. Hozzá köthető a juggle board, vagy más néven zsonglőrtábla megalkotása is. Szerveztek vele egy nemzetközi képzést, amelyen az Egyesületből hárman mi is részt vehettünk, aminek középpontjában az állt, hogy hogyan tudunk még több sérülésspecifikus eszközt elkészíteni együtt. Engem ez a képzés vezetett oda, hogy nagyon szeretnék ezzel foglalkozni. A Bárczi suliban (Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Szakiskola-szerk.) aztán volt is lehetőségem délutános pedagógusként cirkuszi szakkört, cirkuszos foglalkozásokat tartani.
Említetted egy előadásodban, hogy a cirkuszpedagógia egyik lehetősége az integráció.
Igen, Győrújbarátban az Egy a Világunk Alapítvány felkérésére én szervezem, és négyen vezényeljük le a cirkuszos foglalkozásokat ép és sérült fiatalok számára. Nagy kihívást jelent ezeknek az alkalmaknak a végiggondolása, hogy elegendő kihívást tudjunk teremteni, de ne állítsunk megugorhatatlan célokat sem. Éppen azon gondolkodunk, hogy a foglalkozás egy részében kiscsoportokat alkotunk, és a konduktív pedagógia eszköztárából többet merítve megnézzük, tudunk-e így több fejlesztési lehetőséget kínálni a kacifántosok számára (sérült fiatalok-szerk.), a többiek pedig addig a zsonglőr tudásukat csiszolhatják tovább.
Mi a tapasztalat azzal kapcsolatban, hogy mennyire tud beépülni a cirkuszpedagógia az ellátási lehetőségek közé?
Van erre több példa is, hogy szakkör jelleggel, élménypedagógiai céllal beépül egy-egy intézmény életébe a program. Egyik büszkeségünk, hogy Pesterzsébeten a gyermekvédelmi központhoz tartozó Pince Ifjúsági Klubban a délutáni programok között a szociális cirkusz is megjelent. Sőt, az egyik roma fiatal, aki már gyakorlottabb, maga is többször tartott bemutató vagy gyakorló foglalkozásokat, és számára is ad ez egy életcélt, hogy mi mindent lehet kezdeni az életben.
A cirkuszos jelenlét egyik kulcsa a gyakorlás. A gyakorlás, ami egyszerre lehet kínkeserves és flow élmény is. Hogyan tudod motiválni a fogyatékos fiatalokat arra, hogy újra és újra nekifussanak a próbálkozásoknak?
Nem kell motiválni, annyira varázslatosak ezek az eszközök, hogy önmaguktól késztetést éreznek arra, hogy használják is őket rendszeresen. A kinézetük, a formájuk cselekvésre késztet, s számtalan variációs lehetőség rejlik bennük. A tányért bepörgetés után például lehet adogatni egyik pálcáról a másikra vagy akár egy ujjal átvenni virágcsokrot csinálni belőle, és különféle trükköket bemutatni. Meg kell találni mindenkinél, a saját fejlettségi szintjén, hogy hogyan tudja használni az adott eszközt, hogy legyen reális sikerélménye. Azt tapasztalom, hogy azok, akik egyébként nagyon nehezen tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel, és fizikai aktivitást is alig tesznek, ezekben a helyzetekben századjára is lehajolnak a leesett eszközért, és újra próbálják azt.
Te hogyan veszel ebben részt?
Én nem a vezetőjük vagyok, hanem egyenrangú partner, aki szintén játszik velük. A játék akkor jó, ha mindenki ott van, odafigyel és részt vesz. Ha valaki kiszáll, borulnak a dolgok, szó szerint. Mindenkire szükség van, együtt kell működni. Azt érezhetik, hogy fontos vagyok, kellek, és figyeljek. Vannak szabályok, amiket előre megbeszélünk, elsősorban a testi épség megóvása érdekében, de pihenni is lehet, csak azt előtte jelezni kell. Alapvető szociális és kommunikációs készségeket tanulunk, játszva.
Például azt is, hogy súlya vannak, ha valódi figyelemmel ajándékozzuk meg egymást.
A foglalkozásokon, ha van kedve hozzá a csapatnak, szoktunk bemutatózni. Bekapcsolunk valami jó zenét, tapsolunk, és beállhat valaki a kör közepére, aki megmutatná a tudományát a többieknek. Egyik oldalon az önbizalom megszerzése, a lámpaláz kezelése, a befogadói oldalon pedig annak a tanulása, hogy valóban tudjak örülni a másik sikerének, ezeket szinte észrevétlenül megtanuljuk, tapasztaljuk itt együtt. Átszellemülünk, itt szabadabbak vagyunk, több a lehetőség a választásra, de az elutasításra is. Egyszerű dolgok végül is, amikhez a cirkusz teret ad.
Milyen korosztállyal dolgozol és hogyan tudsz differenciálni?
A zsonglőröktől (Magyar Zsonglőr Egyesület– szerk.) egy nagyon jó alapot kaptunk, ehhez már csak a szakmai, pedagógiai szempontjainkat kellett hozzátenni, hogyan épüljön fel egy óra. Sokat próbálgattunk, kísérleteztünk, és főleg, újraterveztünk. Vannak súlyos mozgássérültek, Down szindrómások, autizmus spektrum zavarral élők, tehát sokfélék, és a mozgásállapotuk is az. Meg kell őket ismerni, és állandóan követni a fejlődésüket, meddig mehetünk el, hol kell visszavenni a tempóból, és más úton nekifutni. Hat-hét-nyolc éves kortól egészen tizennyolc éves korig megjelennek a foglalkozásokon, és sokszor ezek a korcsoportok egyszerre vannak jelen.
Nagyon tetszett, amit a korábban említett előadásodban mondtál, hogy a gyerekek találták ki és jó lett! Te melyik eszközt szereted a legjobban?
A board (juggle board –szerk.) a kedvencem, és a családtagjaimmal is gyakran elővesszük, játszunk vele. Igazi agymunka egyébként ezzel az eszközzel foglalkozást végig vinni, facilitálni, annyi variációs lehetőség van benne. Illetve a vezető minden idegszálával igyekszik a másik félre hangolódni, a mozdulataira reagálni. Teljesen le is zsibbad utána az agyam, de olyan jóleső módon. A többi eszközzel is tudok bánni, de ebben már egészen jó vagyok.
Most Szegeden élsz, hogyhogy?
Időközben azt tapasztaltam, hogy nem tudok még eleget, és a mozgásfejlesztés a szívem csücske, ezért elhatároztam, hogy gyógytornász leszek. S szeretnék egy szocialis cirkuszi csoportot alakítani itt is, sérülteknek.
Sok sikert kívánunk hozzá!
Az interjút készítette: Udvarnoky Zsófia gyógypedagógus
További információkért ide kattints: https://zsonglor.wixsite.com/mzse
[1] Ingyenesen letölthető: https://www.zsonglor.hu/_files/ugd/608210_47e193c5d71e422daacd9801fabd3773.pdf
