A 2025-ös évet Török Flóra vendégszerkesztése nyitotta meg, januárban az általa figyelemre méltó, szívéhez közel álló témákat jártuk körül. A MáSzínház munkájára is felhívta figyelmünket, így elmentünk megnézni az egyik előadásukat, a Napforduló, avagy a leghosszabb világosság címűt.

A közösségről

Először is fontos tudni, hogy a Másszínház egy alkotó közösség és komplex szervezet, akik a partnerségi együttműködésben hisznek. Értelmileg akadályozott, autista valamint tipikusan fejlődő gyerekek és felnőttek a közösség tagjai, akik sokféle közös alkotói folyamatban vesznek részt. Vannak inkluzív színházi előadásaik, amelyekre a szerepeknek megfelelően a közösség tagjaiból verbúválódik össze az aktuális színjátszó csapat, akikhez színházi emberek, művészek, alkotók csatlakoznak.

Emellett rendkívül sok és színes foglakozás repertoárral rendelkeznek, különböző életkorú, sérült és ép fiatalok számára kínálnak értelmes és tartalmas szórakozást, alkotói lehetőséget, művészetterápiás alkalmakat. Komoly társadalmi felelősségvállalás ez, hiszen természetes módon teremtődik meg az inklúzió lehetősége, egy közösen átélt élmény hatására. Így tehát vannak színjátszó csoportok, kórus, mese-játék, kreatív írás, jóga, tánc, művészetterápiás csoportjaik, sőt, a fogyatékos gyerekeket, felnőtteket nevelő szülőkre is gondolnak, akik részt vehetnek összművészeti csoportos foglalkozásokon.

De még mindig nem ér véget itt a MáSzínház alkotói kör szemléletformáló tevékenysége, ha mindez nem lenne elég, kijárnak iskolákba is, tematikus, színházi nevelési csoportot tartani. Sőt, cégek számára is tudnak igényes és hasznos foglalkozásokat szervezni, amelyekkel azok csapatépítői, kommunikációs munkáját támogathatják.

A legfontosabb pedig, hogy vannak, immáron húsz éve. Sajnos nem volt ez ilyen biztos mindig, néhány éve felmerült, hogy kellő anyagi támogatás hiányában bezárja kapuit a MáSzínház, szerencsére nem így lett. Azért is kell, hogy legyenek ők, mert két nagyon nehéz területet kapcsolnak össze. Egyrészt a társadalmi befogadás és elfogadás szemléletét hirdetik minden tevékenységükkel, aktívan, „terepen”, cselekvésbe és alkotói folyamatba ágyazottan, másrészt a színház egy lehetséges funkcióját erősítik meg, azaz, hogy a színház egy olyan tér is, ahol társadalmi párbeszéd jöhet létre, ahol félelem nélkül beszélhetünk egymással, őszintén.

Az előadásról

A Napforduló, avagy a leghosszabb világosság Shakespeare Szentiván-éji álom című művéből készült. Nádasdy Ádám fordítását alapul véve Nádor Zsófia gondozta a szöveget, és dolgozta át. A szöveggel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy rögtön az előadás kezdetén zavarni kezdett, mennyire elszoktam a veretes szerkezetű szövegektől, és hiába a könnyítés, az átdolgozás, én bizony nehezen követhetőnek és túl bonyolultnak éltem meg végig a szövegek nyelvezetét.

Nagy kihívást jelentett ez a történet szereplőinek is, hogy ennyi összetett és nehezen értelmezhető szóval, kifejezéssel kellett megbirkózniuk, nem csoda hát, ha nyelvük bele is botlott ebbe időközönként. Elgondolkoztam, vajon miért kellett ennyire ragaszkodniuk az alkotóknak a szöveghez, miért nem éltek az improvizáció lehetőségével? Majdnem biztos vagyok abban, hogy az összes szereplő színész tárházában sok, egyedi és izgalmasabb kifejezés van, ami személyesebbre és őszintébbre segített volna venni az előadás hangvételét. Amennyiben egy ennyire különleges összetételű társulatnak mindenképpen egy klasszikus művet kell bemutatnia, nem pedig a saját gyakorlataikból, játékaikból, személyiségükből kiinduló, improvizatívabb előadást.  

Négy autista felnőtt színész, Halmágyi Gábor, Németh Csaba Péter, Stark Ádám, Tábori Mihály alakítják a színdarabban a Mesterembereket. Először is, ezen az úton is szeretnék nekik gratulálni! Elképesztő fegyelemmel, türelemmel, lelkesedéssel és komolyan, sok munkát tettek bele szerepeikbe. Külön öröm volt átélni, hogy az előadás második felében már mennyire tudták élvezni azt is, hogy a közönségtől egyértelmű pozitív visszajelzést és elismerést kaptak. Megható volt átélni, hogy már nem csak lefelé tekintgetnek, vagy egymásra, hanem egyre szabadabban kifelé is, és mosollyal viszonozzák a nézők megerősítését. Bármennyi izgalom is volt a készülésben és a jelenlétben, át tudott fordulni bennük ez az érzés önfeledt szórakozássá.  

Mellettük Grisnik Petra, Kövesi Csenge, Mesés Gáspár, Pignitzky-Németh Viktória és Takács Gergely alakítják a műben egymásba gabalyodó szerelmespárokat, és Pukkot, aki a varázslatért felel. Ebből a több órás, rengeteg szereplőt felsorakoztató drámából egy másfél órás, kilenc szereplős előadást rendezett a MáSzínház művészeti vezetője, színházi nevelési szakembere, Bakonyvári L. Ágnes.  Hiányoltam a kapcsolatot a színészek között, túlságosan szétválnak az előadásban a külsős színészek és az érintett színészek jelenetei, rövid időkre találkoznak csak, és akkor is nagyon távoli és steril a közöttük lévő kapcsolat. Fizikailag is alig vannak jelen egyszerre a színpadon, és ha mégis, pont a személyesség, a közösen átélt tapasztalatok öröme hiányzik az összjátékukból. Azaz ebben az előadásban az inklúzió csak részletekben valósul meg.

Az alapkoncepció szerint a történet főbb cselekményeit hagyták meg az alkotók, és nagyobb hangsúlyt helyeztek a Mesteremberek jeleneteire. Az előadás csúcspontja az a jelenet, amelyből kiderül, a Mesteremberek milyen színdarabbal készültek a király esküvője alkalmából, hogy szórakoztassák az egybegyűlteket.

Különleges éjszaka után vannak túl a történet szereplői, ahol a fény eljövetelét, az év legrövidebb éjszakáját élték át. A sötétség az elmúlást, a világosság valami újnak a kezdetét jelenti. A kulcsmondat itt hangzik el, az egyik szerelmes szájából amikor társait, akik eleinte némi megvetéssel és sajnálkozással nézik a csetlő-botló színészek előadását, figyelemre és megértésre inti. Grisnik Petra mondja el ezeket a mondatokat, erősen a közönség szemébe nézve, így tehát joggal érezhetjük, ha eddig nem így néztük volna az előadást, nekünk is van bőven okulnivalónk a látottakból:

„HIPPOLYTA Sült hülyeség ez az egész darab.

THESEUS Ebben a műfajban a legjobbak is csak árnyak; viszont a legrosszabbak se rosszabbak, ha a képzelőerő megtámogatja őket.

HIPPOLYTA No de akkor ez a te képzelőerőd, és nem az övéké.

THESEUS Ha nem gondoljuk őket rosszabbnak, mint ők magukat, akkor akár kiváló emberek is lehetnek.” (Nádasdy Ádám fordításában, utolsó jelenet)

Mindenképp megszívlelendő ez a gondolat, amit magam számára úgy fordítottam, hogy minden egyes ember ki akarja fejezni magát valahogyan, nyomot akar hagyni maga után, meg akarja találni azt az önkifejezési lehetőséget, amelyben énazonos lehet, és a környezet szabadon megtartja ebben. A másik embernek nem kell kitalálnia, hogy mi lehet ez a közeg, hanem figyelnie kell, utána mennie, követni őt ebben a folyamatban, hogy ő megtalálja önmagát és boldogabb életet éljen ezáltal. Egy sérült embernek ugyanúgy szüksége van erre az önmegmutatási lehetőségre, és ebben azoknak, akik támogatják őt, kísérniük kell, őket megfigyelve. Én ezt a gondolatot vittem el magammal az előadásból.

Udvarnoky Zsófi