Kik vagyunk?
Elhivatott önkéntesek vagyunk, s mi magunk is eltérő fejlődésű gyermekeket nevelünk, akik valamikor „korais” babák voltak. Egy speciális képzésen vettünk részt, hogy minél hatékonyabban tudjuk a hozzánk forduló családokat támogatni.
Miben tudunk segíteni?
A tapasztalatunkkal, információkkal, az együttérzésünkkel, a megértésünkkel tudunk mellétek állni, hogy a nehéz időszakokban is legyen valaki, aki „félszavakból is érti”, min mentek keresztül, hiszen valamikor ezeket mi is átéltük. Tele voltunk kérdésekkel, amiket olyan jó lett volna feltenni egy sorstársunknak … Ebből a megélésből született a mentorszülő-hálózat.
Hogyan léphetsz kapcsolatba velünk?
Elhivatott önkéntesek vagyunk, s mi magunk is eltérő fejlődésű gyermekeket nevelünk, akik valamikor „korais” babák voltak. Egy speciális képzésen vettünk részt, hogy minél hatékonyabban tudjuk a hozzánk forduló családokat támogatni.
Miben tudunk segíteni?
Ha szeretnél találkozni és beszélgetni egy mentorszülővel, akkor nincs más dolgod, csak írj egy e-mailt a címre.
Ahhoz, hogy a legmegfelelőbb mentorszülőt választhassuk ki a számodra, kérjük, feltétlenül írd meg a telefonszámodat és írj néhány mondatot a gyermekedről! (Pl.: Mennyi idős? Van-e diagnózisa? Ha igen, mi az? – Ne aggódj, teljes titoktartás kötelez minket!) Ha van kedved, leírhatod, hogy elsősorban miben számítasz segítségre.
Ezután néhány napon belül felvesszük veled a kapcsolatot.
Békési Krisztina vagyok, egy aspergeres, csodálatos kisfiú anyukája. Éveken keresztül voltunk mi is “koraisok” – ma már iskolás a fiam. Ha valaki most megkérdezné, hogy vagyok, azt mondanám: köszönöm, jól 🙂
Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek csaknem minden nap kihívások, hogy nem kell néha hegyeket megmászni, de éljük a kihívásokat, csináljuk hegymászást – mert már tudjuk, hogy képesek vagyunk rá – és a legkisebb sikereket is megünnepeljük, ami óriási erőt ad a további úthoz. A sorstársi támogatásnak fantasztikus ereje van, ezt megtapasztaltam már sok évvel ezelőtt. Ha úgy érzed, tanácstalan vagy, nem tudod, hogy lesz a holnap, a következő hét, vagy csak jó lenne, ha valaki meghallgatna, akkor beszélj egy mentorral! Keress minket mihamarabb!”
Gaál Enikő vagyok, egy 15 éves kamasz lány, egy 13 éves ikerpár és egy 10 éves kislány édesanyja. A 4 gyermekes lét kihívásai mellett mi extrán nehezített pályán mozgunk nap mint nap abból kifolyólag, hogy ikerfiaim egyike ADHD diagnózissal él, a másik pedig egy súlyosan-halmozottan sérült, teljes ellátásra szoruló egyre nagyobb férfiú.
Ők 31. gesztációs héten császármetszéssel születtek. Ez a sürgősségi beavatkozás az „A” iker számára volt életmentő műtét, elmaradt súlyfejlődés és a magzatvíz rohamos fogyása miatt. Őt 1150 grammal emelték ki, és a koraszülöttségből mára a fent említett hiperaktivitás, annak is egy enyhébb változata maradt. Ő ma egy átlagos általános iskolába jár, kicsit éretlenebb és termetre kisebb társainál, és az érzelmei kezelésében azért még van hova fejlődnie.
Gergő („B” iker) bár 1890 g volt, nehezebben viselte a hirtelen világra jövetelt. A 3. napon kapott egy mindkét oldalra kiterjedő IV-es fokozatú agyvérzést. Ennek következményeit éljük: ICP, tetraplegia spastica, GMFCS IV., halmozott (mozgásszervi, súlyos értelmi, érzékszervi: látás) fogyatékosság. Nem beszél, nem szobatiszta, nehezített az etetése, teljes ellátásra szorul. Shuntje van. Epilepsziás. Jelenleg a Vakodába jár. Sokféle ajánlott és általunk felkutatott fejlesztést, terápiát próbáltunk ki az évek alatt.
Szívesen támogatom a mentorprogramba jelentkező családokat.
Marton Ágnes vagyok, két 9 éves nagyfiú anyukája.
A mi történetünk azzal kezdődött, amikor 10 évvel ezelőtt kiderült, hogy babát várok. Nem sokkal később azt is megtudtuk, hogy nem egyet, hanem kettőt. Boldogság, tervezgetés, izgatottság időszaka következett . A várandósságom 17. hetében iker-iker transzfúziós szindrómát TTTS-t diagnosztizáltak, ami egy olyan komplikáció ikerterhességeknél, mely beavatkozás nélkül az esetek többségében komoly veszélyt jelent a babákra nézve. Nagyon megijedtünk, de jó kezekben voltunk és a vizsgálat másnapján már egy külföldi klinikán feküdtem a műtőasztalon, ahol elvégezték azt a műtétet, amivel megmentették a babáinkat. A beavatkozás után mind fizikailag, mind lelkileg voltak kritikus történések, de végül hál’ istennek sikeres volt a műtét.
A 29. héten 1330 grammal születtek meg a fiúk, a kis súly és a korai érkezés ellenére egészségesen. A fiúk első éveiben nagyon sok aggodalom volt az életünkben, kórházak, beavatkozások, fejlődésneurológia, kontrollok, vizsgálatok, rengeteg bizonytalanság, kérdőjel, hogy vajon “csak” a koraszülöttség miatt van késés a fejlődésmenetükben, vagy esetleg van valami nagyobb gond, amiről nem tudunk. A Koraiba megkésett mozgásfejlődéssel kerültünk amikor a srácok 13 hónaposak voltak, azt éreztem, hogy ismét jó helyen vagyunk. Mozgás és manuálterápiás, majd később beszédindító foglalkozásokra jártunk, csodás, elhivatott szakemberekhez, akiknek köszönhetően rengeteget fejlődtek a gyerekek. Végtelenül hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített minket és a gyerekeket ebben a kétségekkel teli időszakban. A mentorszülő programban ebből a rengeteg segítségből, odafordulásból, támogatásból szeretnék visszaadni azoknak a szülőknek, akik most vannak hasonló helyzetben.
Molnár Kinga vagyok. Nagy örömmel csatlakoztam a Korai Fejlesztő Központ mentorprogramjához. A segítés közel áll hozzám, és tudom, hogy a Korai szakmai munkája mellett mennyire fontosak a sorstársi kapcsolatok. Mi, autizmusban érintett szülők órákat ültünk együtt, amíg vártuk a foglalkozáson részt vevő gyerekünket, és az akkor folytatott beszélgetések nagyon sokat jelentettek a nehézségek túlélésében.
Velünk, a mentorprogramban végzett szülőkkel kapcsolatba lépni azért másabb ennél, mert mi néhány évvel azok előtt a családok előtt járunk tapasztalatban, akik most kapnak diagnózist, akik most szembesülnek rengeteg kérdéssel, félelemmel, esetleg úgy érzik, hogy már sosem fognak egy jóízűt nevetni. De előre is szeretném megnyugtatni őket, hogy a mi tapasztalataink rácáfolnak erre.
Nevem Károlyiné Nagy Marianna, 59 éves múltam. Foglalkozásom könyvtáros, ami a hivatásom is egyben. (Ismerőseim szerint még a sivatagban is olvasnivalót ajánlanék. 
)
Két gyönyörűséges fiam van, mindkettő felnőtt, a nagyobbik már nős és büszkélkedhetek egy lány unokával is. A kisebbik velem és férjemmel él, ő most 30 éves. Gabi Down-szindrómával született, sok mindenen keresztül mentünk vele. Nem volt könnyű, de próbáltuk mindig a legjobbat kihozni az életünkből. Cicánk és kutyusunk is van, akiket a Gabi nagy szeretettel gondoz. Gabi „élvezi” az életet, mindenhova jön velünk, sportol, zenél, dolgozik, mi pedig fizikailag és lelkileg is segítjük, hogy a legteljesebb legyen az élete. A férjem és én is büszkék vagyunk rá.
Sas Olivér vagyok. Legnagyobb fiam, Jancsi a 24. héten született 735 grammal. Valószínűleg minden baj, ami megtörténhetett ezután, meg is történt. Agyvérzéstől kezdve a legkomolyabb fertőzésekig, a lélegeztetőgéppel való végtelen küzdelemig, mindennel meg kellett küzdenie Jancsinak.
Ma Jancsi egy boldog, vidám és halmozottan sérült 17 éves fiú, aki minden nehézség ellenére jókedvűen tölti a mindennapjait. Ugyanez mondható el rólunk, a szüleiről is: a nehézségek közepette megtaláltuk a boldogságot, és ugyan fárasztó, de békés életünk van. Jancsinak két testvére született: Miska 2 és fél, Vica 5 évvel fiatalabb.
Aki többre kíváncsi, el tudja olvasni a velem készült interjút is:
https://www.egysimaegyforditott.com/post/a-mi-sztorink-az-hogy-nem-adtuk-fel-es-ez-bejott
Szalma Noémi vagyok, egy 10 éves kislány anyukája. 2015-2019 között a Korai volt a második otthonunk, itt tanultuk meg, hogy a “normál” egy program a mosógépen, semmi több…
Megtanultam a jelenben létezni, jó időben jó kérdéseket feltenni, megnyugodni, nevetni, határozottnak és büszkének lenni.
Most szívesen adom tovább ezt a tudást bárkinek, akinek támogatásra van szüksége.”
Szita Krisztina vagyok. Lányom Nádja 1993-ban született koraszülöttként. Születéskor oxigénhiány miatt agyvérzést kapott. Öt hónapos korában megműtötték hydrocephalus miatt, shunt-öt vezettek be az agyvíz levezetéséhez. Ezt azóta többször is cserélni kellett. A Korai Fejlesztőbe 1994-től jártunk gyógypedagógushoz és gyógytornára. Itt segítettek a bölcsődébe és később az óvodába való elhelyezésében is.
Nádi 8 éves korában kezdett iskolába járni, azután gimnáziumban tanult tovább, végül az ELTE Bárczi Gyógypedagógiai Karán diplomázott. Jelenleg önállóan él a barátjával, és egy iskolában asszisztensként dolgozik. Az agyvérzés miatt féloldali hemiparesis alakult ki nála, enyhén mozgássérült.
A Korainak nagyon sokat köszönhetünk, tényleg nagyon fontos volt számunkra, hogy nem csak segítettek a fejlesztésben, hanem mellettünk álltak. A munkájukat azóta is nagy tisztelettel figyelem, ezért jelentkeztem mentorszülőnek, mert bár az emlékeim már halványulnak, és nem vagyok tájékozott a jelenlegi állapotokról, de szívesen beszélgetnék olyan szülőkkel – és próbálnám őket támogatni -, akik hasonló helyzetbe kerültek, mint annak idején a mi családunk.
Török Flóra vagyok, 45 éves, tanár, tréner, civil szervezeti vezető, gyerekhospice-önkéntes és büszke mentorszülő 🙂 3 nagyobbacska gyerekem van, akik közül Dávid (2011) halmozott sérüléssel, cerebrálparézissel él (négyvégtag-érintett CP-s), valamint epilepsziás. Dávid koraszülött volt, most speciális suliba jár, kerekesszéket használ és beszél, de értelmileg is akadályozott. Hú, mindig meglepődöm, hogy mennyire nem mutatja be Őt ez a pár szó… a gombfoci és a Beatles-imádat sokkal jobban, meg hogy nagyon vidám fickó 🙂
