Ez a tanév egy ünneppel és az arra való készüléssel kezdődött, ugyanis gyógypedagógiai óvodánk, a Fa óvoda húsz évvel ezelőtt indult el.

Ebbe az óvodai csoportba olyan fejlődésmenetükben jelentősen akadályozott, (súlyosan-halmozottan sérült) három-hat éves korú gyerekek járnak, akiknek ez a nappali, óvodai csoport jelenti az első közösségi élményt. A gyerekek szülei is sok esetben itt tapasztalják meg először azt, hogy rá merik bízni gyerekeiket másokra, akár reggeltől délutánig, és szépen-fokozatosan megengedni maguknak, hogy egy időre mással is foglalkozzanak. Mindemellett olyan bizalmi kapcsolatot élhetnek át mind a gyerekek, mind a szülők az itt dolgozó pedagógusokkal és segítőkkel, amely kapcsolatban sokféle kérdés, nehézség és öröm megoszthatóvá válik. Éveken át tartó, sokféle érzést, élményt közösen megélő kapcsolat ez. Ennek a kapcsolatnak, kapcsolódásnak az ünnepe volt a szeptember 14-i, szombati nap.

Ez a szombat nem indult könnyedén, egyrészt azért, mert sokat aggódtunk, hogy esni fog, és hogyan lehet ennyi programot zárt térben is megszervezni, másrészt annyiféle érzés, gondolat és emlék kötődik ehhez az ünnephez, ehhez az óvodai csoporthoz. A kollégák bámulatos kitartással, szűnni nem akaró lelkesedéssel, szeretettel és figyelemmel szervezték át az eredetileg kintre tervezett programokat az épületbe, valamint óriási összefogással néhány óra alatt igazán akadálymentessé varázsolták az épületet. Mindenki magáénak érezte az ünnepet, volt kollégák is visszatértek, hogy segítsenek és részt vegyenek a programok lebonyolításában.

A Fa csoport ünnepi programsorozata összekapcsolódott a napokban átadott, frissen felújított inkluzív játszóterünk megnyitójával, melyet az újbudai polgármester Dr. László Imre és Dr. Beneda Attila családügyekért felelős helyettes államtitkár társaságában nyitottunk meg. A teljes játszótér megújult, egyrészt nagyon praktikus és biztonságos rekortán burkolatot kapott az aljzat, a játszótéri eszközök fölé napvitorla került, és ami a legfontosabb, három új, inkluzív játszótéri elemmel gazdagodott. Egy mozgásukban akadályozott gyerekek számára is biztonságos, nagy ülőfelületű hinta, egy magasított homokozó, amihez kerekesszékkel is oda lehet férni és egy pillangó, rugós hinta érkezett a Bártfai utca megújult és rendezett kertjébe és játszóterére. Ezek a játszótéri elemek lehetővé teszik, hogy ép és bármilyen akadályoztatottsággal élő kisgyerek együtt tudjon játszani, találkozhasson a játszótéren. A játszótér akár teret adhat arra is, hogy a kerületi gyerekek és a Koraiba járó gyerekek, családok találkozzanak. Megható pillanat volt, hogy miközben a polgármesteri és államtitkári köszöntők elhangzottak, a kollégák gyerekei, akik elkísérték szüleiket erre az ünnepre, élvezettel vették birtokba a játszóteret, majd önfeledt fogócskázásba kezdtek.

A játszótéri megnyitót az Irie Maffia két tagja Sena Dagadu és Élő Márton koncertje követte, ez volt az első közös program a családokkal, kollégákkal. Ekkor kezdtek el gyülekezni a meghívott családok, bele-bele hallgattak az elhangzott számokba, és ahogy telt az idő, a gyerekek és a fiatalok már a számokat kísérő keverőpult irányában is érdeklődni kezdtek. Egyre több kapcsolódás vette kezdetét a korábban ide járó családok és gyógypedagógusok, asszisztensek között, valamint volt kollégák és jelenlegi kollégák is újra egymásra találtak. Ekkor még hangolódtunk, óvatosan közeledtünk, kerestük helyünket a térben. A koncertet egy igazán különleges, a Fa óvodát jelképező torta felavatása és megevése koronázta meg.

A közös programok után kicsit szétszéledtünk, és különböző szobákban izgalmasabbnál izgalmasabb programokon lehetett részt venni. Volt állatsimogató (és mindenféle hüllő is), lehetett Fa csoportos pólót díszíteni, a hangszersimogató szobában Pásku Veronika jóvoltából népi énekeket lehetett hallgatni, és mivel mindenféle népi hangszerrel kísérte énekeit, azokat ki is lehetett próbálni.  Lehetett bőséges és gazdag ízvilágú gyümölcsturmixokat készíteni, kézműveskedni és papírkoronát készíteni, és azokra is készültek, akik időközben telítődtek a programokkal, azaz el lehetett vonulni egy kisebb szobába, kevés fény és inger közé új erőre kapni. A szervezők gondoltak a Fa csoportba járó gyerekek, fiatalok testvéreire is, sőt, még a kollégák gyerekeire is, ezért igyekeztek olyan programokat szervezni, amelyeken mindenki egyaránt jól érezheti magát. Úgy éreztem, hogy ez maximálisan sikerült, azaz az inkluzív játszótér gondolata nem csak a kertünkben indulhat virágzásnak, hanem belső tereinkben, egy ilyen családi rendezvényen is megvalósulhatott.

Ahogy haladtam a szobák között, meg lehetett tapasztalni az idő másfajta lüktetését, lelassulást, az „itt és most” -ban létezést, a finom és apró, jelentéssel bíró pillanatok megszületését. Azok a gyerekek, akik sokféle akadályoztatással élik mindennapjaikat, számukra másképpen telik az idő. Több idő megérkezniük valahová, egy időjárásváltozás talán még intenzívebben igénybe veszi őket, és az is idő, hogy ha még ismerős terekben is mozognak, megszokják annak hőmérsékletét, fényeit, illatait és azt a rengeteg hangingert, ami folyamatosan változik körülöttük. Találkozások, zajok, sokféle arc és érintés, ezek is részei voltak az ünnepnek, amibe meg kellett érkeznie mindannyiunknak.

Ahogy telt az idő, ritmust tudtunk váltani, megérteni és alkalmazkodni ahhoz, hogy a „most kezdődik”, a „gyere, nézd meg!” és a „szeretnéd kipróbálni?” mondatok más tempóban érnek el azokhoz, akik a környezettel nehezen kapcsolódnak. Úgy éreztem, hogy ennek a különleges idői szerveződésnek a közös megélése volt a program egyik csúcspontja, ahogy megtaláltuk az egymáshoz vezető utat, és tényleg oda tudtunk ülni a másik mellé, ráhangolódni, megfigyelni, hagyni a másiknak időt a csendes válaszra, vagy éppen csöndben maradni és nem csinálni semmi fontosat. Ebben a minőségben új érzések, akár magunk másfajta megfigyelése is megtörténhetett, és ami a legfontosabb, a családok arcán azt láttam, ismét megélhették, hogy van tér, van idő és van érdeklődés irányukban, most megint valóban együtt lehettünk.

Ebben a csendesebb, lassabb tempóban a Fa csoportban dolgozó kollégák, a programokat szervező segítők adták az új ingereket, és vezették a figyelmet, egyénre szabottan. Finom, érzékeny összhang volt ez. Az egymásra hangolódásban pedig a szülők bizalma, hogy minden nehézség ellenére eljöttek (harmincöt család vett részt a programon), segítettek megérkezni a gyerekeiknek és érzékelhetően ők is töltekeztek ebből a programból, az igazán különleges ajándék volt számunkra.

A program záró akkordja a Mesebele játék volt, ahol a Fa óvoda gyógypedagógusai és asszisztensei A só című népmesét dolgozták fel olyan módon, ahogyan a meséket a csoport hétköznapjaiban is szokták: együtt, a mese velejének és érzéseinek, érzékleteinek megtapasztalásával. Azaz amikor a mesében lágy szellő lengedezett, a közönség egy kis ventillátorral érzékelhette a légmozgást, a sós ízt kukoricapufi megízlelésével, az esőcseppek koppanását és vizes érzetét esőbottal és spricnivel hozták közelebb a mesét megjelenítő kollégák.

Elviszem magammal az idő élményét és azt a látványt, ahogyan az elején feszengő, helyét kereső gyerekek kibontakoztak, érezhetően bele tudtak lazulni a programokba, és ahogy a szüleik újra kapcsolódni tudtak az itt dolgozó kollégákkal. Ezekben a helyzetekben gyakran látszott, ahogy érintéseken, kézfogásokban és mellé ülésekben újra megelevenedett az a kapcsolat, amit együtt közösen az óvodában megéltek. Köszönöm, hogy részese lehettem!

Udvarnoky Zsófia

A fényképeket Hajtó Krisztina kollégánk készítte.