Első rész

A bölcsőde- és óvodaválasztás kérdései és útvesztői mellett szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni a beszoktatás menetére. Keveset beszélünk róla, pedig életünk egyik meghatározó első élménye, és számos hiedelem, feszültség, félelem övezi a témát.

Elsősorban a bölcsődei beszoktatásról fogunk most szólni, de sok szempont, gondolat és jó gyakorlat átemelhető az óvodai közösségbe szoktatás folyamatába is. A kérdéskörben Mózes Eszter klinikai gyermek szakpszichológus segít eligazodni.

„Nehéz kiengedni a zsenge gyermeket a nagyvilágba”

Sokféle magyarázat létezik arra, hogy egy kisgyerek miért kezd bölcsődét. Szülőként a döntésünket hajlamosak vagyunk úgy megmagyarázni, hogy éppen a saját motivációnkat hagyjuk ki belőle. A nappali ellátó intézmények léte főként társadalmi szükséglet, egy kisgyerek optimális fejlődéséhez nincs feltétlenül szükség arra, hogy nap mint nap hosszú időket közösségben töltsön.

Vannak, akik úgy döntenek, mert úgy tudják szervezni a családi életüket, hogy gyermeküket otthon nevelik, és csak később, óvodás korban kezdik megismertetni egy állandó közösséggel. A gyermek ebben az esetben is minden olyan lehetőséget, ingert és figyelmet megkaphat, ami a fejlődéséhez szükséges. De nem mindenki teheti ezt meg, vissza kell mennie dolgozni, érkezik a kistestvér, vagy érezheti úgy is, jól esne már egy kis változatosság. Ezért úgy dönt, járjon a gyereke bölcsődébe.

Mindegyik út, döntés teljesen érthető, rendben van és reális. A fontos az, hogy mielőtt eldöntjük, beszélgessünk róla minél többet szülőtársunkkal, szüleinkkel, barátainkkal, és legyünk biztosak abban, hogy amit választunk, azzal képesek vagyunk azonosulni, mert ebben az esetben tudjuk a gyerekünkkel is hitelesen megbeszélni azt, hogy milyen kihívás veszi kezdetét. Meg lehet találni ebben az egyensúlyt, a gyereknek is a lehető legboldogabb szülőre van szüksége, aki ebben az új élményben is biztonsággal meg tudja Őt majd tartani.

Nehezen tudunk arra felkészülni, hogy belőlünk majd milyen érzéseket fog kiváltatni a beszoktatás időszaka. A gyerek felkészítésében is jó, ha tudjuk, ebben a bölcsődés életkorban még nem a szavak szintjén ragadható meg jól, mi is vár majd rá a bölcsődei létben, a gyakorlati tapasztalat segít majd ezt neki megérteni..

A közösségbe kerüléssel aktivizálódhatnak saját korábbi bölcsődei-óvodai élményeink, a jók mellett a nehezek is, sőt, sokszor nem is tudatosul bennünk, hogy éppen egy saját negatív beszoktatással kapcsolatos élmény gátolja a gyerekünk elengedését. A jó hír az, hogy ha ez tudatos szintre kerül, és szembe merünk nézni vele, akkor a gyerekünk közösségbe indulásával párhuzamosan a mi nehezebb élményünk is felülírhatóvá válhat. Azaz ebben a nehéz, önreflektív időszakban a gyógyulás lehetősége is ott lehet.

Idő, idő, fokozatosság!

A beszoktatás nehéz időszak mindkét fél számára, azaz a szülőnek és a gyereknek egyaránt. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a kisgyermeknevelőkről sem, akiknek szintén kihívásokkal teli időszak az új gyerekek megismerése, s nem kevésbé a csoportba már korábban beszokott gyerektársaknak. Tehát amikor a beszoktatás témájáról gondolkozunk, egy többszereplős folyamatra és környezetre kell gondolnunk.

Az egyik segítség, ha tudjuk, hogy az időnek és a fokozatosságnak tényleg óriási szerepe van ebben a folyamatban, és egyáltalán nem éri meg kapkodni, siettetni a lépéseket. Egy legalább két hetes időszakot minimumként kellene számolni a beszoktatásra. Jó, ha a szülő ebben a fokozatos ismerkedési folyamatban sok információt is tud adni a gyerekéről, van idő beszélni a kisgyermeknevelővel a gyerek szokásairól, jellemvonásairól, egyedi igényeiről.

Az első héten nem is kell, hogy hosszabb ideig bent maradjon a kisgyerek, ez tényleg legyen egyfajta kóstolgatás, ismerkedés a helyszínnel és a környezettel. Jó, ha át tudjuk alakítani a bentléthez kapcsolódó elképzeléseinket is: nem kibírnia kell a gyereknek ezt az időszakot vagy mielőbb túllennie rajta, hanem csak annyit kínálni neki belőle, hogy másnap is legyen hozzá kedve, ő akarjon visszamenni. Kíváncsisága, érdeklődése lehet a motorja ennek a közös tanulásnak. A gyermekünk jelzései pedig segítséget adhatnak ahhoz, hogy a szakemberekkel együtt lássuk, milyen tempóban tud egyre hosszabb ideig bent maradni. Vele együtt fogjuk megtapasztalni, hogy hol tartunk ebben az ismerkedési folyamatban.

Amikor pedig elérkezik a pillanat, hogy a szülő fokozatosan eltávolodjon, akkor olyan idői támpontokat adjunk a gyermekünknek, amit már eddigre ismerhet. Például az, hogy elmegyünk wc-re, már egy ismerős időegység, azaz hitelesen tudunk jelezni számára.

Fontos, hogy úgy sose menjünk el, hogy előtte nem szóltunk, nem szabad bujkálni vagy “elsurranni”, hiszen azzal éppen a bizalma rendülhet meg bennnünk! A rövidebb eltávolodást követheti több hosszabb is, fokozatosan, de még úgy, hogy a szülő jelen van az intézményben, vagy telefonon elérhető, és ha szükséges, hamar vissza tud érni.

A cikket folytatjuk.

Mózes Eszter – Udvarnoky Zsófia