Interjút készítettünk dr. Sényi Katalin gyermekszemésszel, akivel élénk szakmai kapcsolatban vagyunk, és sokszor gondolkozunk együtt a hozzánk járó családok kapcsán. Most a munkájáról, a vizsgálatokról és az ellátás nehézségeiről beszélgettünk.
Hogyan választotta a gyermekszemészet hivatását, és mi terelte ebbe az irányba? Úgy tudom, nem is olyan könnyű ezen a szakterületen képzést szerezni, Ön kitől tanulta a legtöbbet ezen a területen?
Az egyetem előtt már nagyon szerettem a fizikát és a fotózást is, gondolkodtam azon, hogy alkalmas lennék-e fotósnak, és a Képző és Iparművészeti Gimnáziumba jelentkeztem emiatt, de egy latinos osztályba vettek fel a Rákóczi Ferenc Gimnáziumba. Ott a biológia szakkör és a fotószakkör nagyon megragadott, igaz matematika versenyt is nyertem, és az Állatkertben külön biológia képzésre is jártam minden vasárnap. Remek volt.
A tanáraim, különösen Jablonkay Pál biológia és Lantosy Károly fizika tanárom, meglátták bennem azt, hogy az embereket meg tudom nyugtatni, és türelemmel meghallgatom a panaszaikat.
Már a gimnáziumban is gyerekszemész szerettem volna lenni. Az egyetem alatt már jártam a közelünkben lévő gyermekszemészeti rendelőkbe. Igyekeztem a Logodiban Pálfia Ernő bácsitól ellesni a tudományt, majd végigjártam a nagy gyerekszemészeti rendelőket. Voltam a Rókus Kórházban Vörösmarthy Dánielnél, majd a Péterfyben Pajor Ernőnél, majd a Mária utcai klinikán Véli Margit, Molnár Kálmán munkáját figyeltem, sőt ügyeletben Korcsmáros tanár úr is tanítgatott . Nagy élmény volt medikusként ott dolgozni a műtőben, mint segítő műtősnő.
Az egyetem befejezése után a I. sz. Szemklinikára kerültem. Ott bátran említettem dr. Radnót Magda professzornőnek, hogy gyerekszemész szeretnék lenni, de ő nem tartotta sokra ezt az ágát a klinikai munkának, és próbált más feladatokat adni nekem.
Aztán születtek a gyermekeink és a harmadik kisleány születése után már a Professzornő is elfogadta, hogy talán nekem tényleg a gyerekszemészettel kellene foglalkoznom. Akkor kerültem dr. Szabó György keze alá, aki a szemészeti élettant kutatta, és próbálta megmagyarázni a gyerekszem fejlődését, csodás megfigyelései voltak. Ekkor már mi fiatalok éreztük, hogy ki kell harcolni a gyerekszemészeti továbbképzéseket, és néhányan összefogtunk és tartottunk saját magunknak cikkreferáló gyűléseket havonta egyszer a Mária utca tantermében. Ott különböző nézetek ütköztek, Pálfia Ernő Molnár Kálmán , Szabó György és mi fiatalok Soproni Anna, Mester Erzsébet, Csoma Éva, Juhos Piroska, Fodor Magdolna, Szekeres Márta. Nagy lelkesedéssel készültünk ezekre a találkozókra.
Később folytatódott ez az önképzés a Heim Pál Kórház szemészeti osztályán szerdánként, amikor is Juhos Piroska lett ott a főorvos. Ide már Pest megyéből is eljöttek a kollégák. Sőt messzebbről is. Bedő Kornélia, Paxy Klára és Nazáth Lívia is felutaztak Budapestre. Segítettük egymást.
Süveges Ildikó Professzornő feljött a Szemklinikára, és megalakult a Magyar Gyermekszemészek és Strabológusok társasága éppen 30 éve. Ezzel indult a hivatalos képzés is.
Nekem sikerült kijutnom Drezdába, Münchenbe, Salzburgba, St. Pöltenbe és Würtzburga is, ezeken a helyeken gyerekszemészetet tanulhattam, és persze végigjártam az országban működő gyerekszemészeteket is. Debrecenbe, Szegedre, Pécsre is eljutottam, Szombathelyen Baján Ernő gyerekszemészeti munkáját ismertem meg.
Kiváló tanáraim voltak, és nem mondom, hogy nehéz volt, mert azt tehettem, amit szeretek. Még most is tanulok. A fiatal kollégák kijutnak nagy külföldi intézetekbe, és onnan hozzák haza a tapasztalatot, megosztják velünk.
Van olyan tanára, akire különösen szívesen emlékszik vissza?
A biológia tanárom foglalkozott sokat velem. Ő eredetileg az Orvosegyetemen volt tanár, és a biológia szakkörön sok kísérletet végeztünk, meghatároztuk a szakkörre járók vércsoportját. Én 0 negatív vércsoportú vagyok. Tudtam, hogy ha a férjem pozitív lesz, akkor az összeférhetetlenséget okoz, és a kicsi magzat kilökődhet, nem marad meg a terhesség. Amikor ebben az időben elkezdett a mostani férjem udvarolni nekem, őt is megvizsgáltam, és az derült ki hogy B pozitív. Ez az összeférhetetlenség sem választotta el a kapcsolatunkat. Itt kell elmondanom, hogy öt lányunk közül négy a férjem vércsoportját örökölte, csak egy lett nulla negatív, azonban semmilyen gond nem volt a babákkal, hiszen lehetett védő oltást, anti D gamma globulint kapni, és nem termelt a szervezetem ellenanyagot.
Hogyan dolgozik egy gyermekszemész? Hány éves korú gyerekeket fogad? Miként teremti meg a gyermek számára a biztonságos vizsgálati helyzetet?
A gyermekszemészeti rendelő legyen világos, lehetőleg színes, és nem árt, ha van játék a váróban. Fontos, hogy ha lehet, tudjon szabadon mozogni a gyermek, valamint az anyuka, apuka is nyugodtan le tudjon ülni.
Az egyik leányom optometrista lett, és ő a szülőknek a betegfelvételek alkalmával elküld emailben egy barátságos mesét, amely abban segít, hogy mi várható a rendelőnkben, milyen lesz a vizsgálat. Aki ezt meghallgatja és elmeséli a gyermekének, az jól elő tudja készíteni a baba vizsgálatát.
Fogadunk egy-két napos , egy-két hónapos gyermektől egészen felnőtt korig minden kisgyermeket, nagy gyermeket, sőt kísérjük őket felnőtt korban is, ha szükség van a kezelésükre.
Fontos hogy először csak olyan vizsgálatok legyenek, amelyek könnyűek és sikerélményt nyújtanak a gyermeknek. Érezni kell, hogy van-e kontaktus. Azt gondolom egyébként, hogy a gyermekek barátságosak, ha nem ijesztjük meg őket, akkor készségesen segítenek a vizsgálatokban.
Nem ragaszkodom a vizsgálatok sorrendjéhez, azt végzem, amelyikkel könnyebben feloldom a feszültséget. Semmiképpen nem vagyunk erőszakosak. Mindent előre elmondunk, és a szülő beleegyezésével végezzük. Például a szemcseppentést, vagy ha szükséges, más kisebb beavatkozást.
Nem munkának tartom a gyerekszemészeti rendelést, hanem vendégségnek. Folyamatosan megosztom a gyerekekkel és a szülőkkel az élményeimet, tapasztalatokat. Például tegnap kikérdeztem, ki hallott a két új Nobel-díjas magyarról, meg hogy kik kaptak magyarként Nobel-díjat.
Tavasszal tavaszi, ősszel őszi verseket mondogatok, sőt feladom házi feladatnak, hogy a következő kontrollig tanulja meg. Ezzel sokkal közelebbi kapcsolatot tudok teremteni a gyermekkel.
Mit üzenne azoknak a szülőknek, akik gyermekükkel szemészeti kivizsgálásra várnak, hogyan készítsék fel gyereküket erre az alkalomra?
Fontos hogy a szülő ne izguljon jobban, mint a gyermek, előbb javasolt tájékozódni, hogy mi is a panasz kezelésének módja. Azt szoktam kérni a szülőtől, hogy írja meg emailben a panaszt, küldje el a gyermek arcfotóját, és írja le a családi anamnézist, esetleg a korábbi lelelteket is küldje el. Ezt a gyermek kartonjára előre felvezetem, és persze a szülőnek előre megírom, hogy mi várható. Így a szülő elő tudja készíteni a vizsgálatra elhozott gyermeket. Ha cseppenteni kell akkor a szülő engedélyével kaphat a gyermek “CS” vitamint, azaz csokit. Ez meg szokta nyugtatni, fel szokta deríteni őket. Persze tudunk úgy cseppenteni, hogy szinte észre sem veszi a gyermek, ha például felfelé néz, vagy ha becsukja a szemét, és csak az alsó szemhéj belső felszínére cseppentünk, az nem kellemetlen, nem csíp. Készültek kis könyvecskék is arról, hogy mi történik a rendelőben, ezeket a kis könyvecskék sokat segítenek.
Mi a tapasztalata a team munkával kapcsolatban, szokott-e a gyermeket ellátó gyógypedagógussal konzultálni?
Fontos a team munka. Nem értünk mindenhez egyformán, és a szülőnek is jó, ha a gyermeke helyzetét más szakemberrel, nemcsak a gyermekszemésszel, az optometristával, az asszisztenssel beszéli meg, hanem a gyógypedagógus is segít továbblépni. Ott van a szülő egy gyerekkel, akit fejleszteni kell, és nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Még a szemüveget sem tudja rajta tartani a kicsi fejecskéjén. Rendszeresen el szoktam küldeni a gyermekeket a gyógypedagógushoz, mert fontos a komplex fejlesztés.
Viccesen előadásokon azt szoktam mondani, hogy az öt lányom kiegészít engem a munkámban. A két nagylányom pedagógus, napi szinten tanulok tőlük, a harmadik optometrista, ügyesen intézi a vizsgálóba érkezők ellátását, szemüveget készít nekik, az ötödik lányom látásfejlesztő gyógypedagógus és logopédus. Csak a negyedik lányom a jogász, aki mindünket az álmodozásainkból helyre tesz.
Mára jelentősen megváltozott a látássérülések mögött meghúzódó okok háttere, és előfordul, hogy a diagnosztika nem tud elég átfogóan reagálni. Sokszor itt, az első állomásnál elcsúszhat egy gyermek fejlesztési protokollja, nem azt a támogatást kapja, ami a legfontosabb lenne. A szülő pedig azt se tudja, merre induljon. Hogy látja, ha lenne hozzá kellő erőforrás, miként lehetne ezen a tendencián hatékonyan változtatni?
A gyermek születése után a súlyos látássérültek hamar eljutnak a szemészetre, de hogy valamennyi eljut-e a korai fejlesztésre, ez már kérdéses. A gyógypedagógus képzés folyik, de meg kell szervezni, hogy a védőnő, a gyermekorvos tudja, ismerje, hogyan és hová lehet beutalni a gyermeket komplex ellátásra.
Én csaknem minden hozzám érkezőt elküldök készségfejlesztésre, korai látásfejlesztésre, mozgásfejlesztésre. Ki kellene dolgozni a betegutakat, és persze ki kellene dolgozni azt, hogy a gyermekorvos, védőnő hová tud fordulni. A szülő az interneten elindulva sokszor tévutakra kerül. A sok felesleges idegeskedés, kutatás helyett egy jól megszervezett, kidolgozott komplex fejlesztési protokollal lehetne kiváltani, és eredményesebben segíteni a gyermekeknek és a szüleiknek.
Udvarnoky Zsófia