Egy májusi estén az ArtMan Egyesület két produkcióját nézhettük meg a Trafóban. A Koraiból többen is jelen voltunk, a táncosok között bőven akadt ismerős, kolléga, barát. Szívügyünk az Egyesület szemlélete, a gondolat, hogy a tánc képes teljesen különböző világokat összekapcsolni, és megadni az összetartozás érzését.

Az első részben a legfiatalabb tánccsoport, az ArtMenők Átváltozás című kísérleti mozgásszínházi előadását mutatták be, majd egy szünet után a 23 éves Tánceánia Együttes Mayday című alkotását.

Az ArtMan Egyesület 2020-ban hozta létre a fiatalabb korosztálynak szóló mozgásszínházi csoportját, ahol sérült és ép fiatalok közös alkotói folyamatban próbálhatják ki magukat. Erről a folyamatról szólt az előadásuk is, hogyan tudnak a legkülönfélébb fogyatékossággal élő fiatal felnőttek és ép társaik olyan színházi előadást létrehozni, amelyben olyan mindannyiuk számára fontos témát választanak, ami köré előadást lehet szervezni. Olyat, amely híven tükrözi azt az alkotói munkát, amely visszaadja azokat az érzéseket és kísérletezéseket, amit átéltek, miközben keresték magukat és egymást a mozdulatokon keresztül, és amely végül a közönség számára élményt ad. Igen komoly és nem mindennapi vállalkozás ez.

Műfaját tekintve egy kísérleti mozgásszínházi produkció, amelyben egyszerre minden érzékleti modalitásban intenzív élményben részesülhetünk. Az előadók a tánc nyelvén szólalnak meg, mindenki a maga mozgásos lehetőségei mentén. Van, aki sétál és mutogat, inkább a kezének ujjaival mozdul, van, aki az elektromos székében ülve gördül, van, aki pattogva és lábait összezárva, félig ülve mozdul, de olyan is akad, aki gurul, fekszik, fejével int. Ha ez nem lenne elég, a táncot finoman hangolt és érzékeny vizuális effektek kísérik, amelyek egy része egy kivetítő segítségével ott és akkor elevenedik meg a táncot kísérve. Nagyon jó és a táncosok által választott zenék kísérik az előadást, amelyben sokszor a szereplők megszólalnak, narrálnak, történeteiket novellákban jelenítik meg, és a címadó verset pedig, amely egyben az előadás csúcspontja is, különleges módon mondják el.

Az egyik sérült táncos egy alternatív kommunikációs eszköz segítségével, a fején lévő pántra erősített speciális tollal a tabletbe pötyögi a vers minden egyes betűjét, amelyet a nézők közben nagyban, kivetítőn követhetnek. Izgalmas és zsigeri élmény Pilinszky János Átváltozás című versét betűről betűre belsővé tennünk.

A fiatalok között akad olyan, akit már ismerhetünk máshonnan, Pataki Pankának saját rovata van a Nők Lapjában, készült róla egy rövidfilm is, Kováts Rozinak nemrégiben jelent meg a Belső tenger című könyve, és édesanyjával, Kováts Adél színművésszel együtt lépett fel ebben az előadásban. A mindkét részben szereplő táncos pedig Tóth Karcsi, aki 15 éve táncol az ArtMan Egyesületnél, és akinek mozdulatait, lelkesedését és tiszta tekintetét, ha egyszer láttuk, sosem felejtjük el.

A második részben újfajta előadást láthattunk a Tánceánia Együttestől. Most először nem magukról, a próbafolyamataikról alkottak egy előadást, hanem meghívtak egy dramaturgot, aki írt számukra egy darabot. A történet inkább nevezhető novellafüzérnek, tánc etűdök sorozatából áll.

A Mayday egy vészjelzésre szolgáló kifejezés, amely azt jelenti, hogy egy hajó, egy repülőgép, gépjármű vagy egy ember súlyos veszélyben van. Azaz azonnal be kell avatkozni. Így indult ez az előadás is, képtelen és kimerítő, sehova nem jutó és mégis óriási energiákat mozgósító ámokfutással. Nem titok, hogy a csapat rendkívül nehéz időszakon van túl, többen meghaltak a korábbi tagok közül, és az újra szerveződés több szinten is érinti most a táncegyesület minden tagját. A kimerítő futás után egy-egy etűdben mesélték el, hányféle helyzetben lehetünk akadályoztatva, érezhetjük úgy, a függés megbénítja az életünket, vagy hogy a szabadság sosem magától értetődő, egy küzdelmes folyamat eredménye lehet csak. Az epizódokat általában egy sérült és egy ép táncos elevenítette meg, történeteikből kiviláglik, bármikor megsérülhetünk, sebezhetővé válhatunk.

Nagyon tetszett a díszletet jelentő mozgatható és retró fotelek szerepeltetése, amelyek bármikor átváltozhatnak járművé, kerekesszékké, padokká, vagy egy üres szobává, mert könnyedén, mint a legót, egymáshoz lehet illeszteni őket. Ám önmagukban kifejezetten idejét múltak, szakadtak és kényelmetlennek tűnnek, ugyanakkor a játék segítségével és a mozgatásokon keresztül egységes keretet teremtenek az önálló táncos produkciók köré.

Az este igazi mottója a második rész végén, a tapsrendnél született meg. Az egyik táncos nagyon elfáradt és egyensúlyát elveszítve térdre rogyott. Társai nem rángatták felfelé, hogy a szokott módon, minden kimerültség ellenére, ő is meghajoljon, hanem az egyikőjük vezetésével egy pillanat alatt mind térdre rogytak, és így, térdelő állásban fogadták a közönség nagyon együtt lélegző és érző tapskoncertjét. Egy mozdulat, egy új minta kipróbálása, és valami szépen lassan megváltozik. Itt kezdődik, hogy elmozdulunk, megrögzült állapotokból egyszer csak kilépünk. Nem lehetetlen….

Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus