Kora reggel kinézve az ablakon, amikor még tejszerű köd borítja a tájat és a szürke egyhangúság ül mindenen, gondolni sem akarunk arra, hogy kidugjuk az orrunkat a szabadba. Pedig éppen ilyenkor kell nekierednünk, s a család minden tagjával együtt kirándulnunk, testet-lelket „átmozgató” túrára indulnunk. Izmaink kellő átmozgatásához, vérkeringésünk normalizálásához, harmonikus oxigénellátásunkhoz, ahhoz, hogy igazán kimelegedjünk, majd a hűvös levegő „csípte”, otthon melegében kipirosodó arcunkat megmosolyoghassuk, hogy igazán megéhezzünk és kellemesen elfáradjunk, az egyik legjobb elfoglaltság, ha a családunkkal, kicsikkel és nagyokkal, esetleg háziállatunkkal együtt kimerészkedünk a természetbe. Határozzuk el magunkat, s ha már úticélt is választottunk, akkor a kiránduláshoz szükséges elemózsiát a gyerekekkel együtt készítsük össze.

Többféle élelemmel készüljünk, pláne ha az étkezés hektikusan alakul, esetleg a gyermek válogatós, vagy nehezen köthető le a figyelme az étkezés közben, akkor jó, ha a kirándulás alatt olyan ételek vannak túlnyomó többségben nálunk, amelyeket a gyerek mindig szívesen fogyaszt. Ugyanakkor megpróbálhatjuk ezeket a finomságokat más csomagolásban és formában magunkkal vinni, és ebbe a folyamatba intenzíven vonjuk be a gyerekeket is. Ha a banán és egy bármilyen keksz általában szívesen „elfogyasztódik”, akkor csináljunk belőle emeletes szendvicset (egy keksz, rá két karika banán és így tovább), majd kérjük meg a legkisebbet, hogy ezeket a rétegeket tegye egymásra, és esetleg díszítésként tehetünk a tetejére valami meglepőt. Ajánljunk fel két lehetőséget (pl. zizi vagy kölesgolyó), hogy a gyerek választhassa ki, mi kerül a különleges torta tetejére. Aztán ezt egy színes fedeles dobozba vagy újrahasznosítható szalvétába csomagoljuk, és adjunk nevet is ennek, hogy amikor a gyermek megéhezik, választani tudjon, mit enne szívesen. Ha bevonjuk őt ennek a finomságnak az elkészítésébe, lesz vele erről az élményről közös emlékünk, és amikor dombon kaptatva, réten futkározva, fején sapkáját teljesen átizzadva egészséges éhségérzetet érez, fel fogja tudni idézni ezt az élményt: ahogyan megfogta ezeket az állagokat, és ahogyan együtt, örömmel készítették ezeket. Ettől igazán biztonságos és motiváló lesz számára a helyzet.

Nem is muszáj előre szendvicset készítenünk otthon, hisz’ az is lehet célja egy gyerekkel való közös kirándulásnak, hogy a nagyrétre kiérve együtt készítjük el szendvicseinket. Ma már egyre több kirándulóhelyen lehet padra, fatörzsre letelepedni, és ha van nálunk egy igazán gusztusos kínáló tál, felkarikázott uborkaszeletekkel, koktélparadicsomokkal, vékony cikkelyekre vágott sonkadarabokkal, esetleg lereszelt sajttal, talán még reszelt répával, némi majonézzel, karika kolbászkákkal, akkor garantáltan mindenki más és más, kedvére való, tápláló mixet tud készíteni belőle saját tányérján. Ha valaki abonett-függő, vagy éppen a puffasztott rizsért él-hal, netalán csak kölesgolyót fogyaszt, vagy mindig kiflit, akkor ez legyen odakészítve a tányérjára, felvágva, vagy eltördelve, hogy aztán fel lehessen öltöztetni a ropogtatnivalókat ezzel-azzal. Egy ilyen kínáló tál bizony nagy csomag, semmiképp ne az apukák vagy az anyukák cipeljék egyedül a dobozkákat és a bennük rejlő finomságokat, a gyerekek is kapjanak hátizsákot, és együtt pakoljunk bele az ő táskájukba is a csomagokból. Fontos, hogy megérezzék, milyen is cipekedni, hogy érezhessék, súlyt képesek vinni, hogy ehhez erőlködniük kell, és hogy minden lépés más lesz ettől. Ilyenkor a testükről és az izmaikról elengedhetetlenül fontos információt tapasztalnak meg, amelynek hatására sokkal biztosabban fognak tájékozódni a saját testükön, és a szükségleteiket is biztosabban tudják felismerni idővel. A táskákba tegyünk folyadékot is, sokszor előbb szomjúságot érzünk, és csak eztán éhséget, néha még össze is keveredik, pontosan melyiket, éppen ezért fontos, hogy mindig legyen a csomagjaink között.

Engedjük meg, hogy a túrázás, kirándulás alkalmával koszosak lehessenek a kicsik, nem is igazán tudnánk ezt elkerülni. Jó érzés megsimogatni a fák törzseit, megszagolgatni a faleveleket, kicsit átélni, milyen az, ha megszúrja ujjunkat a gesztenye szúrós háza, ha földes lesz a kezünk és az ujjaink között elmorzsolgathatjuk azt. Izgalmas tapasztalás, ha olyan bogyókat, amiket szabad az erdőből hazavinni, együtt szedjük le és attól esetleg egy picit piros vagy sötét lilás lesz a tenyerünk, vagy ahogy a mohát simogatva kellemes csikizős érzetet élünk át. Ezek a kellemes tapintásos, szaglással és a bőrérzékeléssel kapcsolatos ingerek kifejezetten fokozzák a szájtérben lévő jó érzéseket, ma már tudományos tény, hogy ha a kezünket minél többféle változatos inger éri, az a száj körüli területekre is pozitív hatással lesz, például fejlődik tőle az a tudásunk, hogy hol helyezkedik el a szájban a nyelv, és hogy egyáltalán képesek vagyunk azt külön is mozgatni.

Jó, ha van a hátizsákunkban kézfertőtlenítő kendő, és azzal áttörölve a sokféle tapasztalatot szerzett gyerekkezeket, nyugodt szívvel készíthetjük el együtt a túra csúcspontját, a közös lakomát. Falevelekből és ágakból alátétet csinálhatunk, arra egy-két szalvétát helyezve pedig biztonságos körülmények között, rögtönzött erdei tányért készíthetünk gyermekünknek. Fontos, hogy együtt fogyasszuk el az otthonról hozottakat, mi felnőttek is képesek legyünk nyugodtan eszegetni. Akkor se csüggedjünk, ha a gyerek csak kóstolgat vagy nem eszik nagy mennyiséget, ugyanis egy ilyen kirándulásnak sokkal inkább az étvágy felkeltésében és a szervezet vitalizálásában van szerepe, amit újra és újra ismételni kell, és amelynek kulcsa a sokféle tapasztalatot gyűjtő, közösen átélt élmény. 

Jó étvágyat kívánunk! J

Udvarnoky Zsófia, gyógypedagógus, DSZIT terapeuta